Századok – 1985
Tanulmányok - Heckenast Gusztáv: A vaskohászat technikai szintje Magyarországon a 16–18. században (A vasöntés megjelenése és a nagyolvasztók elterjedése) IV/917
926 HECKENAST GUSZTÁV hámortól — mint kovácsoló műhelytől — egészen külön álló és bizonyára terjedelmesebb kemenczékre, úgynevezett kohókra — Masz - akadunk, melyekből az összeolvasztott vasérczekből nyert fém többé nem mint idomtalan tömb, hanem mint hosszúkás rúd — Gans — került ki, sőt a kemenczében teljesen csppfolyós lévén, határozott formákba is öntetett. Az ily úton nyert vas ugyan merev és törékeny volt, de mint a mai öntött-, nyers-, vasgolyókra, pléhekre és más öntvényekre éppen alkalmas és felhasználható volt. Ezen kohók aztán számos aczélhámornak — Stahlhammer — adtak munkát, melyekben a törékeny merev vasrudak izzítás, hűtés és ismételt kalapácsolás által kitűnő aczél-rudakká — Schin - változtattak által."51 1612-ben a csetneki uradalom földesurai előírták a dobsinaiaknak, hogy „annak felette elegedendo atczelt adgianak az kardweroknek az regy szokás szerint",5 2 1629-ben pedig egy hámorosok közti ügylet kapcsán előírták, hogy „vom gutten Maß-Eisen sol der Stool sein".53 „Az aczél — mondja Mikulik —, mely ily kohóvasból - Maszeisen - készült, jobb volt, mint az, mely hámorban — tótkemencze, Blaufeuer - előállított vasból lett kovácsolva . . ."54 Az acélhámorok a 16. század második felében tűnnek fel a forrásokban, egy folytatás nélkül maradt 1556. évi jolsvai acélt kovácsoló hámortól5 5 eltekintve kizárólag Dobsinán és a Sajó völgyében, valamint Csetneken.5 6 Míg a vashámornak nevezett vasművek évi cenzusa 25 ft volt, az acélhámoroké csak 4 ft. Nyilvánvaló, hogy az acélhámor nem lehetett teljes vasmű: vagy nem volt olvasztókemencéje, vagy csak olvasztókemencéje volt. A megoldás a 16. századra nézve spekulációk tárgya lehet, a 17. században azonban az acélhámorokat már kardverő hámoroknak nevezik,5 7 s ha a név megváltozása nem a termelési profil változását tükrözi, akkor az acélhámor kezdettől fogva másutt olvasztott vasat dolgozott fel, egészen 1730 tájáig, amikor is „az aczélkészítésre berendezett kohók, mint az aczélhámorok .. beszüntek".5 8 Mindezek alapján hajlom arra a feltevésre, hogy a 17. századi dobsinai massák a magyarországi nagyolvasztók előtörténetéhez tartoznak. Bennük a vas — mint Mikulik leírása mondja — cseppfolyóssá olvadt, s ezt a Maß-Eisen-t vagy formákba öntötték, vagy az acélhámorokban acéllá kovácsolták. Annak, hogy egy, a massához tartozó melléküzemben frissítették volna, nincsen nyoma. Ezért nem tekintem még őket nagyolvasztóknak. Végül, ismerve a technikai szókincs konzervativizmusát, arra a kérdésre kellene felelni, hogy a vasércet cseppfolyóssá olvasztó massa Dobsinán végbement technikai fejlődés eredménye-e, vagy pedig első megjelenésétől, 1551-től kezdve egy új vasolvasztási technikáról beszélhetünk. A massa-technika fejlődésének a 16—17. századi dobsinai forrásokban nincs semmi jele. Ezzel szemben ismerjük Thurzó Szaniszló 1560 körül kelt felségfolyamodványát, amelyben azzal dicsekszik, hogy „nagy költséggel 51 Mikulik (4. jz.) i. m. 10-11. "OL. E. 148. NRA. Fasc. 735. No. 7. S3 Dobsina város lt., Városi könyvek. I. 1629. február 23-i bejegyzés. Vö. Mikulik (4. jz.) i. m/59. 54 Mikulik (4. jz.) i. m. 11. 5 5 OL. E. 156. UC. Fasc. 24. No. 73. 56 OL. E. 156. UC. Fasc. 11. No. 22, Fasc. 24. No. 73, Fasc. 110. No. 1 és No. 84. passim. s 7 Bartholomaeides (48. jz.) i. m. 632-633. 58 Mikulik (4. jz.) L m. 12.
