Századok – 1985
Közlemények - Balázs Sándor: Jászi Oszkár és a „Revista Vremii” V/VI 1195
JÁSZI OSZKÁR ÉS A „REVISTA VREMII" 1201 A megoldás nem más, mint ténylegesen, valóságosan és kölcsönösen alkalmazni egy elvet: valamennyi nemzeti kisebbségnek — anélkül, hogy ez valamiképpen érintené annak az államnak a politikai és területi szuverenitását, amelyhez tartoznak — kettős joga legyen: tovább élhesse saját nemzeti-művelődési létét, és megőrizhesse nemzeti-kulturális közösségét a határon tüli saját nemzetével. Ez alkalommal természetesen nem fejthetjük ki, milyen egymástól eltérő értelmezést kell adni ennek az elvnek a különböző konkrét körülmények között, s arra sem térhetünk ki, hogy milyen nagy jelentősége van az apró munkának, mely ahhoz szükséges, hogy ezt az alapelvet a gyakorlatban minden esetben alkalmazzák. A lényeg az, hogy rájöjjünk: az új dunai államokat nemcsak bizonyos közös gazdasági és műszaki érdekek kötik össze, hanem a nemzeti-kulturális kérdés megoldásának közös szükséglete is. Jászi Oszkár professzor Bécs, 1922. február II. EGY DUNAI SZÖVETSÉG HASZNA8 Az új dunai államok politikai szuverenitását tiszteletben kell tartani: gazdasági elszigeteltségüket viszont meg kell szüntetni. „Az ismert magyar demokrata, ma bécsi emigráns Jászi Oszkár (Oskar Jaszi) professzor, egy sor levelet küldött a „RevistaVremii"-nek ama létfontosságú problémákról, melyeket az osztrák—magyar birodalom utódállamainak ma meg kell oldaniuk. Múlt számunkban közöltük Jászi professzor véleményét a kisebbségek kérdéséről, amely, valaminő szerencsés megoldásra várva azzal fenyeget, hogy megzavarja a jószomszédi viszonyt azon államok között, »amelyek gazdasági közösséget alkotnak«. A következő számban a dunai népek Kulturális Ligájának tervét fogjuk közölni." A Duna-medence gazdasági hanyatlását súlyosbítja a nemzetiségek kérdése. A békeszerződések csupán új határokat húztak meg; az a tény, hogy ezek a határok a mai napig zárva maradtak, már más körülmények következménye. A napjainkban annyira ádáz vámháborúnak, ennek a mindennapivá vált, szinte természetesnek ható helyzetnek persze elsősorban gazdasági okai vannak. Ám a kisebbségek kérdésének megoldatlansága és a nemzeti ellentétek hozzájárultak ahhoz, hogy akadályozzák e gazdasági okoknak a felszámolását. Ki tagadhatná, hogy mindaddig, amíg irredenta és restaurációs tendenciák vannak napirenden, még ha a vámhatárokat meg is nyitnák, a politikai határok akkor is zárva maradnának? Gyakorlati szempontból azonban a szabad gazdasági forgalmat teljes egészében csakis a művelődési „pacifizmus" körülményei között lehet megvalósítani. A Duna menti országok általános hanyatlását tehát a partikularizmus és provincializmus szelleme jellemzi. 8 RV 1922. márc. 26. 11. sz. 5—6.
