Századok – 1985

Dokumentumok - Tilkovszky Loránt: Ellenzéki törvényhozók memorandum-akciója 1942/43 telén I/152

174 DOKUMENTUMOK. együgyűen és rövidlátóan rosszindulatúan, és a magyar szellemmel ellentétesen soviniszta uszításai és denunciálásai által. Állítom, hogy Nagy Ivánnak döntő része van abban, hogy elmérgesedtek a Bácskában a nemzetiségi viszonyok. Ennek az embernek, akit 1926-ban kommunista lázadás miatt fogtak le és csuktak be a délszláv hatóságok, s aki egy okmány tanúsága szerint, melyet, azt hiszem, prezentálni tudok Számodra, nemrégen még horvát-bunyevácnak mondotta magát, s ezen az alapon földet kért a délszláv államtól,23 s aki állítólag — ezt egyelőre nem lehet bizonyítani — a magyarok bácskai bevonulása után csodálatos módon Zágrábba utazott és nem Budapestre, s ott állítólag fölajánlotta szolgálatait a horvát kormánynak, s aki ilyen furcsa kanyarodok után vált a délvidéki magyar képviselők leaderjévé,24 azóta pedig egyebet sem tett, mint az álmagyarok gonosz módján uszított a szerencsétlen hazai szerbség ellen, állandóan követelte a maga brutális és embertelen elvadultságával a razziákat és „fésüléseket" az állítólagos szerb lázadók és bolsevisták ellen, megmérgezte, különösen Újvidéken, a légkört magyarok és szerbek között, holott a szegény szerbek valójában örültek volt annak, hogy magyarok szállották meg ezt a földet és nem németek, barátja és politikai cinkostársa volt annak a Bayor tábornoknak, aki a gazságai miatt most már ül, tudtommal azóta is védője annak a rablóbandának, mely meggyalázva a maga idegen lelkiségével a mi fajtánk és nemzetünk minden emberséges hagyományát, bevezette a Bácskában a törvény iránt való tiszteletlenséget, a nyílt törvénytapodást, s mikor a kormány helyes és bölcs javításokra szánta el magát, mint például a Matica vagy a bácskai görögkeleti szerb püspökség ügyében, akkor közbelépett, újabb és újabb denunciálásokkal, ugyanakkor ő volt a védője a börtönbe juttatott panamistáknak, s ő volt a fő tiltakozó, mikor végre leérkezett Újvidékre a derék székely hadbíró,25 és félretéve minden melléktekintetet, érvényt szerezve a magyar jogérzéknek, alkotmányosságnak és törvénytiszteletnek, kivizsgálta az újvidéki és zsablyai gyalázatot, megállapította Zeidner altábornagy bűnösségét. Ez az ember egyik főbűnöse a bácskai szomorú eseményeknek, ő volt a legfőbb és leghangosabb fölbujtó, ő volt a szellemi elindítója a zsablyai és újvidéki pogromoknak, ö informálta és uszította a rövidlátó Fernbach főispánt.26 Nem szörnyű dolog az, kedves Barátom, hogy egy ilyen műveletlen,, magyarságában bizonytalan, sőt magyarságát nemegyszer megtagadó elvadult ember legyen a magyar kormány tanácsadója, s egyetlen hang se emelkedjék az ő múltja és az ő szerepe és az ö felelőssége ellen? És ugyanakkor Popovits konzekvensebb párt, az Autonóm Fölműves Szövetség vezetőjével szemben. Bródyt, aki 1938 őszén a csehszlovák állam keretében létrehozott ruszinszkói autonóm kormány miniszterelnöke lett, e terület magyar kézre juttatására tett kísérletei miatt a csehszlovák kormány börtönbe vetette, és helyébe az ukrán irányzatú Volosint ültette. Vö.: Tilkovszky Lóránt: Revízió és nemzetiségpolitika Magyarországon 1938— 1941. Bp. 1967. 23 A nacionalista tendenciájú jugoszláv földreform tulajdon-juttatásaiból magyarok nem részesed­hettek. 24 A Délvidékről behívott magyar képviselők (MÉP-en belüli) parlamenti csoportjának vezetője. 25 Babos József hadbíró-ezredes, a vezérkari főnök különbíróságának parancsnoka. 26 Fernbach Péter újvidéki főispán.

Next

/
Thumbnails
Contents