Századok – 1985

Figyelő - Fügedi Erik: Tarnai Andor könyvének margójára I/232

FIGYELŐ 241 the Church in the Middle Ages. London 1970. 241—242. 1.). Abból tehát, hogy a pálosok az ágostoni regula engedélyezését kérték, még nem dőlt el az, hogy melyik irányzathoz csatlakoznak majd, olyanok lesznek-e, mint az ágostonos remeték vagy olyanok, mint az ágostonos kanonokok. Nem dőlt el ez a kérdés azzal sem, hogy 1308-ban Gentilis bíboros pápai követ megengedte az ágostonos szabályzat használatát, mert 1309-ben azt is megengedte, hogy káptalanukon statútumokkal egészítsék ki a regulát (MVai. Hung 1/2. 180, 256.1.). Nem dőlt el 1329-ben sem, amikor XXII. János papa a Petitio charissimi in Christo kezdetű bullával megerősítette Gentilis rendelkezését, megadta a rendfőnök (prior generalis) választásának jogát, és kivette őket a megyéspüspökök joghatósága alól. összefoglalva: a pálosok remeterendként indultak, már 20—30 évvel később ugyanúgy el akarták hagyni a remetéskedést, és talán ugyanúgy koldulórenddé szerettek volna átalakulni, mint a karmeliták és az ágostonos remeték, ez a törekvesük azonban ellenkezett a pápai politikával, ezért megvalósíthatatlannak bizonyult; hosszú ideig tartó erőfeszítéssel kereken egy század alatt megszerezték az engedélyt Szent Ágoston reguláinak használatához. Sajnos valószínű, hogy az itt vázolt fejlődés nem egészen pontosan rekonstruálja a valóságot. Néhány évvel ezelőtt Gaspar Elm egy schwarzwaldi pálos kolostornak (ma a lavantal-i Szent Pál bencés monostor könyvtárában található) kódexei között egy olyant is talált, amelyben a pálos regulák 1365—81 között leírt, majd későbbi határozatokkal kiegészített redakcióját fedezte fel, amelyben a 44. pont a koldulás eltiltásáról, a 45. arról intézkedik, hogy sem falvaik, sem jobbágyaik nem lehetnek (G. Elm: Quellen zur Geschichte des Paulinerordens, Zeitschrift für die Gesch. des Oberrheins 120/1972.91—124.1.), amiből arra következtethetünk, hogy a rend inkább az ágostonos kanonokok irányzata felé fordult. A pálos szabályzatokat részletesebben és az ágostoni regula fejlődésének keretében elemző részlettanulmány hiányában ezt a kérdést nyitva kell hagyni. Mégis azt kell mondanom, hogy amit a pálosokról a 14— 15. században tudunk, részben a cisztercita-domonkos szervezetet, a lelkipásztorkodás terén pedig koldulórendi szokásokat tükröz. A pálosok a 14. század végén kezdtek el lelkipásztorkodással foglalkozni, amint azt már Pásztor Lajos megállapította (Századok 75/1941. 44—45. 1.). Lelkipásztori tevékenységükről azonban csak közvetett adataink vannak. V. Márton pápa 1418-ban megengedte, hogy az illetékes plébános engedélyével „prédikálhatnak a népnek" (Lukcsics Pál: Római magyar oklevéltár I. Bp. 1931. 51. sz.). Erre a gyakorlatra nincs adatunk, de Gyöngyösinek a szentbeszédekre vonatkozó utasításából látszik, hogy a kolostorokban prédikáltak. Úgy látszik, két rétegre voltak nagyobb hatással, a jómódú köznemességre és a városi polgárságra. A köznemességből került ki a kolostoralapítók egy tekintélyes része és minden jel szerint ezeknek tagjai emlékeztek meg legtöbbször végrendeletükben a pálosokról. Kanizsai János érseknek már 1399-ben részletesen szabályoznia kellett, hogy mikor és mekkora canonica portio jár a plébánosoknak az ilyen személyek végrendeleti hagyatékából, különös tekintettel arra, hogy a végrendelkezőt a pálosoknál temették-e el vagy saját plébániájában. 16 Századok 8S/1