Századok – 1986
Tanulmányok - Berlász Jenő: Pavao Ritter-Vitezović az illirizmus szülőatyja. Magyar–horvát viszonyt az 17–18. század fordulóján 943/V–VI
998 BERLÁSZ JENŐ 1. Ismerve a horvát és magyar rendeknek hosszú évszázadok óta fennálló politikai, társadalmi és kulturális összefonódottságát, egyáltalán nem lehet csodálkozni azon, hogy Ritter-Vitezovic tevékenysége hatástalan maradt. Róla valóban elmondható, hogy megelőzte korát. Polgári nacionalista jellegű eszméket hirdetett egy olyan országban, olyan társadalomban, amelyet még úgyszólván kizárólag feudális-rendi gondolkodás, rendi érdek határozott meg. Bátran állítható, hogy ő volt a nemesi-papi Horvátországban az első és egyedüli entellektüel. A feudális ideológiától elszakadt polgári értelmiséget csak egy évszázad múlva választotta ki magából a horvát társadalom. 2. Mégis, bármily különösnek tűnik is, Ritter eszméi, tanai nem mentek veszendőbe. Fennmaradt nyomtatott könyvei, brosúrái és kéziratai megőrizték azokat az utókor számára. Kéziratainak nagy részét — mint említettük — a szerzőnek 1713-ban bekövetkezett halála után a Magyar Kancellária vette őrizetébe, majd — nyilván felsőbb utasításra — átadta a Hoft)ibliotheknak. Itt pihent a hagyaték több mint három évtizeden át. Csak a következő generáció egyik jeles tudósának adódott alkalma hozzáférni. Baltazar Adam Kercselich (1715— 1778) zágrábi kanonok volt ez, aki 1747 óta mint a bécsi Horvát Kollegium (Collegium Croaticum Vindobonense) rektora élt a császárvárosban. Itt az Udvari Könyvtárban folytatott egyháztörténeti kutatást, miközben megismerkedett s úgy lehet barátságot kötött a téka nagy tekintélyű vezetőivel, Gerhard Van Swietennel és Kollár Ádámmal. Alighanem ők s velük együtt gróf Nádasdy Lipót magyar kancellár hívták fel rá Mária Terézia királyasszony figyelmét mint olyan, a déli szláv történelemben jártas kutatóra, aki tudományával esetleg jó szolgálatot tehet az udvarnak. Sikerrel. Az uralkodónő 1749-ben audiencián fogadta a kanonokot s átadta neki a Ritter-féle kéziratok egy részét, megbízván őt egy olyan elaborátum kidolgozásával, amely Ritternél józanabbul és hitelesebben bizonyítja a Habsburg-háznak Dalmáciára és a középkori Horvátország más balkáni területeire mint a Magyar Korona tartozékaira való jogát.163 Amikor Kercselich hazatért Zágrábba, magával vitte ezeket a kéziratokat, hogy részletesen tanulmányozhassa őket. Idővel több olyan tanulmányt, művet írt, amelyeknek témáját és anyagát Ritter manuscriptumaiból meríthette. Ezek között volt egy Dissertatio de Hungarico in Croatiam iure című, kinyomtatásra nem került értekezés is. Lehet, hogy erre támaszkodva készítette a királynő által kért emlékiratát. Kercselichnek 1778-ban bekövetkezett halála után nagy számban hátra hagyott kiadatlan írásai — Ritter kézirataival együtt — az akkortájt életre hívott zágrábi Kir. Akadémia (Kraljevska akademija) könyvtárába kerültek.164 163 Uo. 291. str. — Margalils Ede: Kercselich Ádám Boldizsár — Századok 1907. 36—51. 1. 164 Munkáiról jó tájékoztatást nyújt Szinnyei, i. m. VI. k. 36—39. h. L. még Kosáry, i. m. II. k. 150., 188. A Kercselich-hagyaték lelőhelye SK a következő jelzetek alatt R. 3020, 3026, 3058, 3434—3448, 3687, 3742 és 3905. — A fent idézett műhöz szorosan kapcsolódik egy Syslema varii gubernii regni Hungáriáé et Sclavoniae című értekezés. Főműve, De regnis Dalmatiae. Croatiae, Sclavoniae notitiae praeliminares 1760-ban, Zágrábban nyomtatásban is megjelent. Benne a Habsburgok jogát védi Dalmáciára Velencével szemben.
