Századok – 1985
Tanulmányok - Schlett István: A szocializmus és a „munkáskérdés” a magyar politikai gondolkodásban az 1850–1880-as években III/608
/ 618 SCHLETT ISTVÁN liberálisok egyre inkább hajlanak az intézményesült béralku elfogadása mellett a politikai alkura is, az állam funkcióinak kiterjesztésére, a liberalizmusnak — ahogy ezt akkoriban mondták — szociális tartalommal való felfrissítésére. Persze — mint ahogy erre már többször utaltunk —, itt sem csupán a munkásosztály, a munkásmozgalom nyomásáról van szó — bár ennek hatása igen jelentős —, hanem magának a kapitalizmusnak ezzel összefüggő, de erre nem korlátozható átalakulásával. Ezt bizonyítja, hogy a „munkáskérdés" mellett, de ettől nem elkülönülten, más problémák is felvetődtek, mint például a szabad kereskedelem kontra védővám, az állami management (beleértve bizonyos államosítást is) kontra szabad vállalkozás stb. S újra felvetődtek a demokrácia problémái is. Egyrészt azért, mert feltartóztathatatlannak bizonyultak a demokratikus szabadságjogok kiterjesztésére irányuló törekvések, a tömegek azon követelése, hogy befolyást nyerjenek a kormányzásra, Európa-szerte, ha lassan, vontatottan is, egyre növekedett a választásra jogosultak száma, s egyre többen lettek azok, akik — ha csak a választások idejére —, de „számítottak" a politikában. Ebbe az irányba hatott a liberális—konzervatív párharc is; néha a konzervatívok, néha a liberálisok támogatták ezt a folyamatot, ellensúlyt remélve politikai ellenfelükkel szemben. Másrészt viszont kiderült, hogy a demokrácia ezen formáinak általánossá válása, ha néha kellemetlen is, de mégsem fenyeget végpusztulással, sőt a rendszer megerősítését is szolgálhatja. A hetvenes—nyolcvanas évekre a demokrácia ilyen felfogása szalonképessé válik a liberálisok körében, s kialakulnak olyan demokrata áramlatok e táboron belül, amelyekkel szemben egy ortodox liberális joggal tehette fel a kérdést: „... ez az új iránya a liberalizmusnak még liberalizmusnak nevezhető-e?" S a kérdés indokolt, mert az új, „szociális" liberalizmus több helyen közeledett — a persze szintén változó — „munkás-radikalizmushoz".14 E közeledésnek a kilencvenes évekig elért fokát egyetlen könyvvel szemléltetjük. Jó példának tartjuk erre John Rae: Contemporary Socialism с. könyvét, mert fejlődésében teszi megragadhatóvá ezt az áramlatot az a változtatás, amit a szerző az 1884 es első kiadáson 189l-re végrehajtott. Az átdolgozás szempontjait magyarázó előszó különösen egy problémát emel ki, azt, hogy miért vett be könyvébe egy teljesen új, az államszocializmusról szóló fejezetet, amely ráadásul terjedelmében meghalad minden más fejezetet. Az ok a következő: a forradalmi szocializmus egyre inkább opportunista irányba fordul, és hozzásimul ahhoz az új irányzathoz, az államszocializmushoz, amely egyre inkább terjedőben van. Ezért a szocializmussal való vitát a jövőben egyre inkább az államszocializmus vonalán kell megvívni.2 0 Számunkra azonban most nem az államszocializmus egy angol bírálata a fontos, hanem azok az új elemek, amelyek a liberalizmusban megjelennek, s amelyek a szociálliberalizmus kialakulása felé mutatnak. " I. m. 241. 20 Rae, J.: Contemporary Socialism. Second edition. London, 1891. V—VI.
