Századok – 1985

Történeti irodalom - A Thököly-felkelés és kora (Ism.: Bóka Éva) IV/1059

1060 TÖRTÉNETI IRODALOM A felkelés külpolitikai orientációjának megítéléséhez elengedhetetlenül szükséges a korabeli nemzetközi viszonyok pontos és részletes ismerete, Thököly politikája ugyanis csak ezek ismeretében ítélhető meg. Köpeczi Béla Thököly külpolitikájáról írt, összefoglaló tanulmányában megállapítja, hogy a török szövetség gondolata azért vetődött fel, mert az oszmán birodalom volt az egyetlen olyan nagyhatalom, amely a Habsburgok ellen valóságos és közvetlen támogatást nyújthatott. A francia diplomácia pedig erősítette a magyar felkelők török orientációját. A Habsburgszövetségtől a biztosítékok hiánya és a Habsburgok törökökkel szemben folytatott külpolitikája miatt féltek. A törökök bécsi vereségét követően pedig a császári politikai vezetés többé nem állt szóba Thökölyvel. A bukás okaként Köpeczi Béla a nemzetközi elszigeteltséget, a külső szövetség hiányát vagy gyengeségét, Magyarország elmaradottságát és belső megosztottságát jelöli meg. A külpolitikai kapcsolatok egyes részleteit tárgyalja Claude Michaud tanulmánya, mely az 1673-79 közötti francia-török politikával foglalkozik; Zigmunt Abramowicz pedig Thököly és Sobieski kapcsolatáról ír. Vojtech Kopcan a török Porta Thökölyvel szemben folytatott politikáját elemzi, és török források alapján mutatja be, hogy a Porta saját érdekeit figyelembe véve hogyan használta fel Thököly mozgalmát. Iványi Emma a bécsi udvar és Thököly között folyó egyezkedési kísérleteket elemzi. Megállapítja, hogy Thököly a tárgyalások során soha nem kapott olyan biztosítékokat, amelyek alapján a töröknek hátat fordíthatott volna, annak ellenére sem, hogy az 1683-as fordulatig az udvar igyekezett Thökölyt megnyerni vagy semlegesíteni. Az 1683-as bécsi fordulatot követően Thökölyre csak a feltétel nélküli behódolás várhatott. Erdély és a Thököly-felkelés kapcsolatát Trócsányi Zsolt foglalja össze „Teleki Mihály. (Erdély és kuruc mozgalom 1690-ig)" című könyve alapján. Tanulmányában azt a folyamatot vázolja, amely szükségszerűen az erdélyi politikusok és Thököly összeütközéséhez vezetett. A török birodalom területén élő, bujdosó Thököly utolsó politikai erőfeszítéseit elemzi a nemzetközi politikai viszonyok kereteibe helyezve Benda Kálmán tanulmánya. A kötetben helyett kapott K. Telbizov igen vitatott tanulmánya is, amelyben Thököly és a török fennhatóság alatt élő bolgár lakosság közt 1688-94 folyamán kialakult viszonyt elemzi. Thökölyt elmarasztalja azért, mert szerinte „Thököly teljes mértékben támogatta a török által leigázott keresztény népek kegyetlen üldözését" és „saját kezdeményezéséből vérbe fojtotta az Északnyugat-Bulgáriában fellángolt 1688. évi nagyarányú bolgár szabadságharcot, melynek célja a török iga lerázása volt". Benda Kálmán a korabeli forrásanyag alapján úgy véli, hogy Telbizov eltúlozza az 1688-as Vidin környéki felkelés jelentőségét. A művelődés és hagyomány témakörébe tartozik Hopp Lajos tanulmánya, mely a kor irodalomtörténetét vizsgálja és bemutatja a fontosabb irodalmi forrásokat is. Varga Imre arról ír, hogyan jeleníti meg a korabeli kuruc és labanc költészet Thököly alakját. Petneki Áron Thököly fejedelemségének anyagi kultúráját, udvartartásának pompáját, gazdagságát mutatja be. A Thököly-felkelés hagyományait vizsgálva Péter Katalin megállapítja, hogy alapjában véve a Bocskai óta megújuló függetlenségi törekvések örököseinek tekintették magukat. Hangsúlyeltolódás érezhető viszont az 1684-es manifesztum szövegéből, amely a Thököly-felkelésben lényeges szerepet játszó Lippay-Wesselényi hagyományt indítja útjára. R. Várkonyi Ágnes a II. Rákóczi Ferenc által Thökölyről kialakított képet vázolja fel tanulmányában. Rákóczi politikájának Thökölyéhez való kapcsolódását vizsgálva arra a következtetésre jut, hogy Rákóczi és szűkebb kormányzóköre szükségszerűen más politikai alapelvek útjára akarta az állami önállóságot megteremteni, mint Thököly. Egyrészt létre akarta hozni a társadalmi és politikai érdekegységet, másrészt nemzetközi megállapodások szintjén és nem a török szövetségben akarta rendezni Magyarország és a Habsburg-dinasztia viszonyát. Mindez eleve meghatározta azt, ami Thököly politikájából átvehető és ami kirekesztendő volt. A kötetet Csáki Móricz historiográfiai tanulmánya zárja, aki a Thökölyről az osztrák történetírás által a 18-20. század során kialakított képet az osztrák ideológia alakulásával párhuzamban vizsgálja. Végezetül elmondjuk, hogy a kötet nemcsak összegzi a Thököly-felkelés korára vonatkozó eddigi eredményeket, de rámutat a korszak kutatásának hiányosságaira mind a gazdaságtörténet, társadalomtörténet, diplomáciatörténet és művelődéstörténet területén, s egyben újabb ösztönzéseket ad a további kutatásokhoz. Bóka Éva