Századok – 1985
Közlemények - H. Haraszti Éva: Kossuth mint angol újságiró V/VI 1157
1160 H. HARASZTI ÉVA Kossuth Palmerston elvtelenségét, felületességét, pálfordulásait, angol nacionalista fölényérzetét birálja, szemben az angol nép igazság- és jogérzetével. Saját magát idézi, amikor tíz hónappal korábban az angol nép előtt egyik gyűlésen kijelentette, hogy Palmerston ugyan az orosz despotizmus ellen javall harcolni, de ez az osztrák despotizmus melletti harcot jelenti. Kossuth az angol népet hívja tanúul Palmerston ellen, a 123 város, körzet, közösség lakóit, akik valamennyien Magyarország szabadsága mellett törtek lándzsát. Egy ország függetlensége sem lehet Európa ártalmára. Palmerstonnak nincs jogi alapja Anglia morális támogatását nyújtani Magyarország elnyomójának. Palmerston ekkor— 1855 februártól — miniszterelnök első ízben. (Másodszor 1859. júniusától) 71 éves, köztudottan ő volt az első, aki nemcsak felfedezte a sajtó hatalmát, hanem fel is használta népszerűsége, populizmusa, nacionalizmusa gyümölcsöztetésére. Ez volt az az időszak, amikor közelebb került Viktória királynőhöz és befolyásos férjéhez, Alberthez, akik nálánál sokkal erőteljesebben elleneztek minden európai forradalmi vagy függetlenségi törekvést. (Albert szerint a lengyelek éppen úgy nem érdemeltek semmi rokonszenvet, mint az írek.)5 Ugyanabban a számban, amely Kossuth Palmerston-ellenes cikkét közölte, jelent meg a lapnak „Brit előítéletek és külföldi politikusok" című szerkesztőségi cikke, amely sajnálattal bejelenti Kossuth távozását a laptól, illetve további közreműködésének megszakítását. Kossuthtal kapcsolatban — írja a lap — nyomon lehet kísérni az angolok külföldiekkel kapcsolatos előítéleteinek erejét. Amikor Kossuth a gyűléseken az angol néphez szólott, úgy tűnt, hogy az angol szívnek éppoly drága volt Magyarország jóléte, mint saját szabadsága. De ahogy abbamaradtak a gyűlések, véget ért a szónoklat, semmi gyakorlati hatása nem maradt. Sőt rosszabb maradt a semminél. A nagy rokonszenvnyilvánítás, ünneplés után a lap örömmel adott teret Kossuth írásainak, de az angol honfitársak nem értették meg a lap kozmopolita törekvéseit. Rosszul fogadták. Először is kifogásolták Kossuth stílusát, nyelvezetét, majd mondanivalóját: ne tanítsa őket egy külföldi. A lap mindezt a kritikát igazságtalannak, sértőnek találta. Kossuth Shakespeare-től tanult meg angolul, rövid idő alatt, s ha nyelvezetében hibákat lehet felfedezni, még így is csodálatos az angolsága. A szerkesztőség tudatosan nem javított Kossuth stílusán, mivel a beleavatkozás esetleg árthatott volna a mondanivalónak. Minden szónak, kifejezésnek súlya van Kossuthnál, Kossuth teljesen tudatában van felelősségének, cikkeit aláírta és vállalja. Helytelen a bírálók megjegyzése: hogy bármit teszünk, Ausztriával vagy Franciaországgal szövetkezünk, ez a mi ügyünk, saját magunk döntjük el, nem 5 Albert befolyására az angol politikai életre, Viktóriára, az Albert és Palmerston közötti nézetkülönbségekre, Albert érdemeire az angol ipari, művészeti és tudományos fejlődésben, valamint az angol munkásosztály helyzetének felismerésében való szerepére ld. legújabban a kiegyensúlyozott életrajzot: R. Rhodes James: Albert, Prince Consort. A biography. London, 1983. 297.
