Századok – 1985
Tanulmányok - Bellér Béla: Az osztrák–magyar viszony és a burgenlandi kérdés (1927–1929) I/42
AZ OSZTRÁK—MAGYAR VISZONY 1927-1929 79 nul a Heimwehr-barát Vaugoin maradt. így hát a Heimwehr-akciók hadügyminiszteri segédlettel tovább folytatódtak.102 Ilyen körülmények között a Heimwehr ismét felértékelődött a magyar és az olasz politikusok szemében. Mikor Grandi olasz külügyi államtitkár 1929 május elején viszonozta Bethlen miniszterelnök 1927 áprilisi római hivatalos látogatását, újból szőnyegre került a Heimwehr segítségével végrehajtandó belpolitikai fordulat ügye. Grandi most — korábbi kritikus, sőt szkeptikus magatartásával ellentétben — nagy megértéssel kezelte az ügyet, és mindjárt késznek mutatkozott a Heimwehr által kért pénznek és fegyvereknek megadására. Bethlen azt tanácsolta neki, hogy a pénzt csak két részletben adja ki, „mégpedig az utolsót ősszel, mielőtt kenyértörésre kerülne a dolog, hadd lássuk, hogy fejlődtek az ügyek, és érdemes-e azt folytatni". A magyar miniszterelnök ekkor azt is elhatározta, hogy az utolsó részlet kiadása előtt ő is tisztázni fogja, esetleg szerződés formájában, a Heimwehr vezetőségének Magyarországhoz való jövőbeni viszonyát, ezen belül nyilván a burgenlandi kérdésben való állásfoglalását is.103 A Heimwehr-puccs tervei nem maradtak titokban Ausztriában sem. 1929. május 1-én az osztrák munkásság hatalmas felvonulásokkal tiltakozott ellene. A Heimwehr mégis továbbfolytatta provokációs felvonulásait. Május 5-én Sankt Pöltenben, — Janky Béla alezredes, bécsi magyar követségi tanácsos kifejezése szerint a „második legvörösebb helyen"104 — rendeztek felvonulást. Egy hétre rá pedig az osztrák szociáldemokrácia fellegvárában, Bécsben tartottak egy kisméretű, de nem csupán a szociáldemokrata munkásság, hanem a polgári pártok körében is nagy feltűnést keltő zászlószentelést. Az ünnepséget Steidle ezzel a fenyegető kijelentéssel zárta: őszre visszajövünk! A Heimwehr tagadhatatlan térhódítása nemcsak a szociáldemokraták körében keltett aggodalmat, hanem a keresztényszocialisták balszárnyán is. Kunschak, a párt elnöke a szomszéd államok beavatkozásának előidézésével vádolta a Heimwehrt, és megpróbálta Streeruwitz kancellárt is ellenük hangolni. Ezt azonban Steidle meghiúsította azzal, hogy az átmeneti törvények meghozatalánál támogatásáról biztosította a kancellárt, feltéve, ha elismeri a Heimwehr elért pozícióit. A kancellár ebbe beleegyezett. Steidle ily módon csak semlegesíteni tudta a kancellárt, megnyerni nem. Sikerült viszont maga mellé állítani Schober bécsi rendőrfőnököt és Vaugoin hadügyminisztert, akikkel május 12—13-án tárgyalt. A bécsi magyar követségen egyenesen egy triumvirátus létrejötteként értékelték a találkozót, feltételezve, hogy „... ezen három tényleges hatalmi eszközökkel rendelkező egyéniség úgyszólván egy szerződést kötött egymással, hogy Ausztria jövő sorsának alakítását kezeikbe veszik, s együttesen fogják 102 Mikoletzky: i. m. 126—128. Erich Zöllner: Geschichte Österreichs. 4. kiadás. Wien, 1970. 507— 508. 10î OL Kiim.res.pol. 1929—33^04. Kerekes: i. m. 38. 104 Iratok IV. 135. sz. 220.
