Századok – 1985
Dokumentumok - Tilkovszky Loránt: Ellenzéki törvényhozók memorandum-akciója 1942/43 telén I/152
DOKUMENTUMOK 211 ártunk-e országunk presztízsének azzal, hogy elismerjük azt az itt-ott jelentkező közigazgatási korrupciót, egy bizalmas emlékiratban, melyről a legjobban tájékozott és nyilván nem túlzó belügyminiszter maga beszélt költségvetési expozéjában. Meg hogy nem mehetünk túl a konkrétumok fölhánytorgatásában azon a kereten, melyet a Popovits Milán nyári interpellációjára adott miniszterelnöki válasz nyújt, a délvidéki dolgokban. Fölhoztam az újvidéki legfrissebb esetet, melynek során 41 embert, köztük 17 zsidót szállított át a magyar kormány intenciói és világos parancsa ellenére Belgrádba egy Könyöki nevű rendőrtanácsos, önhatalmúlag, s csak néhányónk közbelépése akadályozta meg, hogy január 6-án, a szerb karácsony napján még több szerencsétlen szerbet és zsidót küldjenek bele a pusztulásba. S mikor a konkrétumok, ezek és más százak, bizonyítják, hogy polgárháborúban vagyunk, csak még senki sem mondotta ki: akkor azzal hátráltatunk egy jelentékeny, kollektív törvényhozói föllépést e délvidéki polgárháború tünetei, bűnei ellen, a kiegyenlítés és gyógyítás érdekében, hogy a részleges, világosan részlegesnek mondott korrupció kimondásával, s egy csomó konkrétummal túlléptük a vitathatatlanság határát, s olyan kérdésekben kívánunk a kormányzóhoz fordulni, melyek szorosan a kormány hatáskörébe tartoznak. Az én elgondolásom eredetileg az volt, hogy mivel a háborúra való tekintettel korlátok közé szorult a szabad parlamenti kritika, egyfelől, másfelől pedig amúgy is elnapolva az országgyűlés, a magyar országgyűlés ellenzékének színe-java a kormány elnökéhez forduljon konkrét panaszaival és kívánságaival. Erre Rassay Károlynak az volt a véleménye, mivel a felsőházi tagoknak és a képviselőknek más módon is megvan a lehetőségük arra, hogy a kormánnyal szemben bírálatukat és kívánságaikat kifejezésre juttassák, ezért a memorandum formája legfeljebb a kormányzó úrhoz jogosult. Igaz ugyan, hogy éppen Rassay Károly képviseli azt a felfogást, hogy a mai viszonyok között az országgyűlés plénumában az ellenzéknek bizonyos kérdésekben lehetőleg hallgatnia kell, marad tehát a bizottság." Vagyis: mert a bizottságban — elméletileg, hiszen ilyen bizottsági tárgyalásokra belátható időn belül nincsen remény — van mód a kormány kérdőrevonására és kívánságaink előterjesztésére, vessük el az e pillanatban adódó egyetlen lehetőséget: a tekintélyes törvényhozók által aláírt emlékiratot a miniszterelnökhöz, s forduljunk egy emlékirattal inkább a kormányzó úrhoz. Magam ezt az érvelést nem tartottam nagyon meggyőzőnek, mert az volt az érzésem, a magyar politika cselekvő és kérdőre vonható tényezőjét, a miniszterelnököt és a kormányt egy ilyen memorandum kellemetlenül fogja érinteni, s nem a kívánt irányban befolyásolni. De készséggel deferáltam e felfogásnak, és átírtam az emlékiratot. Rassay Károlynak másik kívánsága az volt, hogy a memorandumot írja alá Zichy János gróf, a keresztény párt elnöke is. Ez a föltétel is teljesült. Rassay mai felszólalásában végül megmagyarázta, hogy nem jó az emlékirat bevezetése, sok az emlékiratban a vitatható konkrétum, holott konkrétumok helyett nagy elvi szempontokat kellett volna hangsúlyozni, például a zsidókérdésben azt, hogy a kormány 99 Ti. a külügyi bizottság. 11*
