Századok – 1985
Tanulmányok - Orbán Sándor: A szocializmus építésének első fél évtizede (1948–1953) II/467
A SZOCIALIZMUS ÉPÍTÉSE 1948—1953 KÖZÖTT 481 munkásság soraiból különböző igazgatási és gazdasági vezetői funkcióba. Az ilyen előrelépések gyakorisága mellett, a továbbtanulás lehetőségeinek kibővítésével felszökött (mintegy 20%-ra) azoknak a munkásszármazású fiataloknak az aránya is, akik tanulmányaik befejezte után kerültek szellemi és irányító funkcióba. Az átáramlás lehetőségeinek további bővülése (szakérettségi bevezetése, „Vörös Akadémia" stb.), ha némelykor a legjobbak távozásával vissza is hatott a közvetlen termelőmunkában maradottak színvonalára, valójában az osztály egyre jelentősebb politikai, társadalmi térhódítását biztosította. Ugyanakkor önmagában is jelentős az a változás, amely a 3 éves terv végére, a kisiparnál dinamikusabb szocialista nagyipari fejlődés az utóbbi szektor javára alakította át a munkásság arányát (55-60%), egyszersmind a korábbiakhoz képest fokozottan a nehéziparban és a száznál több munkást foglalkoztató üzemekben (1938. évi 73% helyett 82%) koncentrálta azt. Kedvező irányban hatott az a változás is, amely a többnyire szakképzetlen munkások időközbeni mezőgazdaságba való távozásával, valamint a szakképzettek kisiparból történő átlépésével a szocialista iparban dolgozó örökletes munkásság összetételében (szakmunkások arányában több mint egyharmadnyi növekedés) átmenetileg jelentkezett. Nem kétséges, az ilyen folyamatoknak (pl. a koncentrációnak) a forradalmi átalakulások kondicionálása szempontjából is jelentős szerepe volt. Mégis a fejlesztés olyan, jórészt kényszerű egyoldalúságai miatt, mint az ipari népesség 40%-os fővárosi tömörülése mellett elhanyagolt városfejlesztés; az eltartottak megnövekedett aránya és különösen a nők foglalkoztatottságának megoldatlansága, majd az átmenetileg fejlődő életszínvonal stagnálása, a munkásosztálynak a vezetői szerepből következő roppant feladatok vállalásával együtt jelentős feszültségeket is tűrnie kellett. Másként alakultak a helyreállítási időszak végére a parasztság viszonyai. Nemcsak azért, mert a jelentős részének helyzetét meghatározó 1945. évi földosztás megnövelte és meglehetősen nivellálta, az azt követő demokratikus agrárpolitika pedig védelmezte annak tömegeit egy tőkés jellegű fejlődés differenciáló hatásával szemben. Azért is mások voltak e viszonyok, mert 1948 második feléig a falu szocialista átalakulása, s különösen annak erőltetett formája nem került napirendre. És amikor sorra került is, az 5 éves terv küszöbére érve a mezőgazdasági népességnek mintegy 4-5%-át foglalkoztató állami szektoron túl e népességnek főleg a nincstelenjeiből csupán másfél százalékra emelkedett azok aránya, akik a szövetkezeti szektorhoz tartoztak. Tehát a kapitalista fejlődés visszaszorításával megkímélt, ugyanakkor a szocialista szövetkezés útjára csak újabban térített parasztság átmenetileg még számszerűen ki is terjedt. Gazdálkodási, valamint tudati viszonyait tekintve pedig valójában a régi, jórészt patriarchális formákat követte. Annál is inkább, mert üzemi és piaci lehetőségei a korábbi szintre vagy éppen az alá süllyedtek. A hatalomnak a birtokos parasztság dolgozó rétegeivel való politikai szövetségi szándékai és kapcsolatai is egészen a szocialista átalakulás megkezdéséig az adott szintre, illetve annak hagyományos keretek közti fejlesztésére apelláltak. A paraszti gazdaság fejlesztésének lehetőségei azonban inkább kedvezőtlenek, semmint kimerí-7*
