Századok – 1986

Tanulmányok - Trócsányi Zsolt: Az első abszolutisztikus adórendszer Erdélyben 1003/V–VI

1024 TRÓCSÁNYI ZSOLT személyek, vagyonuk s a parókiális telek. Valamennyi egyház papságának (beleértve a szerzetesrendeket is) jobbágyai és zsellérei összeírandók. A hármas testület dolgozta ki végül a házi összeírás végrehajtóinak terjedelmes (23 pontból álló) instructióját; ez az eddigiekhez képest inkább technikai részletekben (egy-egy helység adózóinak összeírása előtt a helységre egészében vonatkozó adatok közlése — milyen termékenységű a határ, két vagy három fordulóban müvelik-e, hány ökörrel szántanak), illetve a népesség különleges csoportjainak (külföldről nemrég érkezett betelepedők, mezőgazdasági ingatlant birtokló iparosok és kereskedők, urburariusok és más bányászok, aranymosók, hajósok, különleges jogállású kereskedők — örmények, görögök) összeírásáról intézkedik, rendelkezik a puszta telkek kivizsgálásáról, s végül szabályozza az összeírásnál történő eltitkolások büntetését. Ilyen előkészítés után kerül az adóreform és az azt bevezető általános összeírás anyaga a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis 1750. január 3-i és 5-i ülése elé. Ott, a Konferenz-ülések gyakorlatához képest szokatlanul, Kollowrat, a Hofdeputation elnöke mond rövid bevezetőt az írásban körözött előterjesztés elé. Maga a referátum abból indul ki, hogy az erdélyi adózók, általános vélemény szerint, még alkalmasak terheik hordozására, de ezek elosztása (az egyes natiók között és azokon belül) súlyos megterhelést okoz, és az adót így egyre nehezebb fizetni. Felvázolja a kettős összeírás koncepcióját, jelzi a házi összeírás módja körüli vitákat, és ismerteti az annak végrehajtásáról elfogadott elképzeléseket. A Konferenz egészében véve jónak ítéli a deputátusok, a Kancellária és a Hofdeputation közös munkálatait, a kettős összeírás tervét is. Az instructiót világosnak, pontosnak tartja. így ideiglenes megoldásként elfogadásra javasolja a házi összeírást az uralkodónak. A munkálat felügyeletének kényes kérdését is az ő döntésére bízza, de inkább hajlik a Bethlen Gábor javasolta megoldásra: ez a munkálat tisztán Provinciale, s a királynő más okok miatt is (értsd: nem kell feleslegesen ingerelni az egyébként lojális erdélyi rendeket) a Guberniumra bízhatja irányítását. Három kérdést mindenesetre megvitatandónak tart: 1. megfelel-e céljának a házi összeírás? 2. a köz- és magánadósságok a táblázatba kerüljenek-e? A kereskedők és iparosok jövedelembevallást tegyenek-e vagy műhelyük stb. méretei szerint sorolják őket három osztályba? Összeírandók-e a szász tisztek? 3. mi legyen az orvoslása a túlzott méretű előfogatkövetelésnek, illetve a helyi közpénztárak rossz igazgatásának? A Konferenz ezekben a Hofdeputation álláspontját fogadja el: a magánadósságok vizsgálata maradjon el (ez megoldhatatlan, nem is illő), a közadósságok sem írandók össze, de az uralkodó rendelje el, hogy minden natio terjesszen fel kimutatást ezekről a Guberniumhoz (a hitelező, a felvétel éve, oka, a pénz hovafordítása és az eddig fizetett kamatok feltüntetésével), s az továbbítsa ezt az uralkodóhoz. (Az előfogatokat és ingyen élődést célzó tervezetet elfogadásra ajánlotta a Konferenz). Mária Terézia részletes resolutióban foglalkozott a Konferenz által eléterjesztettekkel. Hangsúlyozva, hogy az adó alá tartozók bevallása biztosabb eredményt hozna, hozzájárult ahhoz, hogy a reform a házi összeírással kezdődjék. Visszatért azonban arra, a kérdés Hofdeputation-i tárgyalásánál felmerült javaslatra, hogy az összeírok