Századok – 1985
Dokumentumok - Tilkovszky Loránt: Ellenzéki törvényhozók memorandum-akciója 1942/43 telén I/152
180 DOKUMENTUMOK. értesítőt, s ez interpellációmnak ama részét, melynek elmondásában terrorisztikus eszközökkel hallgatóim egy kis töredéke, tömeghisztériát keltve, megakadályozott, valamint a miniszterelnök úrhoz ez ügyben intézett levelem másolatát. Főmagasságodat is aposztrofáltam volna, ha engedték volna, interpellációmban. Ezért is, de mert valóban azt tartom, hogy a keresztény egyházak vezérférfiainak nagy a felelőssége és igen jelentékeny a tennivalója a délvidéki sebek gyógyítása körül, arra szeretném kérni Főmagasságodat, vegye interpellációm el nem mondott részét is elmondottnak, és segítsen ennek a kérdésnek helyes, bölcs, keresztényi és magyar kibonyolításában. Magam készséggel és örömmel állok Főmagasságod rendelkezésére, hogy mint ennek a bácskai ügynek, hogy úgy mondjam, szakértője, aki már február elején részletes memorandummal fordultam ez ügyben Kormányzó Urunkhoz, esetleg Főmagasságod előtt ismeretlen részletekről is számot adjak. Megítélésem szerint már a szerb karácsony3 3 idejére valaminő szép emberi gesztussal kellene megmutatnunk a magyarság arculatának ősibb, szebb és igazabb vonásait — megviselt szerb és zsidó — délvidéki honfitársaink felé. Főmagasságod Pázmány Péter székében ül: erkölcsi hatalma is, tekintélye is, felelőssége is óriási. Mi protestáns magyarok is Magyarország első zászlósurába s a katolikus magyar többség lelki vezérébe vetjük elsősorban bizodalmunkat ez ügyben. Fogadja Főmagasságod mély tiszteletem nyilvánítását. Legkészségesebb híve: Ui. E levelet másolatban megküldöm Glattfelder Gyula dr. Kalocsa-bácsi érsek úr Őnagyméltóságának, úgy is mint az Actio Catholica egyházi elnökének, kinek egyházhatósági területén történtek a szomorú események, valamint verseghi Nagy Elek felsőházi tag úr Őnagyméltóságának, az Actio Catholica világi országos elnökének. Kegyes engedelmével mellékelem appropriációs beszédemet is, melynek során már foglalkoztam előbb a szerb—magyar kérdéssel, de a zsidótörvények erkölcsi és gyakorlati hiányosságaival és teljes csődjükkel is. Végül arra szeretném kérni Eminenciádat, kegyeskednék engem az ügy sürgősségére való tekintettel mielőbb fogadni. Mély tisztelettel Esztergomi Prímási Levéltár (EPL), Serédi betűrendes magánlevéltára. Eredeti gépírásos levél. (Az utóirat kézírással). 33 A görögkeleti egyház január 6-án ünnepli a karácsonyt.