Századok – 1986

Vita - Hajdú Lajos: Jogtörténeti kutatómunkánk hiányosságairól és követelményeiről. (Töprengés Kállay István „Úriszéki bíráskodás a XVIII–XIX. században” című monográfiája kapcsán) 1095/V–VI

VITA 1115 század elém kerülő úriszéki jegyzőkönyveiben mazsoláztam, hanem teljes helytartótanácsi állagokat vallattam meg. Gyakran fordul elő egyébként, hogy Kállay — mint már említettem — tudatlannak nevezi a 18. századot, mert „nem ismerte az úriszéki iratokat", vagy — ahogy müve 15. fejezetének első mondataiban írja: ,,A bűncselekmény fogalmának és ismérveinek az absztrahálását a kor büntetőjogtudománya az utókorra hagyta. Bűncselekménynek tekintette az úriszék az úrbéri kötelezettségek be nem tartásán, hanyag végzésén, az urasági tilalmak megvetésén kívül a tízparancsolat (ne lopj, ne ölj, ne paráználkodjál stb.), az ,,isteni törvények" vagy az erkölcsi közfelfogás megsértését" (193.). Ez tévedés, az úriszékek is azt tartották bűncselekménynek, amit a megyei törvényszékek vagy a királyi városok magisztrátusai, amit a Hármaskönyv tételein és a Corpus Juris törvénycikkein kívül statutumok vagy zsinórmértékül használt osztrák törvénykönyvek (pl. a Praxis Criminalis) ilyennek minősítettek. A tilalmak megvetése vagy az úrbéri kötelezettségek hanyag teljesítése miatt a földesúr vagy tisztje jogszerűen botoztathatott (azonnal), az erkölcsi közfelfogás megsértése azonban (például, ha a fiatal nem köszönt az idősebbnek) soha nem volt bűncselekmény. De a tudomány kevés művelőjével szemben is igazságtalan, mert a büntetőjogtörténet 20. századi kutatója ilyen sommás vélemények hangoztatásával csak a saját felületességéről árulkodik : Bodó Mátyás kiváló munkájának 1.2. címében ugyanis nagyon világosan meghatározta a közbűntett (crimen) és a magánbüncselekmény (delictum) fogalmát és elhatárolását, de a későbbiekben is világosan rögzítette, „absztrahálta" az egyes gaztettek ismérveit.35

Ami az úrbéri kötelezettségek nem teljesítése, vagy a tilalmak megvetése miatt kiadott botokat illeti — ez nem büntetőjogi büntetés, hanem az előírások megszegéséért járó szankció, amit ma éppúgy megkap(hat) a tilosban parkoló gépkocsivezető (forintban), mint 200 év előtt megkap(hat)ott a jobbágy (ő többnyire botütések vagy ostorcsapások formájában). Igaz — ezen a területen visszaélések is voltak, ezért tiltotta meg Mária Terézia 1774. október 31-én kiadott rendelkezésében, hogy a földesurak vagy tisztjeik bírósági ítélet nélkül 12 botnál vagy ostorcsapásnál többet veressenek jobbágyaikra. Kállay számtalan alkalommal állít egy és ugyanazon dologról homlokegyenest ellenkező „tényeket". Egyszer például azt írja, hogy a 18. század derekán az úriszék válságba került, és egyre több ítélkezési feladatot vett át tőle a családi tanács, továbbá a nagybirtok „kormánya", könyve másik részén viszont ezzel ellentétesen azt állítja, hogy ez az úriszék gazdasági és igazgatási feladatokat is ellátott. „A birtokkormányzati szervek által végzett közigazgatási tevékenység egy része az úriszék előtt is szerepelt. Ilyen ügyek voltak a közterhek, a községi számadások felülvizsgálata, a falusi bíró és jegyző választása, alkalmazása és az általános közigazgatási feladatok." Másutt azt írja, hogy úriszéki ülésen (sedes licitatoria dominalis) történt meg egy malom és egy kőbánya elárverezése; az is olvasható azonban művében, hogy „a vármegyén keresztül kerültek le az úriszékhez a felsőbb rendelkezések, ugyanez volt a válasz útja is". Egyebek között így utasította a helytartótanács az úriszékeket arra, hogy külön indokolják, ha valakit gyilkosságért nem halálra, hanem csak áristomra ítéltek (66., 35

Bodo (i. m.): 5—10.