Századok – 1985

Tanulmányok - Schlett István: A szocializmus és a „munkáskérdés” a magyar politikai gondolkodásban az 1850–1880-as években III/608

A „MUNKÁSKÉRDÉS" AZ 1850-1880-AS ÉVEKBEN 671 szemben: „nálunk természetesen nem várható, hogy egy napról a másikra akár a munkaadók, akár a munkások mindazon előkészülettel és szervezési képességgel rendelkezzenek, amelyek Angliában a százados fejlődésnek gyümölcsei; s bizonyos az is, hogy még egyszerűbbeknek és a gyáripar érdekében szigorúbbaknak kell lenni itt az intézkedéseknek, mint ott, hol az életbe már teljesen belenőttek. A koalíciós szabadságtól félni azonban nincs okunk; s mindenesetre üdvösebb, ha az állam általában, mint részrehajlatlan jóakaratú békebíró lép fel a felek előtt, mint ha azon hit terjed el, hogy csak az egyik s pedig a gyengébb és így gyanakvó félnek mutat haragos arcot."171 Álláspontjának lényege a fokozatosság, a konkrét viszonyokhoz való alkalmazkodás, a csak annyit adni, amennyit képesek lennének amúgy is kiharcolni. A munkás törekvéseket a kielégíthetőség határain belül elnyomni nem kívánatos, de olyan intézkedéseket hozni, amelyek a probléma elkerülése céljából Nyugat-Európát is megelőznék, „végzetes politikai ballépés" volna. A Nyugaton már megvalósult megoldásokat átvenni ugyanígy súlyos hiba volna, mert ezzel Magyarország iparát kiszolgáltatnák a fejlettebb államok iparának stb.17

2 írásában arra is kitér, hogy visszautasítsa azok érvelését, akik sürgetik az intézkedéseket. A magyar viszonyok fejletlensége tükröződik abban, hogy itt elsősorban nem a munkásokra gondol, hanem azokra, akik politikai, erkölcsi indítékok vagy elméleti megfontolások alapján közelítenek a kérdéshez. A konzervatívokra céloz elsősorban, de azokat a radikálisokat is óvja, akik a „feltétlen igazságok és jogok evangéliumát" hirdetik. Mert ha hatalomra jutnak, kénytelenek belátni, hogy e célok megvalósíthatatlanok. A megoldás sürgetése nem azt eredményezi majd, amit tőle várnak, hanem éppen ellenkezőleg, a munkások mozgalmának erősödését — mint ahogy ezt a konzervatívok és radikálisok eddigi tevékenységének következményei bizonyítják. Azokat viszont, akik valóban azért sürgetik a megoldást, hogy az esetleges még rosszabbat megelőzzék, igen higgadt és cinikus érveléssel nyugtatja meg: amint az államok nemzetközi viszonyában a béke fenntartása a fegyverkezés által s a diplomácia eszközeivel biztosítható, úgy az osztályellentétek megoldásában sem a .jóindulat" segít. A „közbenjáró rendszabályok" enyhíthetik a nehézségeket, megszüntethetik a csekélyebb mérvű súrlódásokat, de azért a probléma megoldása végül is az erő kérdése. „... a szilaj indulatok rombolását, a fejlődés legfőbb érdekei ellen törő vágyakat túlnyomólag mégis csak a szilárd államhatalomnak tartalékba álló erkölcsi és anyagi ereje volt képes megfékezni. A commune elpusztítása nagyobb mértékben szolgált a polgárosodás létfeltételeinek megóvására, mint az összes törvényhozási intézkedések, melyeket azóta a munkások ügyében foganatosítottak."173 171

I. m. 69. 172

I. ш. 86. 173

I. m. 83.