Századok – 1985

Történeti irodalom - Grieger Rudolf: Filipecz Johann Bischof von Wardein Diplomat der Könige Matthias un Wladislaw (Ism.: Fügedi Erik) IV/1047

1048 TÖRTÉNETI IRODALOM Princeton 1965) munkáinak megjelenése óta sok minden változott meg fó'képpen az értékelés vonalán. Fokozottabb mértékben áll ez a magyar viszonyokra, ahol nemcsak Fraknói erősen a millenniumhoz kötött megállapításai már nem tekinthetők érvényesnek, hanem Kulcsár Péter kutatásai után Bonfini szavahihetősége is más megvilágításba került (Bonftni Magyar történetének forrásai és keletkezése, Bp. 1973). Az utóbbi eset igen jellemző Grieger munkamódszerére, főképpen, ahogyan az 1490-i királyválasztó országgyűlésen Bonfini által Filipec szájába adott beszédet megítéli. A humanista történetírásra általában jellemző, hogy politikai csoportosulások vagy pártok álláspontját klasszikus minták szerint összeállított beszéd formájában ismertetik. A királyválasztás önmagában véve is kihagyhatatlan alkalmat jelentett Bonfini számára ennek a fogásnak gyakorlására, de a beszédről kiderült, hogy az Udis álnéven jóval később, 1493-ban Ulászló és Beatrix válóperében „Apologia regis Wladislai" címmel írt pamfletet követi, semmi sem szól Bonfinin kívül amellett, hogy Filipec mondta volna el, de sok szól ellene, mint azt Kulcsár bizonyította (i. m. 148-152). Grieger mégis ragaszkodik Bonfini állításához és arra hivatkozik, hogy Fraknói szerint a beszéd „több európai levéltárban megvolt", Fraknói közülük a vatikánit használta. A „több európai levéltár" kifejezést -ismerve Frankói apparátusának egységét - nem kell vagy legalábbis nem ajánlatos névértékben venni. (Száz. 1886. 202. 1. jegyz.) Grieger szerint a megoldás az, ha a beszédet „a magyar kancellária termékének tekintjük. A rendek ezt a formát választották, hogy Ulászló trónralépésének feltételeit nyilvánosságra hozzák .. ." (486-487), emellett szól az irat vatikáni példányának címe: „Oratio Hungarorum in susceptione domini regis Wladislai in regem Hungáriáé facta per Iohannem episcopum Waradiensem." Az irat vatikáni példánya Kulcsár szerint, 16. századi, ha pedig valóban a magyar kancellária készítette volna ezt a pamfletet, akkor Filipicnek tudnia kellett róla, és alig hihető, hogy a Mátyás-ellenes kirohanásokhoz nevét adta volna; a szöveg átalakítása az ő szellemi képességei és gyakorlata mellett nem jelentett volna számára erőfeszítést. A hosszú kutatómunka során - mondja Grieger - „lassan mind világosabb kép bontakozik ki (Filipec) életének folyásáról" (8. 1.) A könyv sajnos valóban nem nyújt ennél többet. Grieger lelkiismeretes és aprólékos munkája ellenére sem jutunk közelebb a diplomata személyiségéhez, nem vetődik fel az a kérdés, hogyan oldotta meg a rábízott feladatokat, milyen nehézségeket kellett legyőznie stb. Sokszor dicsérték Filiéicet kiváló szellemi képességeiért, de ezeknek gyakorlati érvényesüléséről nem kapunk képet. Végeredményben a diplomata „külső" életrajzát kapjuk meg, belső fejlődéséhez nem jutunk közelebb. Az egész könyvre jellemző az 1490-i pálfordulással kapcsolatos rész. Grieger pontos kronológiát ad, máj. 8. és 18. között között következett be (178. 1.), ezt Fraknói nem ismerte fel (Száz. 1885. 15. 1.) Grieger nagy valószínűséggel állapítja meg: elhatározásának döntő oka az volt, hogy Filipec el akarta kerülni a háborút, belátta Corvin János tehetetlenségét, ezért csatlakozott Ulászló táborához, magával vive Bakóc Tamást is (286-287 és 278.) Ennek a megállapításnak elfogadása mellett is azt kell mondanunk, hogy három tényezőnél biztosan több játszott szerepet, sőt az időpont azt mutatja, hogy a legfőbb szerepet valami másnak kellett játszania, mert Corvin jelleme és Ulászló trónigénye már jóval előbb ismert volt. Amikor azonban Grieger számba veszi a politikai tényezőket, akkor csak Ulászlóról, Beatrixről, Corvin Jánosról és Miksáról van szó, tehát a döntő tényező, a magyar mágnások kimaradnak (279-285). Filipec életét attól a pillanattól kezdve ismeijük, hogy 1469-ben magyar szolgálatba állt, az előzményekből csak annyit, hogy szegény családból született az Olomouc (Olmütz) melletti Prostëjov-ban (németül Prossnitz). Apjának foglalkozását sem ismeijük, alacsony származását bizonyítja a családnév hiánya. Éppúgy nem nevezte magát és nem hívták mások - egy prágai egyetemi bejegyzés kivételével — Filipecnek, mint az 1472-ben elhunyt János esztergomi érseket Vitéznek. Mátyás 1476-i elő előterjesztésében ProstSjov-inak nevezi, ami teljesen megfelel annak a magyar gyakorlatnak, hogy a nem nemeseket származási helyük nevével jelölik. Úgy látszik, ezt a gyakorlatot Filipec is átvette, mert testvére sírkövén ezt a formulát alkalmazta. Ha igaz, hogy 1431-ben született, akkor 1469-ben már nem volt fiatal (bár Bonfini adolescens-nek minősíti). Grieger nem nyugszik bele abba a hosszú időt átfogó hallgatásba, és azon a címen, hogy véleménye szerint egy huszita nagyúr szolgálatába kellett álljon (amire nincs adat) hosszasan foglalkozik Cimburg és Postupiceti Kostka életével. Ha nem ragaszkodik ehhez a „teljességhez", könyve rövidebb és jobb lett volna. Magyar vonatkozásban sajnos sok hiba maradt a könyvben, ami részben az elavult irodalomnak köszönhető (Nagylucsei Orbánt ma már senki sem nevezi Dóczy-nak), részben a magyar