Századok – 1986

Történetirodalom - Österreich im Europa der Aufklärung. Kontinuität und Cäsur in Europa zur Zeit Maria Theresias und Joseph II. (Ism.: Szántai Antal) 1153/V–VI

1154 TÖRTÉNETI IRODALOM irodalomtörténészek is színesítsék a Habsburg-birodalom 1740—1790. közötti történetéről alkotott képet. Ugyanakkor maguk az előadók sem maradtak meg szakterületük szűkebb határain belül; ahogyan a szimpózium egészére, ugyanúgy az egyes tanulmányokra is jellemző a kérdések interdiszciplináris megközelítése. Egy teljesebb kép kialakításához emellett az is hozzájárult, hogy a nemzeti-regionális vizsgálódásokat a Habsburg-birodalom egészére kiterjedő elemzések egészítették ki. Így a kiadói előszó joggal állíthatja, hogy a tanulmánygyűjtemény a szerzők sokrétű érdeklődésén és változatos megközelítési módján keresztül a Habsburg-monarchia 18. századi történetével foglalkozó kutatás fejlődését és jelenlegi állását reprezentálja (11.). Az évforduló alkalmából született két kötet azonban olyan értelemben is reprezentatívnak tekinthető, hogy a korszak több neves kutatójának tanulmányát felsorakoztatva mind tematikailag, mind térben és időben összképet igyekszik adni Mária Terézia és II. József uralkodásáról, a korszak történetéről, a gazdaság, a társadalom, a közigazgatás és jogrendszer, a külpolitika, valamint a kultúra legfontosabb problémáiról. E témakörökön belül pedig az egész birodalomra érvényes megállapítások helyi, regionális módosulásáról számolnak be azok a tanulmányok, melyek Magyarország, Csehország, az itáliai területek, a Bánát, Galícia és az osztrák Németalföld sajátosságait vizsgálják. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a kötet címe kissé megtévesztő: természetesen Ausztrián a 18. századi Habsburg-birodalom egészét, és nem csupán a mai Ausztria területét kell értenünk. Ez egyben olyan fogalmi problémát is jelez, melyre már Benda Kálmán is felhívta a figyelmet, mégpedig azt, hogy hogyan nevezzük egyértelműen a ténylegesen Habsburg kormányzat alatt álló tartományok és országok összességét. E. Kovács tanulmánya (421-436.) jelzi, hogy e fogalmi probléma az államiság fejlődésének vizsgálata alapján oldható meg. A szerző tanulmányában bemutatja, hogyan változott a Habsburg-uralkodók viszonya a Német-Római Császársághoz és a pápasághoz a 18. század folyamán. Mária Terézia és II. József reformjaiban látja a szerző annak a folyamatnak a kezdetét, mely során a Habsburg örökös tartományok fokozatosan kiváltak a Német-Római Császárságból, azaz — következetesen használva a fogalmakat — a Habsburg Birodalom (Habsburgisches Reich) Osztrák Monarchiává (österreichische Monarchie), a Habsburgok családi birtoka (Hausbesitz) szuverén állammá alakult át. E folyamat lezárását jelentette a Német-Római Császárság megszűnésének és az Osztrák Császárság megalakulásának deklarálása. A 18. századi Európáról egyedül G. Klingenstein bevezető előadásában (19—28.) kapunk átfogó képet. A grazi egyetem professzora azt elemzi, hogy Mária Terézia reformjai alapján milyen nagy reménnyel tekintett a jövőbe Európa és Ausztria lakossága 1780-ban, hogyan tudott megfelelni e nagy várakozásnak a kormányzást egyedül folytató II. József, aki az európai nagyhatalmakra nézve mindenütt csak a válság jeleit láthatta, és sehol sem találhatta meg a követésre méltó sikeres kormányzat mintáját. A szerző II. József uralkodásának értékelésével kapcsolatban figyelmeztet arra, hogy a kormányt 1780-ban saját kezébe vevő császárban ne a kész tervekkel trónra lépő és gondolkodásában a késői felvilágosodás egyre radikálisabb eszméitől meghatározott uralkodót lássuk, hanem a tenni akarásában sokszor ad hoc döntésekre kényszerülő, az európai és a monarchián belüli válságos állapotokkal szemben a kemény akarat páncélját magára öltő embert. Annak ellenére azonban, hogy kevés szerző tekintett túl érdemben a Habsburgbirodalom határain, így is számos olyan megállapítást olvashatunk, melyeket legalábbis Közép- és Délkelet-Európa történetének kutatásakor nem lehet figyelmen kívül hagyni. A tartalomjegyzék olvasásakor is szembetűnnek olyan hiányosságok, melyek egy reprezentatív összképet nyújtani kívánó tanulmánygyűjtemény esetében nehezen magyarázhatóak meg. Igy a szerzők között olyan kutatók nem szerepelnek, akik „alapművekkel" gazdagították a korszak tudományos irodalmát. Ugyanakkor a Habsburg-birodalom minden tartományára sem terjedhetett ki egyformán a szimpózium résztvevőinek figyelme. így például csak mellékesen említi meg néhány szerző Erdélyt, de önálló tanulmány nem foglalkozik a birodalom keleti csücskében fekvő területtel. Pedig az erdélyi nemzetek belső ellentéte, a székely határőrvidék szervezése, a görög-katolikus egyház szerepe, a protestáns egyetem létrehozásának terve vagy főként az erdélyi úrbérrendezés kudarca tovább bővíthette volna a regionálistartományi sajátosságok körét. Mivel az egyes témakörökön belül elhangzott megállapítások mindegyikét terjedelmi okokból