Századok – 1985
Tanulmányok - Orbán Sándor: A szocializmus építésének első fél évtizede (1948–1953) II/467
A SZOCIALIZMUS ÉPÍTÉSE 1948—1953 KÖZÖTT 487 A torzulások mélypontja az ötvenes évek elején Amíg a szocialista hatalom megszilárdításának nehéz nemzetközi feltételei mellett és ellenére, kezdetben több külső és belső tényező (a szocialista országok körének kiterjedése, kapcsolataik szorosabbá válása, az Egyesült Államok atombomba-monopóliumának megszűnte; itthon: a hatalom megszilárdítására tett közös erőfeszítés) korlátozta a torzulások kibontakozását, addig 1950 második felétől jelentősen megváltozott a helyzet. A katonai tömbök és a hidegháború politikáját 1950 júliusban a Dél-Korea és az Észak-Korea között támadt háborús konfliktussal, majd még inkább az Egyesült Államoknak a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság elleni 1950 szeptemberi beavatkozásával a fegyveres háború váltotta fel. Báré háború politikai jellegű volt, mégis a veszélyét a szocialista táborra nézve nagyban fokozta, hogy Truman elnök korábbi utasítása alapján ugyanebben az esztendőben beindult az atombomba erejét megsokszorozó hidrogénbomba előállítása. Esztendőre rá pedig a nyugati nagyhatalmak, a Szovjetunió teljes mellőzésével szüntették meg a hadiállapotot Nyugat-Németországgal, és kötötték meg az amerikaiak katonai támaszpontjait is elismerő különmegegyezést. Ilyen körülmények között a reakciós ellenfeleitől és koalíciós partnereitől egyként megszabadult Rákosi-vezetés számára fokozott lehetőség nyílott, hogy uralmi eszközeit és módszereit kimondva vagy kimondatlanul is afféle kényszerű, háborús rendszabályokként alkalmazza. Az így kialakult új helyzetet jól jellemzi, hogy a háború lehetőségével számolva Rákosi Mátyás, Gerő Ernő és Farkas Mihály részvételével 1950 végén létrehozták a Honvédelmi Bizottságot. Úgy azonban, hogy arról nemcsak a nyilvánosság, de a párt Központi Vezetősége sem tudott. A jegyrendszer e készülődéstől aligha elválasztható hamari kiterjesztését pedig utólag — visszavonásakor — maga Rákosi nevezte „tipikus háborús rendszabálynak". E készülődés nyomta rá komor bélyegét az M DP 1951. februárban tartott II. kongresszusára is. Ez a kongresszus már számot sem vetett az 1948. júniusi programnyilatkozatban kitűzött feladatokkal. Viszont annál határozottabban tette meg a hadi jellegű gazdálkodásra való áttérés döntő lépését: az 5 éves terv oly mértékű felemelését, amelytől nemcsak maga a tervteljesítés vált irreálissá, de veszélybe sodródott a gyors iparosodás útjára erőltetett egész népgazdaság is. A kongresszus, amelyen a nyilvános indoklásból sem hiányzott a „megfelelő honvédelem" létrehozása, 51 milliárdról 85 milliárd Ft-ra, tehát a korábbihoz képest mintegy 60%-kal magasabbra emelte a tervberuházások összegét. Ennek biztosítására a nemzeti jövedelemben a korábbi 63%-os helyett 130% növekedést tűzött ki célul. Az irreális túlfeszítettségen belül külön is a szerkezet további torzulását jelzi, hogy az iparban most már nem 86%. de 210%, és ezen belül a hadiipart is felölelő nehéziparban (főleg bányászat, kohászat és villamosenergia-termelés területén) pedig mintegy négyszeres emelést irányoztak elő. Mindez már a tervezés stádiumában is csak annak árán látszott lehetségesnek, hogy egyúttal mérsékelték mind az infrastruktúra, mind a mezőgazdaság, egyébként is a kitűzött fejlesztési célokhoz (26 ezer traktor, 320 ezer hold
