Századok – 1985
Tanulmányok - Schlett István: A szocializmus és a „munkáskérdés” a magyar politikai gondolkodásban az 1850–1880-as években III/608
A „MUNKÁSKÉRDÉS" AZ 1850-1880-AS ÉVEKBEN 623 a sajtó, de a kormány is reagál. Az ún. „hütlenségi per" egy pillanatra rivaldafénybe állította a magyar munkásmozgalmat és a szocializmus kérdéseit is3 1 — de az a tény, hogy e problematika igen hamar újra háttérbe került, mutatja, hogy még tényleg nem volt „munkáskérdés" Magyarországon. A sajtóban megjelenő ritka híradások inkább csak érdekességként foglalkoztak vele.3 2 A magyar közvélemény túlnyomó részének fogalma se volt eziránt. Azon kevesek, akik alkalmanként fel-felszólaltak, s figyelmeztettek arra, hogy a „munkáskérdés" előbb vagy utóbb Magyarországra is megérkezik majd, bíiálták is e „tunyaságát". Mint pl. Törs Kálmán az Anyagi Érdekeink c. lapban, aki így ír az Internacionáléról szólván: „... a legtöbb ember figyelme elsiklott felette . . . Társadalmi kérdéseket most, a társadalmi újjászületés korszakában, ignorálni, szelíden szólva, legalábbis vastag mulasztás. Igaz, hogy a magyar iparviszonyok végtelenül különböznek Nyugat-Európa iparviszonyaitól s a magyar munkás helyzete a nyugat-európai munkások helyzetétől; az is igaz, hogy nálunk a pauperizmus és proletariátus még nem öltött oly kétségbeejtő alakot, hogy a munkás és munkaadó érdeke nálunk nem állt oly éles ellentétben egymással, mint amott, hogy nálunk, hol az ipart még leginkább önálló kézművesek képviselik, a gyári munkások már kisebb számuknál fogva sem indíthatnak meg erősebb társadalmi forrongást; de arra, hogy áramlat előtt, melynek hullámgyűrűzete hozzánk átcsaphat, szemet hunyjunk, ez nem szolgálhat elég okul."33 E figyelmeztetés éppúgy, mint a többi, süket fülekre talált. S ez nem lehet véletlen, ha arra gondolunk, hogy milyen gyorsan feladta az a kör is, amelyhez Törs Kálmán is tartozott, a „munkáskérdés" megelőzésére irányuló erőfeszítéseit. A Budapesti Munkásegylet tőkés és értelmiségi vezetői igen könnyen és gyorsan lemondtak arról a lehetőségről, hogy magyar Schultze-Delitzsch-ekké, egy liberális munkásmozgalom „apostolaivá" váljanak. E kísérletük nem volt több múló fellángolásnál.34 Többek között azért se, mert nekik — ellentétben német példaképeiktől — a konzervatívok „munkásbarátságára" sem kellett válaszolniok.3 5 A 70-es évek elejéig ugyanis a konzervatívok sem használták ezt az eszközt a liberalizmus elleni harcukban, illetve csak nagyon ritkán. Kivétel ugyan van, s ezt a „harcos katolicizmus" jelentkezése produkálja. 31 S. Vincze Edit: A Hütlenségi per 1871—72. Bp. Kossuth, 1971. 32 Két cikkgyűjteményre utalunk, a fentebbi példák, hivatkozások ezekből valók: Magyar szemtanúk a Párizsi Kommünről. Szerk.: Nyilasi Mária. Bp. Kossuth, 1971. valamint György Aladár: Az idő megifjult. Bp. Magvető (Magyar Hírmondó sorozat) 1981. 33 Törs Kálmán: A nemzetközi munkásassociatio. Anyagi Érdekeink, 1868. (1. évf.) 2—3. szám. 34 Lásd: Nemes Dezső: Az Általános Munkásegylet története, 1868—1873. Bp. Szikra, 1952. és A magyar forradalmi munkásmozgalom története, Bp. Kossuth, 1977. 35 A modern német munkásmozgalom kialakulásában — természetesen nem döntő okként — a konzervatív—liberális párharcnak is szerepe volt. Lassalle konzervatív kapcsolatai közismertek. Kevesebb szó esik arról, hogy a Bebel és Liebknecht vezette „eisenachiak" indulásánál is ott van a „polgári elem" — e szociáldemokrata mozgalom egy liberális munkásszervezkedésből nő ki. Igazolva a Kommunista Kiáltvány azon megállapítását, miszerint a munkásság politikába való bekapcsolódását a burzsoá pártok közötti harc elősegítheti.
