Századok – 1985
Történeti irodalom - Kiss Attila: Baranya megye X–XI. századi sírleletei. Magyarország honfoglalás és kora Árpád-kori temetőinek leletanyaga (Ism.: Fodor István) I/244
TÖRTÉNETI IRODALOM KISS ATTILA BARANYA MEGYE X—XI. SZÁZADI SlRLELETEI. MAGYARORSZÁG HONFOGLALÁS ÉS KORA ÁRPÁD-KORI TEMETŐINEK LELETANYAGA, I. SOROZATSZERKESZTŐ: FÜLEI' FERENC. SZERKESZTETTE: DIENES ISTVÁN. Akadémiai Kiadó. Budapest 1983. 306 oldal, 156 ábra. 121 fényképes tábla A hatvanas évek végén kezdte meg a Magyar Nemzeti Múzeum kis munkaközössége Dienes István vezetésével annak a régóta vajúdó tervnek a megvalósítását, amely 10—11. századi temetőink leletanyagának teljes közzétételét tűzte ki célul. A másfél évszázados múltra visszatekintő honfoglaláskori régészeti kutatásunk történetében utoljára a századfordulón Hampel József tűzött ki hasonló célt maga elé, s azóta a sírok százai, ezrei kerültek napvilágra, amelyek anyagának jórésze ismeretlenül hever a múzeumok raktáraiban. A honfoglaláskorról irott művek nagy része ugyanis általában csupán az emlékanyag színpompás darabjait tárta az olvasó elé. De még a gazdag sírok esetében sem közölték mindig a teljes leletegyüttest, s főként nem az egész temetőt, amelyek közül a legtöbb korábban nem is került teljesen feltárásra. Bár az utóbbi évtizedekben örvendetesen gyarapodott teljesen feltárt temetőink száma, közlésük jobbára még várat magára. Pedig kétségtelen, hogy régészettudományunk csak a szakszerűen feltárt és közölt temetők alapján kísérelhet meg választ adni 10—11. századi történelmünk számos nyitott kérdésére. Kiss Attila szorgalmát és munkabírását dicséri, hogy elsőként a Baranya megye honfoglaláskori leleteit tartalmazó kötet látott napvilágot. (A legtöbb gazdag sírleletet tartalmazó szabolcs-szatmári kötet anyaga évek óta félkész állapotban várja két szerzője munkakedvének újbóli élénkülését, a szolnoki és hajdú-bihari leletanyagot tartalmazó II. kötet pedig ez évben kerül a kiadóhoz.) A baranyai temetők jobbára hijával vannak ugyan a művészi szempontból pompás leleteknek, történeti értékelhetőségüket nagyban elősegíti az a szerencsés körülmény, hogy már korábban megjelent Györffy György Árpád-kori történeti földrajzának a megyét is magában foglaló első kötete. A szerző ezért majdnem minden esetben valószínűsíthette, hogy az általa közölt temető melyik Árpád-kori településhez tartozhatott. A történeti rekonstrukciót nagyban elősegíti ezen felül Reuter Camillo nagyszerű munkája, Baranya megye településtörténeti térképe, amely a vidék 18. századi vízrajzát és domborzati viszonyait is tartalmazza. Nagyon megnehezíti viszont e hasznos térkép használatát, hogy 34 térképlapon, a könyv 33 oldalán jelent meg. Mindenképpen mellékletként kellett volna közölni. (Azt pedig kissé méltánytalannak ítélem, hogy Reuter Camillo neve csupán a Bevezetés szövegében szerepel, azokkal együtt, akik valamilyen adattal vagy szívességgel segítették a szerző munkáját.) A kötet a történeti Baranya megye 41 lelőhelyét, valamint függelékében a mai megye területén levő, de a középkorban annak határain kívül eső további 4 lelőhelyet tartalmazza. Az anyaggyűjtést Kiss Attila 1973 végén zárta le, munkája 1976-ban került a kiadóba. (A hétéves átfutási idő az Akadémiai Kiadó esetében már fel sem tűnik az olvasónak, aki sokkal inkább az ennél jelentősen rövidebb megjelenési idő láttán kapja fel meglepetten a fejét.) A szerző a bevezetőben ismerteti a leletközlő kötet egyes leleteinek közlési módját, az adatok sorrendjét, amelyhez végig tartja magát. Talán túlságosan is. A korpusz szabálya ti. az, hogy a már korábban közzétett leleteket általában nem közli újra. Ezt azonban nézetem szerint minden lelőhely esetében mérlegelni kellett volna, hogy — legalábbis részben — érdemes-e újraközölni néhány rég megjelent leletegyüttest. Különösen indokolatlannak ítélem, hogy a szerző még a szövegben sem említi meg például a Marosi Arnold által a századelőn, ma már nem könnyen hozzáférhető kiadványokban közölt illocskai és rádfalvi leleteket, vagy az eszéki sírok csak Jugoszláviában közölt anyagát. Még ezeknél is meglepőbb, hogy a kötet anyagának két legszebb darabjáról — a dunaszekcsői korongpárról, amelyről Dienes ö. István szép rajzát láthatjuk a könyvben, s egyikük fotója a boritón is szerepel — egyetlen sort sem olvashatunk. A régen
