Századok – 1986

Vita - Hajdú Lajos: Jogtörténeti kutatómunkánk hiányosságairól és követelményeiről. (Töprengés Kállay István „Úriszéki bíráskodás a XVIII–XIX. században” című monográfiája kapcsán) 1095/V–VI

1112 VITA hogy „a magyaróvári ûriszéken 5 kéve szénáért — ennek ellopásáért, H. L. — 10 botot adtak" (254.old.). Úgy tudtam, hogy már ekkoriban is boglyába (in cumulum) rakták a szénát és bevallom: amikor e kérdésben konzultáltam néhány agrárszakemberrel '(azt óhajtva tőlük megtudni, hogy miképpen lehet a viszonylag alacsony füvet vagy szénát — foenum — kévébe kötni), sajnálkozó szemekkel méregettek. Igazuk van — aki a paraszti múlttal akar foglalkozni, annak tudnia kell, hogy mit kötöttek kévébe és mit raktak boglyába. Sajnos azonban máskor is belebotlottam a boglyába (cumulusba), közre is adom, hátha valaki magyarázatot tud adni rá: „A magyaróvári úriszék egy elbocsátott katonát és feleségét, akik az erdőben csavarogtak, ott sok esetben (cumulus) útonálltak (sic!) és raboltak", másfél évi áristomra (továbbá néhány mellékbüntetésre) ítélt (267. old.). Nem láttam az eredeti ítélet szövegét, egyet azonban biztosan tudok: a cumulus- nak nincs olyan jelentése, hogy „sok esetben". Lehetséges, hogy a házaspár együttesen, összesen (cumulative) kapta ezt a büntetést, mert a cselekményt is közösen hajtották végre? Nem tudom, azt azonban igen, hogy a jogtörténész köteles félreérthetetlenül ismertetni a jogeseteket, így kell megfogalmaznia véleményét is, hogy az olvasóban semmi kétség ne merüljön fel. Hosszan sorolni tudnám tovább az ilyen és ehhez hasonló melléfogásokat (ehhez azonban a jelenleginél jóval nagyobb terjedelem kellene), ezért rátérek a — Kállay kifejezésével élve — „jogilag releváns" hibák, vagy ezek egy részének bemutatására. Kállay többször említi, hogy ez vagy az az úriszék az elítéltet mellékbüntetésként meghatározott időre vagy örökre kitiltotta az uradalom területéről (relegatio, amandatio). Azt is írja azonban, hogy „1725-ben a gyulai Harruckern-úriszék egy meretrix-et... száműzött a vármegyéből" (222—223. old.). Lakompakon viszont az Eszterházy-uradalom ítélőszékén 1729-ben „közelebbről meg nem nevezett lopásokért egy csavargót a hóhér megbélyegzett, és az országból kitiltott" (242. old.). Adós marad azonban a magyarázattal, nem fejti ki, hogy az említett úriszékek vajon miképpen biztosították ítéletük végrehajtását: a lakompaki „tisztség" írt talán az ország összes megyéjének, szabad királyi városának és — a bécsi Haditanácson keresztül — határőrkerületének, közölve az ítéletet és kérve azt, hogy a visszatérésben akadályozzák meg az elítéltet? (Ez sok száz levél megírását tette szükségessé.) Ugyanezt tette a gyulai uradalom is: értesítette a megye szolgabíráit, többi tisztjét, esetleg a többi uradalom tisztjét is az ítéletről? Arra ugyanis egyetlen úriszéknek nem volt hatalma (jurisdictio-ja), hogy valakit a megyéből, az országból tiltson ki, de gyakorlati eszközei sem voltak ahhoz, hogy ilyen jogtalan döntésének érvényt szerezhessen. Az uradalom területéről a szék gyakran tiltott ki tolvajokat, garázda legényeket vagy szajhákat — ilyen esetben viszont az ítéletet közölték az összes alkalmazottal, és értesítették valamennyi falu elöljáróit is, hogy éberen figyeljenek: ha az elítélt — az úriszék döntését megvetve, semmibevéve — visszatér régebbi cselekményei színhelyére, azonnal vegyék őrizetbe. Lehet, hogy a lakompaki tisztség — az uradalom félreérthetetlen megnevezése helyett — az olykor vidék értelemben is használt Landbó.1 utasította ki a csavargót? Ezt határozottan meg kellene mondani. A másik („jogilag releváns") furcsaság: Kállaynak van néhány kedvenc