Századok – 1985
Tanulmányok - Bellér Béla: Az osztrák–magyar viszony és a burgenlandi kérdés (1927–1929) I/42
60 BELLF.R BÉLA ki. A német sajtó — már csak a burgenlandi vita miatt is — nagy figyelemmel kísérte a látogatást, és igyekezett belőle a magyar külpolitika irányára vonatkozó következtetést kiolvasni. Pfügl, ny. külügyi alállamtitkár szerint az a túláradó lelkesedés, amellyel Budapesten Rothermere fiát, Esmond Harmsworth-öt fogadták, mutatja, hogy milyen fokot ért el Magyarországon a Trianon láncait lerázni akaró mozgalom, amely mostanra már a magyar nép minden osztályát és rétegét magával ragadta. Ez — folytatja az illusztris cikkíró — tökéletesen érthető is. Magyarország a trianoni békeszerződéssel nemcsak birodalmát vesztette el, hanem egyben 2 3/4 millió magyart is, akik uralkodó nemzetből kisebbséggé váltak. A nemzeti érzéstől, égő becsvágytól, élet- és uralmi akarattól áthatott magyarság elviselhetetlen gyalázatnak érzi ezt az állapotot, és mindent elkövet nemzeti felszabadulása érdekében. A Rothermere-akció a magyarokat az összes elvesztett területeknek és nagyhatalmi állásuknak visszaszerzésével kecsegteti. Ezután a cikkíró felveti a kérdést: mit akar a magyarság, és mit tud jogszerűen elérni? Nem lehet szó a nemzetiségek visszacsatolásáról, akik önként váltak ki a magyar állam kötelékéből (a békeszerződés ezt csak szentesítette), de még a sziget- és szórványmagyarság visszatéréséről sem, hanem egyes-egyedül a határ menti magyarságnak és a vegyes területek lakossága magyar részének, együttvéve mintegy 3 millió magyarnak hazatéréséről. A cikk földrajzilag is körvonalazza ezeket a területeket. Hogy a magyar területek visszacsatolásán túlmenőleg a békerevízió végül is milyen eredményt hoz Magyarország számára, az a cikkíró szerint nem utolsósorban attól függ, hogy a nem magyar nemzetiségek milyen tapasztalatokat szereztek a budapesti kormány kisebbségi politikájáról. „Hogy például a magyarországi németség mai helyzete az ő román vagy délszláv határterületen lévő néptársainál (Stammesgenossen) azt a vágyat erősíti-e, hogy fellépjenek szülőföldjüknek Magyarországhoz való csatolása érdekében, az legalábbis kétséges."5S Az alállamtitkár cikkében újabb megerősítést nyert az a már korábbról is ismert német álláspont, amely a magyar revíziós törekvések támogatását a magyar nemzetiségi politika pozitív irányú megváltozásától tette függővé. Birodalmi német körök és a birodalmi sajtó egyáltalán nem csináltak titkot abból a meggyőződésükből, hogy a magyar nemzetiségi politikát — elsősorban német vonatkozásban — nem tartják kielégítőnek. Annak ellenére, hogy Magyarországon a német kérdés nem politikai vagy gazdasági, hanem csupán kulturális kérdés, és így könnyen megoldható, a helyzet mégsem megnyugtató. A német sajtó túlságosan lassúnak találta a magyarországi német nemzetiségi oktatás fejlődését, a német nyelvoktató (C-típus) iskoláknak kétnyelvű, magyar—német (B-típus) iskolákká való átalakítását, a német tannyelvű (A-típus) iskolák meghagyása mellett.5 6 Nem növelte a német szimpátiát a magyar nemzetiségpolitika iránt az a sajtópolémia sem, amely még az év elején, januárban a Magyarországi Német Népművelődési Egyesület (Ungarländischer 55 v. Pfügl: Die Ketten von Trianon. Germania 1928. júl. 19. 56 Das Deutschtum in Ungarn. Germania 1928. jan. 16, 1—2.
