Századok – 1986

Történetirodalom - Mraz Gottfried: Prinz Eugen. Ein Leben im Bildern und Dokumenten (Ism.: Kállay István) 1146/V–VI

1146 TÖRTÉNETI IRODALOM vallásosságát vizsgálja. A templom Franciaországban is a falu társadalmi életének központja volt. A szent és a profán keveredik itt — ahogy az állatok behatolnak a temetőbe és ott legelnek, ugyanúgy a mise ad alkalmat arra, hogy ki-ki összevesse ünneplőjét a szomszédéval, a mise végén a falubeliekkel eltereferéljen, és megtudja a legújabb királyi rendeleteket, amelyeket a prédikáció után a pap felolvas. Goubert a további fejezetekben a paraszti családokat, az adózás és ezzel szoros összefüggésben a paraszti felkelések kérdését tárgyalja, míg művét stílszerűen a „Paraszt és a halál" című rész zárja. A szerző szkeptikusan és ironikusan szól a halállal foglalkozó bő irodalomról, a néprajzi szokások visszavetítéséről. Ha a tükrök letakarását a halált követően sokan mint „ősi" szokást elemzik, írja, úgy a történész kötelessége, hogy figyelmeztesse kollégáit: XIV. Lajos korában a parasztok házaiban sohasem találunk tükröt. A parasztokat meztelenül, megmosva és lenvászonba takarva temették el — a koporsó csak a halott szállítására szolgált, értékes és így újból felhasznált tárgy volt. A könyvet máris több nyelvre lefordították, és aligha kétséges, hogy ez is, mint Goubert említett korábbi művei, a divathullámokat túlélő, évtizedek múltán is forgatott alapmunka lesz, mivel szilárd alapokon, hatalmas levéltári forrásbázison nyugszik. Tóth István György GOTTFRIED MR AZ PRINZ EUGEN. EIN LEBEN IN BILDERN UND DOKUMENTEN. BILDREDAKTION UND DOKUMENTATION VON HENRIKE MRAZ Süddeutscher Verlag. München 1985. 307 1. 1986-ban van 250. évfordulója Prinz Eugen (Savoyai Jenő, ahogy mi magyarok, vagy Eugenio von Savoy, ahogy ő nevezte saját magát, kifejezve ezzel származását is) halálának. Ebből az alkalomból már jóval az évforduló előtt (és ebből sokat lehet tanulni) jelent meg Mraz könyve. A szerző nem ismeretlen a magyar szakmai közvélemény előtt, hiszen a Mária Terézia- és Haydn-kiállítások és kiadványok előkészítése nálunk is közismertté tette a nevét. A Mária Terézia-évforduló előtt (1979-ben) jelent meg hasonló terjedelmű könyve a nagy uralkodónőről. Ez a munka forrás- és képanyaga alapján — amit csak egy levéltáros (Hofkammerarchiv, Wien) tud produkálni — kiemelkedik a nagyszámú Mária Teréziairodalomból. Savoyai Jenő kétségkívül az európai történelem egyik legjelentősebb alakja. Zseniális hadvezér, messzelátó diplomata és nagyvonalú mecénás. 73 éves korában halt meg bécsi Himmelpfortgasse-i palotájában. Párisban született, a savoyai hercegi házból származott, rokonságban állott Európa nagy uralkodóházaival: a Habsburgokkal, a Wittelsbachokkal, Bourbonokkal és a Záhringerekkel. Családja egyházi pályára szánta, de ő a Napkirály hadseregébe akart kerülni, amelyben apja sikeresen szolgált. 1683-ban kihallgatáson kérte XIV. Lajostól a hadseregbe való felvételét, de az audiencia balul ütött ki. A király szerint „a kérés szerény volt, de a kérelmező nem. Még senki sem bámult ilyen szemtelenül az arcomba". A herceg a kudarcot annak tudta be, hogy anyja (Bourbon származék) szemben állt az uralkodóval. Egyes történetírók arra utalnak, hogy a Napkirály éppen ekkor akart példát statuálni a homoszexuálisokkal szemben. Kétségtelen tény viszont, hogy Savoyai Jenő hercegnek 1683-ban menekülnie kellett a párizsi udvarból. Az útja Lipóthoz vezetett, aki ekkor a török előnyomulás miatt Passauban székelt, akinél bátyja, Ludwig Julius ezredtulajdonos volt (1683 júliusában esett el Petronellnél a Bécs felé nyomuló törökök elleni csatában). Egyet az utókor biztonsággal állíthat: a Napkirály egyik legnagyobb melléfogása volt, hogy nem vette fel a hadseregébe a herceget, sőt menekülésre késztette. Savoyai Jenő nem az első idegen, aki a Habsburgok szolgálatába állt, de a leghíresebb. A nemes lovag már életében legenda lett. Néhány évvel halála után Mária Terézia a legnehezebb órában, körös-körül az ellenségtől fenyegetve (1742-ben) ezt írta Ludwig Andreas Khevenhüllernek a táborba: „Cselekedj, ó hős és