Századok – 1986
Vita - Hajdú Lajos: Jogtörténeti kutatómunkánk hiányosságairól és követelményeiről. (Töprengés Kállay István „Úriszéki bíráskodás a XVIII–XIX. században” című monográfiája kapcsán) 1095/V–VI
VITA 1099 pusztulástól a gazdaság felvirágzásáig, a társadalmi forradalom feltételeinek kialakulásáig, végül 1848-ig terjedt) milyen szakaszai voltak a fejlődésnek, amelynek csak egyik mutatója, hogy a korszak elején Pest lakossága alig múlta felül a 2000-et, 1848-ban viszont már meghaladta a 100 000-et is. A fejlődés történetiségének be nem mutatása mellett Kállay tanulmányának másik hibája, hogy abból egyáltalán nem derül ki: teljesen más volt a korabeli centrumok szerepét betöltő nagyvárosok (Debrecen, Pest, Pozsony, Szeged stb.) igazgatási szervezete, mint a fejlődés perifériájára szorult, kis településsé sorvadt civitásoké (Libetbánya, Ruszt, Zólyom stb.) Erre egyetlen példa: a 18. század hetvenes éveinek első felében (öt esztendő alatt) Pest városának börtönében 1041 befogott-elítélt személy „fordult meg", Libetbánya vagy Ruszt börtönében pedig egyetlenegy sem. Ugyanolyan volt a városi igazgatás szervezete Pesten, mint Ruszton? Természetesen — nem! Kállay legújabb jogtörténeti publikációja az Akadémiai Kiadónál „Úriszéki bíráskodás a XVIII—XIX. században" címmel, csaknem 44 ív terjedelemben látott napvilágot. Ez a keret már elegendő arra, hogy egy fontos, a korabeli lakosság túlnyomó többségét érintő igazságszolgáltatási intézmény másfél évszázados történetét — legalábbis fő vonalaiban — be lehessen mutatni a mai olvasónak. A vállalkozás úttörő jellegű is, hiszen eleddig még olyan munkát sem olvashatott a kérdés iránt érdeklődő, amely legalább egyetlen úriszék teljes (több évszázados) történetét dolgozta volna fel. A kutató ilyenkor csak saját szorgalmára támaszkodhat, az elődök — bizonyos adatok megemlítésén túl — nem sok segítséget tudnak adni. Neki magának kell már az első alapkérdést is megválaszolnia: az egyes megyékben hány földesuradalomnak volt pallosjoga és mennyinek nem? Szemere Bertalan egyik munkájában9 azt írja ugyan, hogy a reformkori Magyarországon a pallosjog 304 magánszemélyt és 67 testületet (kamarai, egyházi uradalmat stb.) illetett meg. így volte ez a 18. század elején is? Hány olyan úriszék akadt hazánkban, amely — pallosjoggal nem rendelkezvén — rendszeresen és az igazságszolgáltatási szervekre előírt törvényes szabályok megtartásával ítélkezett büntettek elkövetésével vádolt személyek fölött? Az ilyen uradalmak hogyan tudták megállapítani, hogy az elkövetett büntettek tetteseire — a cselekmény objektív súlyát és a bűnösség fokát tekintve — az úriszék majd nem főbenjáró ítéletet fog kiszabni? Hogyan alakult a pallosjogot (királyi privilégium nélkül) gyakorló földesurak és közösségek száma az államhatalom megerősödése után (amikor 1734-ben például királyi rendelet tiltotta meg, hogy Seciális kiváltságlevéllel el nem látott közösségek pallosjogot gyakoroljanak)?10 ^yáltalán — mi jellemezte az úriszéki bíráskodást a vizsgált másfél század négy <$pnböző szakaszában: az 1740-ig terjedő első, az 1740 és 1790 közötti második lódusban; majd 1790—1825, végül az 1825 és 1848 közötti időszakban? 0\ tgi Jfaf «I.Szemere Bertalan: A büntetésről s különösebben a halálbüntetésről. (Pest, 1841, 181.) 10 Kassics, Ignatius: Enchiridion seu extractus benignarum normalium ordinationum. T. I. (Pest, 1825, • )
