Századok – 1986
Történetirodalom - Scherer A.: Felix Milleker (1852–1942) Persönlichkeit und Werk des Archäologen Polyhistors und Schöpfers des Städtisches Museums zu Werschetz (Banat) (Ism.: Makkay János) 1165/V–VI
1165 TÖRTÉNETI IRODALOM A. SCHERER FELIX MILLEKER (1852—1942). PERSÖNLICHKEIT UND WERK DES ARCHÄOLOGEN, POLYHISTORS UND SCHÖPFERS DES STÄDTISCHEN MUSEUMS ZU WERSCHETZ (BANAT) München, Verlag des Südostdeutschen Kulturwerkes, 1983. 198 1. FELIX MILLEKER (1852—1942). A VERSECI ÁLLAMI MÚZEUM ALAPÍTÓJA: AZ ARCHEOLÓGUS ÉS POLIHISZTOR ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA. Felix Milleker, vagy ahogy száznál több, magyar nyelven megjelent, kisebb-nagyobb munkáját évtizedekig jegyezte, Milleker Bódog, tagadhatatlanul egyik legjelentősebb személyisége a múlt századi magyar helytörténeti kutatásnak, annak ellenére, hogy német anyanyelvűnek született, lassan kezdett magyarrá válni, és jugoszláv állampolgárként halt meg. Élete és utóélete jellemző arra a tehetséges vidéki tudósgárdára, amelynek mind munkássága, mind személyisége az első, és különösen a második világháború óta lassan kezd kihullani az emlékezetünkből, hiszen nem Magyarország, hanem csak a Magyar Szent Korona alattvalója volt. Az is jellemző, és még a második világháború eseményeivel sem magyarázható, hogy a magyar régészet (és erős a gyanúnk, hogy a magyar történettudomány is) elfelejtkezett halála utáni méltatásáról. Sőt, a magyar Életrajzi Lexikon (Bp. 1967, 2. köt. s.v.) nem közli halálának időpontját sem, helyének pedig tévesen Salzburgot adja meg. Pedig már Szinnyei másfél oldalt írt róla 1902-ben! Valójában 1858. január 14-én Versecen született. Szegeden szerzett néptanítói oklevelet, és Versecen is hunyt el, az általa alapított múzeumban, ahol szó szerint utolsó leheletéig dolgozott. Scherer életrajza rendkívül alapos munka. Ezt mindennél jobban mutatja, hogy összesen 304, Milleker által írott könyv és cikk jegyzékét állította össze, egy korábbi, még Milleker által is átnézett lista 115 tételével szemben. A jegyzék régészeti részéről könnyű megállapítani, hogy jóval teljesebb — és ezen túl, pontosabb is — a Banner—JakabfTy bibliográfia adatainál (például a 95. és a 103—107. tételeknél, ahol a mi bibliográfiánk csak két kiadásról tud, Scherer viszont ötről). Pedig Scherer még azt is valószínűnek tartja, hogy helyi folyóiratokban és könyvekben további Milleker-cikkek rejtőzhetnek. Ilyenformán tehát az a furcsa helyzet állt elő, hogy a kötet a legalaposabb és legterjedelmesebb életrajz egy hajdani vidéki magyar, vagy részben magyar helytörténészről. Az természetesen nem állja meg a helyét, hogy Scherer a legelső, aki Milleker régészeti tevékenységére először hívja fel a figyelmet. Hiszen Milleker mai régészeti kutatásunknak is állandóan idézett, élő része. Sajnálatos, hogy — érthető módon ugyan, de — Scherer nem foglalkozott azzal a szereppel, amelyet Milleker mint helytörténész és régész az első világháborúig terjedő időben a magyar kutatásban játszott. Ez tehát a hazai kutatástörténetre váró feladat. Megemlítjük, hogy régészkedése éppen ezekben az években került a nemzetközi tudományos élet és kutatás előterébe, amikor kiderült, hogy az általa a Bánátban talált egyik tárgy feltűnő és tagadhatatlan kapcsolatot mutat mükénéi kori ciprusi leletekkel (lásd E. Mosson: Étude de vingt-six boules d'argile trouvées à Enkomi et Hala Sultan Tekke. Göteborg 1971, 30—31, fig. 3—4, pl. 3.). Megállapíthatjuk tehát, hogy Milleker a monarchia-kori Magyarország kiváló helytörténésze volt, és az maradt akkor is, amikor szülőföldjét és egyetlen kutatási területét, a Bánátot, Jugoszláviához és Romániához csatolták. Életművét tanulmányozva, nem lehet véletlennek tekinteni, hogy 111 régészeti témájú könyve és cikke közül 104 a királyi Magyarországon jelent meg, és a hátra levő 24 évében csak két (!) ilyen munkája látott napvilágot Jugoszláviában. A bánáti németséggel, a Bánát későbbi történetével és hasonló kérdésekkel foglalkozó helytörténeti munkái viszont pontosan ellenkező arányt mutatnak: nagy részük, vagy zömük már a királyi Jugoszláviában jelent meg. öregedvén, régészről helytörténészre váltott, vagy ilyenformán is hangsúlyozni kívánta bánáti, de egyben kisebbségi és német voltát? Nem tudni, hiszen kéziratai, sőt valószínűleg múzeumi feljegyzéseinek egy része is elkallódtak, amikor a bánáti németek kitelepítésére került sor 1945—1946-ban. Sőt Banner János egyetemi előadásaiban 1954-ben azt is említette,
