Századok – 1985

Tanulmányok - Orbán Sándor: A szocializmus építésének első fél évtizede (1948–1953) II/467

490 ORBÁN SÁNDOR korántsem befejezett a sor, mivel ugyancsak 1951 és 1953 eleje között kiszabtak még 850 ezer büntetést is, többnyire pénzbírságot. E kihágások elkövetői éppen úgy, mint a bíróság elé állított 650 ezer állampolgárból elítélt 387 ezer személy nagyobb része is a birtokos parasztságból került ki. Nem utolsósorban 1951 nyarán folyt le egy meglehetősen ingatag alapokkal rendelkező bírósági per az esztendeje még az állam és egyház megegyezésének kimunkálásában fontos szerepet vállalt Grősz József kalocsai érsek és paptársai ellen. A valós és vélt osztályellenséggel szemben zajló, immár nem politikai, hanem adminisztratív és rendőri offenzíva így ölthetett olyan ideológiai alakzatot, amelyben a — meglehetősen homályosan megfogalmazott — „titóista trockizmus", a nacionalizmus, a kulákveszély és a szociáldemokratizmus üldözése mellé felsorakozott a klerikalizmus elleni harc is. Az osztályharc eltorzult értelmezése, frontjának teljes kiszélesítése, a háborús időkre emlékeztető rendszabályoknak az egyes állampolgári csoportok diszkriminálására, emberi megalázására való alkalmazása árnyékot vetett minden, a politikát igazán befolyásoló közéleti megnyilatkozásra. Sőt súlyosabb esetekben nemcsak elbizonytalanodást és félelmet idézett elő, de sokszor — a szándékkal ellentétben — az emberek egy részében, falun és városon is a bajba jutottakkal való szolidaritás érzését is kiváltotta. A tömegben meglévő készség a politikai aktivitásra, pl. egy olyan fórumon, mint amire leginkább a népfrontot lehetett volna alkalmassá tenni, mintegy a valóságos, a teljesebb közéletiséget pótlandó, alapvetően két területen juthatott kifejezésre. Egyik : a béke és a háború kérdésében kinyilvánított állásfoglalás; a másik : a politikai tettnek minősülő termeléshez, valamint a munkaversenyekhez való viszony, illetve a bennük tanúsított magatartás. Valójában mindegyik a tömegek legelemibb érdekére és tevékenységére apellált, és éppen ezért alkalmat is nyújthatott azok e területeken való összefogására és mozgósítására. Àm a hozzájuk kapcsolódó, nemegyszer ellentmondásos propagandisztikus megnyilvánulásokból és bürokratikus szervezési akciókból esetenként kitetsző manipulatív eszközök egyre inkább a tartalmi elsekélyesítés irányába hatottak, vagy éppen — rosszabb esetben — újabb ellentéteket váltottak ki. A béke melletti demonstráció (söt 1950. decemberben törvénybe is iktatják) az állami szabályozottság miatt nemcsak a mozgalmi jellegéből vesztett, de funkciói is átalakultak, amennyiben különböző, a külügyi kormányzatra tartozó akciókat is magára vállalt (pl. egyes államok vagy államcsoportok közötti bizonyos akciók meg-és elítélése). Máskor meg olyan gazdasági jellegű érdekeknek rendelődött alá, mint a többtermelés, vagy ami kiváltképpen népszerűtlen volt: az évről évre ismétlődő kötelező békekölcsön-jegyzés, amely szemmel láthatóan a bérelvonás egyik eszközéül szolgált. Ugyanakkor sokak fülében azért is groteszkül csengtek némely túlzó jelszavak, mert — nem is szólva gazdaságunk, s abban különösen iparunk fejlődésének irányultságáról — aligha voltak teljesen mentesek egyes távolabbi vagy közelebbi országokkal (pl. Jugoszláviával) szembeni vagy éppen belső ellentétek (pl. egyházzal) oktalan szításától. Ahhoz azonban nem férhet egy szemernyi kétség sem, hogy a még nem is oly régen befejezett háború sebeiből éppen hogy csak gyógyuló ország