Századok – 1985
Krónika - Pamlényi Ervin halálára (Glatz Ferenc) III/599
PAMLÉNYI ERVIN HALÁLÁRA 603 titkár"-ként, majd 1960-tól mint „felelős szerkesztő". A szerkesztő bizottságot — melyet egy idő után jobbára az ő javaslata alapján állítottak össze —Molnár Erik után Elekes Lajos, Zsigmond László, Ember Győző akadémikusok vezették. 1957 után a magyar történetírás a megújulást a még jelenlevő régi, és a sokak által óhajtott „új" együttesében élte át. Pamlényi Ervint szinte minden központi vállalkozásban ott találjuk, szerkesztőként, bizottsági titkárként. Sohasem irányadó, „elsőszámú" pozícióban, Mint egyéniség sem volt ilyen, nem is törekedett ilyesmire — mindenesetre 1949 keservei és 1956 tapasztalatai után már nem. így nem is formált „programokat" — még ott sem, ahol arra lehetőség adódhatott volna. Az 1957 utáni idők a viszonyokra figyelő, a felkavart személyi és politikai körülményekhez, viszonyokhoz nagyon is igazodni tudó és az élet által igazodásra nevelt—tudományszervezőket kívántak. Pamlényi Ervin 1957 után már ilyen volt. S olyan, aki mindezeket az elvárásokat művelt, jól képzett, finom modorú intellektuelként teljesítette. S olyan, aki bízottja,kicsiny lépések"-kel előrehaladás perspektívájában, abban, hogy egyszer a sok kicsiny lépés egy nagy hosszúságát is kiadja. Húsz esztendő „szolgálata" után sok, közösen vitt munka tapasztalataira visszatekintve vitáztunk arról: vajon elkerülhető-e, hogy a sok kicsiny lépés közben a járás szándékolt iránya meg ne változzék? És hogy így a sok kicsiny nem versenyezhet az egy lépés biztos irányával. III. Pamlényi Ervin tudományszervezői, szerkesztői pozíciói: 1954-től 1970-ig — a Századok mellett — szerkesztője az Akadémia idegennyelvű folyóiratának, az Acta Historica-nak, s szerkeszti ezzel párhuzamosan az Akadémia idegennyelvü könyvsorozatát, a Studia Historica-t. Közben 1962-ben az Intézet „III", 19. századi történelemmel foglalkozó osztályának vezetőjévé nevezik ki. S noha az osztályt 1966-tól Hanák Péter vette át, Pamlényi Ervin az osztályvezetői címet továbbra is megtartotta. 1964-től, amikor megindulnak — a szocialista országok hasonló terjedelmű összefoglaló-terveivel egyidőben — a 10 kötetes Magyarország története előkészítő munkálatai, szinte természetes, hogy a formai, technikai szerkesztési munkálatok kulcsembere. Sőt 1969-ig a munkálatok adminisztratív vezetője. Az Intézet igazgatója, Molnár Erik mellett, a sorozat szerkesztési módszereinek, személyiszerzői rendjének is egyik alakítója. A tényleges erőviszonyokat jelentő „koalíció" fenntartása, a „mindenki legyen benne" tudománypolitikailag „adottnak" és indokoltnak látszó elve, az, hogy a munkálatokban a szakma minél szélesebb köreit bevonhassák, mindez szakmailag az apró fejezet szerzőségekhez, bonyolult értekezletmechanizmusok, megbeszélések, egyeztetések, igazítások ezernyi sorozatához vezetett. Élete utolsó heteiben beszélt erről az akkor általános szervezői-szerkesztői módszerről először kritikusan — mint rossz alapelvről —, mintegy intőén tanítványának, aki néhány év után tőle vette át a munkálatok adminisztratív irányítását.
