Századok – 1985
Folyóiratszemle - Gorszkij A. A.: A druzsine és a feudalizmus genézise Oroszországban IV/1066
1066 FOLYÓIRATSZEMLE szigorú rendszerét. A Purgatóriumról és a Pokol tornácáról hosszú fejlődés után kialakult kép nem sokkal Dante kora előtt kristályosodott ki és szilárdult meg. A túlvilágban is évekre, hónapokra, napokra osztott az idő: a Pokolban szenvedők kínjai vasánaponként enyhülnek. Brendan ír szerzetes „pokoljáró" szerint Iskarióti Júdás kedden, csütörtökön, szombaton a Felső-pokolban, hétfőn, szerdán és pénteken az Alsó-pokolban van, vasár- és ünnepnapokon azonban egy magányos sziklán ül a tenger közepén. A Paradicsomban madarak jelzik énekükkel a kánaáni órákat, és a misék közeledtével maguk gyújtják meg a gyertyákat. Objektív és szubjektív időérzékelésről egyaránt számot adnak az „ottjártak". A Túlvilágon eltöltött idő a földinek csupán a töredéke. A múlt, jelen, jövő fogalmai összezavarodhatnak, a földön még meg nem történt események láthatók a túlvilágon. A földi időt tehát egyetemes mérceként fogják fel, és a túlvilágra is ezt alkalmazzák. A másvilág közeli, meghitt, szinte szomszédos tájék - úgy időben, mint térben. A „kettős ítélet" (egyéni -egyetemes), mint a túlvilágról alkotott elképzelés, a népi kultúrában és az elitkultúrában is más formában jelentkezik. A hivatalos teológiai állásponttal szemben eltérő a népi felfogás a lélek halál utáni állapotáról. Ez a lélek a test tulajdonságaival rendelkezik, gyakran „test"-nek is nevezik; másutt az ördög nemcsak a lelket, hanem vele együtt a testet is elragadja. A „túlvilágról visszatérőkről" szóló irodalomban az Utolsó ítéletről nem esik szó. A személyiség szerepe, az egyén ábrázolása a 7. századtól (ha nem korábban) a képzőművészetekben is megjelenik: a haldokló fejénél ábrázolt angyalok és démonok döntenek további sorsáról. , A hívő lelkéről való ítélkezés áttevődése egy távoli és személytelen Utolsó ítélet idejéről közvetlenül a halált követő pillanatokra az üdvözülés egyéni jellegét domborította ki. Mindenkiről erényei és bűnei alapján, azonnal döntöttek — ezért az egyén már életében szabadon választhatta meg, hogy a jó vagy a rossz útját kívánja járni. Ez, az egyéniség szerepét kiemelő felfogás mélyen gyökerezik a középkorban, s nemcsak a reneszánszba fordulás idején jelenik meg. A középkor embere sohasem csupán a földi életet élte, hanem tudatosan készült a túlvilágra - az időnek ez a dualisztikus megélése nagymértékben hatott személyiségének fejlődésére is. (1982 március-április; 255-275. old.) A.A. GÓRSZ KIJ: A DRUZSINA ÉS A FEUDALIZMUS GENÉZISE OROSZORSZÁGBAN Régi viták és nézetek elvenednek fel a szerző cikkében, amely a druzsina, a fejedelmi fegyveres kíséret történelmi helyét és szerepét kívánja felvázolni. A tanulmány írója munkájában bár gyakran hivatkozik B. D. Grekov, Sz. V. Juskov, V. V. Mavrogyin, B. A. Romanov, В. A. Ribakov és mások kutatásaira, de megállapításait a korábbi szakirodalom kritikai átvétele, erős megszűrése jellemzi. A. A. Gorszkij bevezetőjében kiemeli, hogy a tanulmány feladatának a druzsina evolúciójának bemutatását tekinti, összekapcsolva ezzel a feudális viszonyok kialakulásának elemzését. A cikk írója kiemelt helyen foglalkozik a druzsina fogalmi definíciójával, rávilágítva arra, hogy e különös jogállású, privilégiumokkal és kötelezettségekkel egyaránt rendelkező réteg, ül. többé-kevésbé állandóan funkcionáló intézmény, amely a fejedelem kíséretében szolgáló hivatásos fegyverforgatókból állott, milyen szerepet töltött be a törzsi-nemzetségi viszonyokból a feudális formációba való átmenet időszakában. Ezt követően a szerző a druzsina keletkezésének körülményeit vizsgálja, rámutatva, hogy az csak a termelőerők meghatározott szintjén jelentkezhetett, hiszen ténylegesen a többlettermék megjelenése tette lehetővé a fegyveres szolgálatot teljesítők kiválását az obscsinából, a termelőmunka köréből. A. A. Gorszkij felidézi azokat a vitákat, amelyek a druzsina kialakulásának időpontja körül keletkeztek. így megemlíti I. I. Ljapuskin, V. A. Bulkin, I. V. Dubov és G. Sz. Lebegyev álláspontját, amely szerint az állandó fejedelmi kíséret csak a 9-10. század fordulóján jelenhetett meg.
