Századok – 1986
Történetirodalom - Csicsurov I. Sz.: Vizantijszkije isztoricseszkije szocsinenija: „Hronografija” Feofana; „Breviarij” Nikifora (Ism.: Bartha Antal) 169/I
170 TÖRTÉNETI IRODALOM testvére elleni merénylete után, Muagerisz is felvette a kereszténységet. Vagy Muager vagy Kovrat volt az a hun fejedelem, akinek a megkereszteléséről N. pátriárka tudomást szerzett. Érdekes a Th. 62. kom., amelyikben a szabirokról és Boáreks (Boas) királynőjükről van szó. A királynő nevének értelmezésében Moravcsik vélekedését fogadja el, aki Bo-ariq, régi török alakot tételez fel. Csicsurov okoskodónak tartja F. Altheim névetimológiáját, aki a középperzsából vezette le a szabir királynő nevét. Moravcsik értelmezését egy Prokopiosra (6. század közepe) hivatkozás támogatja meg. Prokopios ugyanis a Kaukázus leírásakor megemlíti a Can hegyet és a környékén eredő Boas folyót, amelyiknek partján a szabirnak nevezett hunok éltek. Ne lepődjünk meg Csicsurov adatán, hogy a Kaukázusban sztyeppei nép élt. Oguz kán törökjei tartózkodásra szerfelett alkalmasnak tartották a Tbiliszi környéki hegyeket és völgyeket. Az viszont sajnálatos, hogy Csicsurov nem talált lehetőséget, a Can hegy és a Boas folyó azonosítására, a létező földrajzi nevek körében. Kérdőjellel említem meg, vajon Prokopios földrajzi adatának nem lehet-e köze a kaukázusi Cani nevű településhez? A bizánci írók földrajzi nagyvonalúsága minden földrajzi név becsét megnöveli, ezért érdemes eltűnődni adataikon. Mert, ha a Cani földrajzi névnek semmi köze sincs is a keresett Can hegyhez és Boasz folyóhoz, mégis valami kis szál a kereséshez. A N. 65. kom.-ban Kovrat onogur fejedelem avarellenes felkelését elemzi, amelyik a 7. század első felében, 639—640 táján történt. Kovrat a Don és az Azov-tenger menti Nagy Bolgárja uralkodója volt. Csicsurov problematikusnak tartja avarellenes felkelését 568 utáni időben. Annál az oknál fogva, hogy mind Th., mind pedig N., az avarok hazáját a Kárpát-medencében tudják. Szádeczky-Kardoss S. (Bibliotheca Orientalia Hungarica 20.) azon a véleményen van, hogy az Avar kaganátus keleti határa a Don, a déli határa pedig az Alduna volt, szerinte, Kovrat az avar kagán vazallusaként kormányozta népét. Csicsurov kételkedik abban, hogy a 7. század dereka táján az Avar kaganátus a Donig terjedt. Megjegyzi, hogy Szádeczky-Kardoss véleménye nem előzmény nélküli. A. Kollautz — H. Miyakawa, (Geschichte und Kultur eines völkerwanderungszeitlichen Nomadenvolkes. Die Jou-Jan der Mongolei und die Awaren im Mitteleuropa. Klagenfurt, 1970), következetlenséget követve el, könyvük egyetlen helyén a Donig terjesztették ki az Avar kaganátust. Csicsurov azon a véleményen van, hogy N. és Th. nem igazolják ezt a nézetet, mert ők következetesen a Kárpát-medencében tudják az avarokat. A probléma végérvényes tisztázására nem vállalkozik, feltételezi, hogy 639/40 táján Kovrat egy szövetségi ajánlattal érkező avar követséget szégyenített meg és zavart el országából. Megjegyzem, hogy Csicsurov feltevésében magyarázat nélkül marad az „épánésté" (felkelt) állítmány. N. nem véletlenül alkalmazta éppen a kérdéses igét. Elképzelhető persze, hogy a távoli, Don menti Onogur országba tekintélyes katonai kísérettel érkezett egy avar követség, és az ellene irányuló fellépést valóban jellemzi az „épánésté". Úgy vélekedem, hogy mind Csicsurov, mind pedig Szádeczky-Kardoss feltevésében jelen van a valóság megközelítésének a lehetősége, persze az avar—onogur viszonyt takaró homályt eloszlatni nem tudom. A következőképpen értem a valóság megközelítésének a lehetőségét. Az avarok 626-ban komoly vereséget szenvedtek Bizánctól, a délnyugati irányban terjeszkedő szlávok beékelődtek az avar kagáni székhely és a doni Onogur ország közé, az avarok politikai hegemóniája megrendült. Kovrat 639/40 táján elzavarta az avar követséget, és nyomban szövetséget kötött az avarok halálos ellenségével, Herakleios császárral, akitől patríciusi cimet kapott. Kovrat halálát követően, 679/80 táján, öt fia közül a negyedik, a Kárpát-medencébe költözött, és az avar kagán oltalma alá helyezte magát és a vele érkezett onogurokat. Azaz, az avar vazalluságot felszámoló Kovrat negyedik fia ismét felvette az avar függőséget. N. előadásában ezek az események láncszemekként kapcsolódnak egymásba, adósunk maradt annak megindoklásával, hogy annak a Kovratnak a fia, akinek az apja vérig sértette az avarokat, miért helyezte magát önként függőségbe, amikor testvérei közül három is független akart maradni. Negyven év alatt sok víz lefolyt a Dunán és a Donon, az avar—onogur viszály emlékét elmosta a másfél emberöltőnyi idő. Felmerül a kérdés, a doni Onogur országból elűzött avarok 639/40 táján, politikai, szervezeti értelemben, azonosak voltak-e a Kárpát-medencében élő avarokkal? A sztyeppei népek vándorlásának szabályszerű következménye, hogy egyes részek lemaradtak és a sztyeppen maradtak, vagy a nyugaton megrendült sztyeppei népek maradékai visszatértek a sztyeppre, ahol menedéket találtak. A sztyeppen maradt avar töredékek 626 előtt, a birodalmi érdekek alá tudták rendelni a sztyepp más népeit. A
