Századok – 1985

Figyelő - Fügedi Erik: Tarnai Andor könyvének margójára I/232

234 FIGYELŐ с. tanulmányomban (In: Kolduló barátok, polgárok, nemesek. Tanulmányok a magyar középkorról. Bp. 1980. 437—462. 1.) sikerült bizonyítanom, hogy nemességünk egészen a 15. század derekáig szóbeliségben élt annak ellenére, hogy a perekben a bizonyítási eljárás már jóval korábban elismerte az oklevelek felhasználásának jogosultságát. A legfontosabb, egzisztenciális kérdésekben is igen sokszor a szóhagyomány játszotta a döntő szerepet. Be kell vallanom, hogy annak a tanulmánynak eredeti célja nem a szóbeliség felderítése volt, hanem a nemesség írásbeliségéé, csak a források egyöntetű tanúvallomása kényszerített arra, hogy a szóbeliséget tegyem az első helyre. A magyar fejlődés sajátos vonása nem az, hogy a nemesség szóbeliségben élt, az angol nemességnek is volt olyan korszaka, amikor ebben a hajóban ült (M. T. Clanchy: Literate and Illiterate; Hearing and Seeing: England 1066—1307. In: Literacy and Social Development in the West: a Reader. Ed. by H. J. Groff. (Cambridge Studies in Oral and Literate Culture 3) Cambridge 1981.14—45.1.). A nyugat-európai fejlődéssel szembeállítva az időbeli eltolódás adja a sajátos vonást, mert Angliában ez az állapot a 14. század elejére megszűnt, nálunk még másfél évszázadon át természetes maradt. A szóbeliséggel az antropológusoknak szükségszerűen foglalkozni kellett. így kerülhetett sor arra, hogy a már régen folyó kutatás összefoglalásaként és a terepmunka során szerzett személyes tapasztalatok alapján J. Goody a francia antropológia tanításaival szemben kimutassa, hogy orális társadalomban is létezik értelmiségi, a szóbeliség keretein belül önálló szellemi alkotást létrehozó személy (J. Goody: The Domestication of the Savage Mind. Cambridge 1977. 19—35. 1.). Bármilyen élvezetes és igaz, sőt bármennyire is elősegíti bizonyos jelenségek megértését Goody okfejtése, meggyőződésem, hogy a mi viszonyaink párhuzamát nem az orális, vagy legalábbis nem a tisztán orális társadalmakban kell keresni. Inkább azt a különös helyzetet kell megpróbálni megismerni, amikor egy és ugyanazon társadalomban a fejlett írásbeliség a szóbeliséggel szoros együttélésben található meg. A magyar királyság megalapítása és konszolidálása után egy valószínűleg tisztán orális kommunikációt használó társadalom került szembe az írásbeliséggel. Tarnai éppen abban segít, hogy az írásra történő reagálást követi nyomon, természetesen az irodalom fejlődésének szempontjából. Az ilyen, az érvényben lévő társadalmi normákkal (esetünkben a szóbeliséggel) kiáltó ellentétben lévő intézményre (az írásbeliségre) a társadalom differenciáltan reagál. Más a hierarchia felsőbb és alsóbb csoportjainak válasza, de még az írásbeliség alapján álló különböző szövegek is eltérő magatartást váltanak ki, funkciójuknak megfelelően. Az Egyház Magyarországon a kancellária és a hiteleshelyek révén nemcsak az írásbeliség megszervezője és letéteményese, hanem olyan intézmény, amely fejlett írásbeliség nélkül nem jöhetett volna létre, még kevésbé maradhatott volna fenn. Recitált szövegei részben kötöttek (pl. a szertartások latin szövege), részben nyitottak (pl. a szentbeszéd). A kötöttek csak az írásbeliséget jellemző körülmények között jöhettek létre, más szóval elfogadott és jóváhagyott, azaz hitelesnek tekinthető írott forma nélkül elképzelhetetlenek. A kötött szövegek egy részének teológiai jelentősége