Századok – 1985
Tanulmányok - Orbán Sándor: A szocializmus építésének első fél évtizede (1948–1953) II/467
A SZOCIALIZMUS ÉPÍTÉSE 1948—1953 KÖZÖTT 485 nak tervezett aránya olyképpen, hogy az a nemzeti jövedelem 63%-nyi 5 éves emelkedését megkétszerező (127%) felhalmozást és 35% életszínvonal-emelést tüntetett fel. Ezen belül a beruházásoknak mintegy felét az iparra, és ebből is 89%-ot a nehézipar fejlesztésére tervezték fordítani azzal a céllal, hogy előbbi termelése összességében 85-86%-kal (ebből nehézipar 104%-kal) emelkedjék, szemben a mezőgazdaság termelésének 35%-ra tervezett növelésével. A terv belső aránytalanságaira utal továbbá, hogy míg a századeleji Magyarországon az ipari beruházások aránya (15-20%) jóval alatta alakult az infrastruktúrára fordított hányadnak (50%), itt az ellenkezője érvényesült. Utóbbi mintegy harmadnyi részt, a mezőgazdaság pedig csupán 13%-ot kapott az összes beruházásból. A továbbiakban azonban még ez a változat is többszörös módosulást szenved. Mindez jórészt azzal függ össze, hogy már az előkészület időszakában, különösen a NATO létrejötte után, egyre fokozottabban jelentkeztek a honvédelem fejlesztésének megnövekedett igényei. Az MDP vezetőinek ama helyzetmegítélése nyomán, hogy „egy háború kitörése, ha nem is azonnal, de néhány éven beiül várható", e már megindult fejlesztést úgy tervezték, hogy azt még a tervidőszak első felében teljesíteni kellett. Ezt azonban csak az erőforrások maximális kimerítésével: részben a nemzeti jövedelemnek az árak emelésére is kiható növelésével, részben pedig a tervkölcsönrendszer bevezetésével és annak árán lehetett biztosítani, hogy a nemzeti jövedelem emelkedése ellenére is csökkentették a lakosság fogyasztását szolgáló hányadot. így az 1949 decemberéig átdolgozott, újabb és az országgyűlés által elfogadott, törvényként becikkelyezett (1949: XXV. tc.) tervváltozat már 51 milliárd Ft beruházási összeget tüntetett fel. Az 1950. január 2-án beinduló terv tehát azon tűi, hogy a roppant célkitűzések hamari megvalósíthatóságát és ezzel kapcsolatban a felhalmozás és növekedés közti egyenes összefüggés alapozatlan álláspontját vallotta, szerkezetileg is túlfeszített volt, mert az egyoldalú ipari, illetve nehézipari beruházásokhoz bizonyos, a gazdaság növekedése szempontjából improduktív vállalások is járultak. így a két háború közötti valóban alacsony szinthez képest 4 5-szörösére tervezett felhalmozással, valamint a „vas és acél országának" építésére szólító jelszóval való hivalkodás is nélkülözte a kellő alapokat. Bár a nehézipari fejlesztés kiáltó egyoldalúságának magyarázataként szüntelen ott állott a nyilvános propagandában, hogy erre a könnyűipar kifejlesztésének és a mezőgazdaság gépesítésének „döntő feltételeként" van szükség, mégis ez más oldalról sem volt igazán alapozott. A fejlesztés forrásainak oldaláról közelítve is az volt az igazság, hogy a kellő nyersanyagok és a kedvező nemzetközi (hitel- és piacügyi, továbbá technikai) feltételek hiányában, az ilyen irányú felhalmozás alapvetően éppen a könnyűipart is feltételező fogyasztás, valamint a fejleszteni ígért mezőgazdaság rovására történt. Ismét más kérdés, hogy a munkanélküliek, különösen a falun lévő nyílt és rejtett munkaerő-felesleg eleinte, évi átlagban több mint 100 ezres ipari felszívásával még a termelékenység emelkedésének elmaradása mellett is viszonylag könnyen növekedett a termelés mennyisége, sőt átmenetileg valamelyest még azok életszínvonala is, akik
