Századok – 1985

Tanulmányok - Schlett István: A szocializmus és a „munkáskérdés” a magyar politikai gondolkodásban az 1850–1880-as években III/608

A „MUNKÁSKÉRDÉS" AZ 1850-1880-AS ÉVEKBEN 651 kellett, hogy a pauperizmussal szemben nem lehet érdektelennek lenni, s hogy az államnak igazi iparfejlesztő, „civilizatorikus" szerepe is van. Mit mond tehát a szocialista-kommunista elméletekről? Mintha maga is érezné, hogy kevésre futja, nagyon messziről indul neki a válasznak: „... mi távolról sem tartozunk azok közé, akik minden fennálló közgazdasági és társadalmi intézményt tökélyesnek és jogosultnak tartanak, minden reformot, nyitást e téren is szükségtelennek nyilvánítanak ... Az újkori szellemi fejlődés nagyszerű processzusában az általunk itt rajzolt szocialisztikus rendszerek szintén egy, mégpedig nagyjelentőségű s nagy horderejű momentumot képeznek . . . sohasem tévesztettük szem elől azt, ami a szocialisztikus eszmemozgalomnak elméleti szempontból jó hatásait képes feltüntetni; soha és sehol se hagytuk magunkat ítéletünkben a vak ellenségesség szenvedélye által vezéreltetni, hanem inkább azt hittük, hogy semmivel sem lehet határozottabban feltüntetni a téves tanokat, mint azáltal, hogyha ott, ahol (legalább bizonyos pontig) a szocialisztikai elvek igazak és helyesek, azt készséggel elismerjük; ott ellenben, ahol az élettel, az igazsággal, az ember és a társadalom természetével ellentétben állnak ... a tudomány ítélőszéke elé vonva ... tisztán tárgyilagos szempontból gyakorolva a kritikát . . . hiányosságukban és egyoldalúságukban feltüntetjük." E szép program után természetesen pozitívumot is talál — bár még ezek sorolásánál is mentegetőzik s többször ismétli, hogy a szocialista eszmék többsége „zagyvaság". Mi hát az érdemük? Hogy vitát provokáltak, s némely intézkedést is kiváltottak, amelyek összhangban állnak az emberiség „legnemesebb ideáljaival", illetve, hogy a sok tévedésük ellenére e nézetek közt „mégis található némi figyelemre méltó köre és magva az igazságoknak" és így jótékonyan befolyásolhatták a tudomány fejlődését. Érdemük tehát, hogy ráirányították a figyelmet a közösségre és a kölcsönösségre, termékenyítően hatottak az államtudományra, s befolyást gyakoroltak a nemzetgazdaságtan fejlődésére is. Hozzájárulásuk a tudomány fejlődéséhez azonban nem pozitív megállapításaikban, hanem az azokkal kikényszerített válaszokban érhető tetten, abban tehát, hogy új közgazdaságtani iskolák jöttek létre az általuk felvetett problémák megoldásait keresve. S végül érdemüknek tudja be azt is, hogy elősegítették egy olyan világszemlélet terjedését, amely nem a múltban, hanem a haladás által s jövőben keresi ideáljait. S a negatívumai? Ezekről sokkal többet tud. „... a szocialisták és kommunisták tanai mind alapjaikban, mind célzataikban tévedések, sőt az összes fennálló társadalom- és műveltségi rendre nézve egyenesen veszélyesek és kárhoztatandók ..." — hangzik el már a bevezetőben is. És aztán sorolja egyenként és részletezően oldalakon át, amiből csak ízelítőt adunk: összezavarták a társadalmi és erkölcsi elveket, pusztulással fenyegetnek minden „magasabbat, szabadabbat és szellemit", ellentmondanak az emberi természetnek és lényegnek, szembehelyezik magukat a családdal, az állammal, a nemzettel, a despotizmus játékszerévé akarnak változtatni mindenkit, igazságtalanul támadják a magántulajdont, a pénzt, a kereskedelmet és magát a nemzetgazdaságtant is. Konkrét javaslataikat kivihetetlennek ítéli stb.