Századok – 1985
Közlemények - Engel Pál: Ung megye településviszonyai és népessége a Zsigmond-korban IV/941
UNG MF.GYE 1398. ÉVI ÖSSZEÍRÁSA 995 Mint látjuk, az 1427. évi portaszám még a felét sem éri el az 1398-i számoknak. Részrehajlásra már csak azért is van alapunk gyanakodni, mert a Drugetek síksági falvainak dikálásában például merőben más gyakorlat érvényesült. Itt, ahol porta és jobbágycsalád között, mint tapasztaltunk, általában 100 : 145 volt az arány, nyolc Drugetbirtokon 1398-ban 273 jobbágyot találunk. 1427-ben pedig majdnem ugyanennyit, 262 portát. (A kérdéses falvak: Daróc, Gálócs, Gerény, Kereknye, Palló, Salamon, Trask. Záhony.) Az a benyomásunk tehát, hogy az adószedők azt, amit a nagy hatalmú Pálóciak kedvéért elengedtek, a Drugetek népeivel próbálták megfizettetni. Mindebből, amiről most szó esett, a történeti demográfia tekintetében csupán annyi a fontos, hogy Ung megye átlagában 100 adóköteles portának lényegesen nagyobb lakosság, mintegy 137 jobbágyháztartás felel meg, azaz - egy háztartásra, mint mindig, öt főt számítva — 685 fő. Fogalmunk sem lehet róla, hogy amit eme egyetlen megye esetén megállapítottunk, érvényes-e a többi északkeleti megyére vagy kivált az ország más tájaira. Pillanatnyilag azonban ez az egyetlen elfogadható adatunk van, amiből kiindulva további becsléseket kockáztathatunk meg. Ahogy ismereteink állnak, ezek sem rosszabbak, sem jobbak azoknál, amelyek a Mohács előtti Magyarország népességére vonatkozóan eddig napvilágot láttak. A becslések eredménye nagyjából megfelel az eddigi megállapításoknak. Ha elfogadjuk, hogy Zsigmond korában — feltehetően uralkodása vége felé — az országban 400 000 portát adóztattak, akkor 100 portára, némi természetes szaporodást is feltételezve 1398-1437 között, kereken 700 főt számolhatunk, azaz a jobbágynépesség Szlavónia nélkül 2,8 millió főnek adódik. Ezt a számot immár tetszés szerint megfejelhetjük a jobbágyokon kívüli egyéb rétegek és népelemek tételeivel, hogy az össznépesség számát megkapjuk. Ung megyében, úgy tűnik, a jobbágyság 1398-ban a népességnek kb. 87%-át tette ki. Ha ez országos arányként lenne elfogadható, akkor a 2,8 millióhoz további 400 000-et kell hozzáadnunk paraszti nem adózó rétegek és nemesség címén. Végül — Szabó István becslései alapján — a városok, szászok, székelyek és jászkunok területeinek lakosságát együtt vagy 200 ezer főre tehetjük. Végeredményben arra jutottunk, hogy Magyarország és Erdély népessége 1430 táján mintegy 3,4 millió főre becsülhető.21 7 Mindez persze csak játék a számokkal, hiszen a számítás menetében se szeri, se száma a bizonytalan tényezőknek. Biztosan csupán annyit lehet állítani, hogy a 400 000 jobbágyporta a Zsigmond-kor végére vonatkozóan elfogadható alap minden további becsléshez, továbbá, hogy egy portára minden bizonnyal egy háztartásnál többet kell számítanunk. Következésképpen Magyarország akkori lakossága — egyéb összetevőket is figyelembevéve - szinte biztosan meghaladta a 3 millió főt, és igen valószínű, hogy nem érte el a 4 milliót. Ezzel az eredménnyel látszólag igen jól összevág, hogy Szabó István annak idején 3,5-4 millióra taksálta az ország 1500 körüli népességét. Számításának egyik pillére az a megállapítása volt, hogy az 1494/95. években összeírt 250 000 porta kétszer annyi, azaz félmillió háztartásnak felel meg.21 8 Ez azonban, sajnos, egyáltalán nem biztos. J1 7 Vö. Szabó 1963. 94-97. 21 'Szabó 1963. 72-79.
