Századok – 1986

Folyóiratszemle - Novoszelcev A. P.: A legrégibb államok a Szovjetunió területén 1167/V–VI

FOLYÓI RATSZEM LE 591 A. P. NOVOSZELCEV A LEGRÉGIBB ÁLLAMOK A SZOVJETUNIÓ TERÜLETÉN A nagylélegzetü cikk alcíme pontosítja a témát. A kutatási eredményeket, a további feladatokat tekinti át a szerző, és számos vitatott problémára is felhívja a figyelmet. Évezredes kronológiai keretben, Urartu államtól a Kijevi Oroszországig kell vizsgálódni, ókori és középkori, bomló ősközösségi és korai feudális társadalmak fejlődését kell feltárni. Alapvető feladat ezeknek a bomló ősközösségi, korai osztálytársadalmaknak a formációkba illesztése. Általánosan elterjedt felfogás, hogy a rabszolgatartás klasszikus formája csak a Földközi-tenger térségében vált uralkodóvá. A Szovjetunió területén legfeljebb a Fekete-tenger északi partvidékén, a görög alapítású városokban figyelhető meg. A kutatók között vannak, akik úgy vélik, hogy az ősközösségi viszonyok felbomlásával mindenütt (még Skandináviában és az ó-orosz államban is) rabszolgatartó társadalom alakult ki. (I. M. Gyakonov és örmény történészek). Abból indulnak ki, hogy nem csupán a klasszikus értelemben vett rabszolga, hanem a helóta helyzetű társadalmi elem is rabszolgatartó viszonyokat tételezett. A kutatók többsége „torlódott" struktúrákról beszél a vizsgált időszakra vonatkozóan. Azaz ősközösségi, rabszolgatartó és prefeudális elemek több évszázados együttéléséről, ami megnehezíti a formációk egyértelmű tisztázását. A fogalmak pontosításának szükségességét, s ezen a bázison a periodizáció fontosságát hangsúlyozza szerzőnk, majd rátér az egyes államalakulatokra vonatkozó kutatási problémák ismertetésére. Az Urartuval kapcsolatos uralkodó nézethez, miszerint ez volt a legrégibb államalakulat a Szovjetunió területén, hozzáfűzi, hogy újabb közép-ázsiai régészeti leletek még régebbi államképződményekre utalnak — ami egyelőre csak feltételezés. A forrásbázis alapján Urartu állam kulturális élete, külkapcsolatai állnak a vizsgálódások középpontjában. A társadalmi viszonyokat analógiák alapján (Asszíria) határozták meg a kutatók. Vitatott az etnikai jelleg. Az örmény történészek közvetlen kontinuitást tételeznek Urartu lakói és népük között. Lingvisztikai vizsgálatok alapján valószínűbb a csecsen, ingus kapcsolat, míg a kialakuló örmény etnikum egy közvetett alkotó elemét jelenthették Urartu lakói. Tisztázásra vár az i.e. 7—6. században a Szovjetunió déleurópai területén megjelent kimmerek és szkíták etnikai hovatartozása. Homogén etnikumról van-e szó, amit Hérodotosz munkái alapján tételeztek a kutatók, vagy (a régészeti anyagok alapján) kaukázusi, finnugor és előszláv törzsekre egyaránt vonatkozik a kifejezés? Impozáns forráspublikációk, gazdag szakirodalmi anyag alapján szinte lezártnak tekinthető a Fekete-tenger menti görög telepek, illetve az i.e. 5—4. századi Boszporusz Királyság történetének kutatása. Újabban azonban egyes grúz munkák szerzői a keleti partvidékre vonatkozóan tagadják a görögök meghatározó szerepét, s a grúz civilizáció integráns részének tekintik az itt kifejlődött városias településeket. Igen gazdag az irodalma a Kaukázuson túli területek korai történetének. A grúz és örmény etnogenezis alapvetően tisztázott. Vitatott viszont a mai Azerbajdzsán területén az etnikai összetétel alakulása. A közelmúltig a kutatás úgy ítélte meg, hogy az északi területeken a dagesztán volt az uralkodó elem az ókorban és a korai középkorban, míg a déli körzetekben az i.e. 8. — i.u. 11. sz. között iráni nyelvű törzsek éltek, s ezt követően jöttek a török népek. Újabban egyes azerbajdzsán szerzők a török etnikum korábbi (i.e. 2. évezred vége, vagy i.sz. 3—5. sz.) megjelenését bizonygatják, sőt a törököt tekintik a legrégibb etnikumnak a térségben, és sumér gyökerekből eredeztetik. Szerzőnk hozzáfűzi, hogy a nacionalista török kutatók már az 1920-as 1930-as években megfogalmazták ezt a nézetet, de ma már ott is tarthatatlannak ítélik. Novoszelcev nagyra értékeli a grúz, örmény, azerbajdzsán szakemberek forráspublikációs