Századok – 1985

Tanulmányok - Pálmány Béla: Nógrád vármegye nemességének átrétegeződése (1542–1848) I/3

14 PÁLMÁNY BÉLA A fenti táblázaton első pillantásra szembeötlő a járások különbsége. A legkevesebb nemes — mindössze 36 családfő, a vármegye nemes vagy szabados társadalmának 12,16%-a — a szécsényi járásban élt. Itt azt kell figyelembe venni, hogy a törököt Szécsényből csak 1683-ban űzték el, Bujákon pedig még egy vagy két évig tartották magukat a muzulmán várőrzők, a közeli Hatvan 1686 nyaráig, Eger pedig 1687 végéig a szultán zászlaja alatt maradt, vagyis a környék alig szabadult fel, és az előző években a megye déli felének szinte minden községéről azt írták az összeírok: „totaliter deserta". A járás még nem települt újra, mint ahogy olyan fontos mezővárosok, mint Fülek, Balassagyarmat és Szécsény is csak 1690-ben népesülnek be ismét, gr. Koháry István földesuruk, vagy zálogbirtokosuk jóvoltából.1

2

A megye nemességének többsége a losonci (115 családfő — 38,72%) és a kékkői (88 családfő 29,63%) járásban, vagyis Nógrád északi, a török által el nem foglalt, csak adóztatott helységekben élt. Különösen sokan éltek a Forgáchok várkastélya mellett, Gácsváralján: 18 armalista nemest írtak itt össze, a földesúr által 1675-ben hajdúszabadsággal felruházott mezővárosban a megye egyik első főurának katonáskodó servitorai voltak. Kékkőalján, a Balassák szolgálatában is 7 címerleveles állott 1692-re vonatkozó adatok szerint.1

3 A legszembetűnőbb változás azonban a nemesség rendi állásában figyelhető meg. A továbbra is túlnyomó számbeli többséget alkotó köznemességen belül birtoka 154 családfőnek (54,80%) volt, míg címerleveles nemes jogállást 127 családfő (45,20%) esetében állapítottak meg. Az armalista nemesség tömegessé válásának folyamatát Szabó István klasszikus tanulmányai már maradandó érvénnyel tisztázták.1

4

Az 1560-as évektől országszerte nagyon sok család szerzett új nemesi kiváltságot úgy, hogy birtokadomány nélkül kaptak címeres levelet az uralkodótól. A társadalmi felemelkedésnek ezt az útját általában a jobbágyi kötelékből már félig-meddig kiszabadult elemek — szabadalmas mezővárosi parasztpolgárok és iparosok, továbbá uradalmi tisztségviselők és végvári katonák — szerezték meg, de nagy számban lettek nemesekké gazdag falusi parasztok is, akik általában summapénzzel egyenlítették ki robotkötelezettségüket, de továbbra is a földesuruk úriszéke alá tartoztak. Az 1620-as években törvényt hoztak, hogy — megakadályozandó szökött jobbágyok megnemesítését új földesuruk által — az új nemesleveleket a megszerző lakóhelye szerinti megyében kell kihirdetni, amikor is a volt földesúr ellentmondhatott, ha sérelem érte.1

5

Az általános gyakorlat azonban az volt, hogy maga a földesúr támogatta egyes alattvalói megnemesítését, ugyanis a nemességszerzés voltaképpen üzleti ügy volt a 12

Pátmány Béta: Végvárak Nógrád vármegyében a török kiűzése és az újratelepítés korszakában (1663—1703). Magyarország társadalma a török kiűzésének idején (szerk.: Szvicsek Ferenc) (Salgótarján, 1984.) 90—96. 13

NmL IV—A—7/b Die. öi. 12. (1692). 14

Szabó István: Nemesség és parasztság Werbőczy után. Megjelent: Eckhart Sándor (szerk.) Úrés paraszt a magyar élet egységében (Bp. 1941) és uö.: A jobbágy megnemesítése (Turul, 1941. 11—21. 15

1622:17. majd az 1630:30. és 1649:15. tc. A jobbágynemesítésekröl sok adatot nyújt Varga János: Jobbágyrendszer a magyarországi feudalizmus kései századaiban (1556—1767) Bp. 1969. 226—245.