Századok – 1986
Közlemények - Székely György: Magyarok bolgártörökök avarok a Kárpátokon túli és inneni kapcsolataik hagyományában 101/I
MAGYAROK. BOLGÁRTÖRÖKÖK, AVAROK 109 vitaszellemének fokára, hogy a bizantinológia magyar mesterének hosszú életében a probléma nem merült fel és nem kerülhetett tisztázásra, miért nem vette tekintetbe, illetőleg hagyta el a nagy filológus a kitett vesszőt. Erre a Byzantinoturcica nem nyújt segítséget, mivel tömbszerüen mutatta be a tudós császár müvét, nem választotta szét tételesen az avarokra és magyarokra vonatkozó részeket, ebből tehát nem derül ki forráskiadói álláspontja. De nem csupán az írásmód miatt probléma ez, hanem mert a szöveg folytatása is az avarokra vonatkozik, a magyarok (türkök) tehát csupán helyértelmezésül szerepelnek. A kérdés áttekintését ezért más oldalról közelíteném meg, mester és tanítvány álláspontjára utalva. A probléma már a második világháború előestéjén foglalkoztatta Moravcsik Gyulát, aki a VI. Bizantinológiai Nemzetközi Kongresszuson említette, hogy Konstantinos Porphyrogennetos császár „De administrando imperio"-jában foglalkozott a magyarok életmódjával.32 Ebből a kivonatból, részletezett forráshelyek híján nem látszik, gondolt-e a bizánci források mestere a most tárgyalt forráshelyre. Már közelebb visz jeles tanítványa, Gyóni Mátyás fejtegetése, aki valamivel korábban Bölcs Leót hozta fel olyan forrás gyanánt, amely a magyarokat a bolgárokkal együtt olyan népek közé sorolja, amelyek „dologtalan, általában véve nomád életet élő népek". Másutt Bölcs Leó elismeri, hogy a türk nemzet „munkát s fáradalmakat derekasan elvisel, türi az égető meleget és fagylaló hideget, a nomád életből következő egyéb nélkülözéseit a szükségeseknek".33 De aligha véletlen, hogy Konstantinos Porphyrogennetosból Gyóni nem hozott ilyenre példát. A kérdést azonban tovább pontosította Szádeczky-Kardos Samu, amikor megfogalmazta, hogy Bölcs Leó a bizánci hadvezetés szempontjából veszi szemügyre figyelmesen a magyarokat, amely pontokon harcmodoruk megegyezik a sztyeppei lovas nomádokéval általában, ott e népek hadművészetének a leírását átveszi a 600 körül íródott Maurikios-féle katonai kézikönyvből, más pontokon eltér ettől az irodalmi előképtől, hihetőleg ott, ahol olyan értesüléseket nyert, amelyek az eltérést indokolták.3 4 A legfrissebb elemzés forrástanilag is előbbre visz a közel egy évtized előtti forrásbevezetéshez képest, amely a Bíborbanszületett 30. fejezetét még csak általában említette mint olyan elszórt helyet, amely fontos adatokat szolgáltat a türköknek nevezett magyarokkal kapcsolatban.3 5 Itt azonban még nem szűrték ki azt, mi nem tartozik a fejezetből a magyarokra. Ez most történt meg, számomra meggyőzően, amikor Szádeczky-Kardoss Samu a De administrando imperio 30, 23 nomádokra utaló szavait kritikai áttekintés alapján csak az avarokra és nem a magyarokra értelmezi. Az előadó általános értékű megállapítására alapíthatja a kritikai eredményt, eszerint „a tudós császár. . . azzal határozza meg egy nép múltbeli lakóhelyét, hogy megnevezi, kik élnek müve írásakor az adott területen; az ilyen 32 Gyula Moravcsik: Byzanz und die Ungarn vor der Landnahme 6. 33 Gyóni Mátyás: Magyarország és a magyarság a bizánci források tükrében. 47. 34 Szádeczky-Kardoss Samu: A magyar őstörténet és bizánci forrásai. 355. 35 Szádeczky-Kardoss Samu, Olajos Teréz, Makk Ferenc: Görög és bizánci források. 152.
