Századok – 1984

FOLYÓIRATSZEMLE - Post Charles: A kapitalizmus amerikai útja 886

FOLYÖIRATSZEMLE CHARLES POST A KAPITALIZMUS AMERIKAI ÚTJA A tanulmány arra tesz kísérletet, hogy megvizsgálja az 1790-1877 közötti időszakra az amerikai kapitalizmus fejlődésével kapcsolatos vitákat. Az USA-ban a tőkés termelés szükségszerű feltételeinek megvalósítása a termelés három formájának kapcsolatán, ill. kibővített újratermelésén és átalakulásán keresztül ment végbe, és a politikai osztályküzdelmeken keresztül valósult meg, amely a polgárháborúban érte el csúcspontját. A termelés mindhárom formája — a rabszolgaság, a kisárutermelés és a kapitalista gyáripar - hosszabb ideje témája a különböző történész vitáknak. Ezeket a vitákat a célból tekintjük át, hogy megvilágítsuk az egyes termelési formák helyét az amerikai kapitalizmus fejlődésében. Jó néhány szerző úgy jellemzi az amerikai Délen az ültetvényes rabszolgaságot - árutermelő jellege és profitmaximalizáló szándéka alapján —, mint a kapitalista termelés egy változatát. A tőkés termelési viszonyok között azonban a közvetlen termelők nemcsak a termelési eszközök birtoklásától vannak megfosztva, hanem az önellátás lehetőségétől is. A közvetlen termelő úgy lép be a tőkés termelési folyamatba, mint a termelés változó eleme, viszont a rabszolgaságra jellemző termelési viszonyok között a közvetlen termelő mint a termelés állandó eleme lép be a termelési folyamatba. A rabszolga munkaerő jellege mint közvetlen termelő és mint a termelés eszköze, komolyan korlátozza a rabszolgatartók lehetőségét, hogy a munkaerő-létszámot változtassák, ill. szabályozzák. A közvetlen termelők újratermelését terheli a nem-termelők rugalmatlan költsége is. A rabszolgaság antagonisztikus termelési viszonyainak strukturális jellegzetességei - amelyek a napi gazdasági osztályküzdelmeket is formálták - akadályozta a technikai újítások alapján való újjászervezését a termelési folyamatnak. Azok a kísérletek, amelyek az ültetvényes Dél által teremtett belső piac méretét az egy főre jutó jövedelem adatok alapján kívánják meghatározni, komoly elméleti ellentmondást foglalnak magukba. Az „effektív keresletet" az határozza meg, hogy a nem-termelők milyen mértékben vásárolnak munkatárgyakat és munkaeszközöket, valamint hogy a közvetlen termelők milyen mértékben vásárolnak fogyasztási javakat. Mint láttuk, a rabszolgaság termelési viszonya akadályozta az újításokat, a technika fejlesztését, így korlátozta a gyapottermesztő ültetvények keresletét a munkatárgyak és munkaeszközök iránt. Ezenkívül a rabszolgáknak lehetőségük volt bizonyos fokú önellátásra. Tehát végül is nem az a döntő, hogy használati értékben mennyit fogyasztottak, hanem az, hogy mennyit vásároltak, s ez utóbbi pedig elenyésző volt. Mindezek a tényezők akadályozták a termelési eszközöket és fogyasztási cikkeket gyártó iparágak kialakulását és továbbfejlődését. Az ültetvényes Dél nem volt fő piaca a Nyugat mezőgazdasági áruinak sem. A polgárháborút megelőzően a belső áruforgalom fő pályája a Nyugat és az Északkelet közötti forgalom volt. A kapitalista termelés kialakulása, majd dominánssá válása - a mezőgazdasági kisárutermelés kibővülésének bázisán - a rabszolgaság földrajzi expanzióját a kapitalista fejlődés akadályává változtatta. Ezzel szemben az Észak szabad mezőgazdasága fontos szerepet játszott a gyáripar fejlődésében a 19. században. A családi farmok gazdasági újratermelésének árutermeléstől való függősége és a termelési eszközök állandó tökéletesítése Észak mezőgazdaságát szilárd piacává tette a tőkés módon termelt termelési eszközöknek és fogyasztási cikkeknek. Az Észak mezőgazdaságának fejlődését alapvetően a kisárutermelés dinamikája határozta meg. Az 1840-es évek elejétől a 19. sz. végéig a kisárutermelés kiterjedése volt a fő mozgatója az ipari tőke expanziójának. Az ipari burzsoázia és a proletariátus kialakulásának kérdése közvetlenül szembesít azzal a problémával, hogy mik voltak az alapvető tényezői a kapitalista termelés létrejöttének. Az ipari