Századok – 1984

TÖRTÉNETI IRODALOM - Tanulmányok a bolgár-magyar kapcsolatok köréből (Ism.: Hóvári János) 880

881 TÖRTÉNETI IRODALOM szóródva három irányba menekültek. Egyrészük keletre a Volga felé vonult, ahol a tatárok megjelenéséig jelentó's birodalmuk állott fenn. Egyes csoportjaik a Donyec vidékére költöztek. A nyugat felé meneküló'k pedig az Al-Dunához vonultak, és Aszparuch kán vezetésével 1300 évvel ezeló'tt 681-ben jelentek meg a mai hazájukban. A magyarság Magna Hungáriában és Levédiában élt együtt bolgár-törökökkel. Ennek emlékeit őrzik a magyar nyelv bolgár-török jövevényszavai. Ezekkel kapcsolatban egy rendkívül érdekes s eddig még alig kutatott jelenségre hívja fel a figyelmet Róna Tas András a kötet egyik tanulmányában. A magyar nyelv bolgár-török jövevényszavai közül több megtalálható a mongolban is. A mongol átvételek nyelvileg és a kikövetkeztethető gazdasági fejlettségi szint tekintetében egyaránt, sokkal korábbi állapotot tükröznek, mint a magyar nyelvben. A magyar - bolgár-török - mongol alakok nyelvi összevetésével újabb adalékokat kaphatunk az onogurok belső gazdasági-társadalmi életének változásairól és vándorlásaik korának alig ismert szakaszaihoz tudunk meg újabb adatokat. A bolgár-törökök már a magyar honfoglalás előtt, 670-680 körül megjelentek a Kárpátmedencében. Ha elfogadjuk Hitvalló Theophanész hitelességét a bolgárok szétvándorlásáról, akkor Kovrat negyedik fia az avarok földjén - tehát Magyarországon - telepedett le. A madarai felirat alapján eszerint Kuberrel lehetne azonosítani. László Gyula a kötetben közölt tanulmányában Kuber népét a 670-680 körül felbukkanó griffes indás néppel azonosítja, akiket eddig kései avaroknak tartott a szaktudomány. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, hogy a préselt övűek, griffes indások névvel jelzett korai és későavar korszakolást sokkal árnyaltabbá kell tenni, mint ez ideig történt, mivel a két réteg között átfedések fedezhetők fel A bolgár szétvándorlást szemügyre véve megállapítja, hogy a 7-8. században a bizánci és az avar birodalom között egy bolgár-török települési sáv húzódott a Fekete-tengertől Dalmáciáig. Keleten Aszparuch állama, középütt Kuber népe, Dalmáciában pedig a Theophanésznál megnevezett ötödik fiú népe, akiket pentapolisi vagy ravennai bolgároknak szoktak nevezni. Bizonyosan éltek Ravenna környékén is, de minden bizonnyal a ravennai elnevezés a ravennai exarchatust jelenti, amibe beletartozott a későbbi Dalmatia thema is. Erre, a bizánci támadásoknak kitett területre telepítették le az avarok az ötödik fiú népét. A bolgárokat ekkor már következetesen onoguroknak nevezték. László Gyula feltételezése szerint az onogur név is ekkor került be szláv közvetítéssel az európai köztudatba, s nem a Kaukázus vidékéről, ahogyan eddig véltük. Az onogur név Kuber területén élt tovább, s ez arra is engedhet következtetni, hogy a negyedik fiú népe esetleg kapcsolatban állt az onogur nevet továbbvivő magyarokkal. Simonyi Rezső tanulmánya a bolgárok 5. századi pannóniai megjelenéséről a probléma újabb végiggondolására késztet minden hozzáértőt, annak ellenére, hogy a régészeti szakirodalom elveti a szerző feltételezéseit. Sztojan Radev, a magyar-bolgár kapcsolatok kutatója, a két nép évszázados kapcsolatairól ad számot. A magyarok és a bolgárok természetesen mindig kapcsolatban álltak egymással. Igaz, ezek néha nem voltak többek, mint bármely európai néppel való kapcsolatok. De történelmünk folyamán néhányszor sokkal többet jelentettek ennél, meghatározóak voltak egyes évtizedek történetében. A bolgár-török-magyar együttélést, Hunyadi balkáni török-ellenes hadjáratait; a török uralom elől a Bánságba menekülő bolgárok letelepedését a 17 — 18. században, a bolgár nemzeti ébredésre nagy hatású magyarországi bolgár nyelvű könyvnyomtatást; a Kossuth-emigráció bulgáriai éveit sorolhatjuk ide. Tulajdonképpen a két nép kapcsolatait vizsgáló kutatásoknak is ez a főváza. Természetesen nem elégedhetünk meg csak ezen témák kutatásával, mivel a sokfelé szétágazó kapcsolatok szálai időnként mindenütt egyformán fontosak lehetnek. A volt Eötvös-kollégista Petar Mijatev a 14. század végéig ad részletes képet a két nép kapcsolatáról. A tanulmány szerzője nemcsak a közös szálakat keresi, hanem össze is hasonlítja a két nép történetét. Míg a bolgár-törökök, akiket Mijatev következetesen protobolgároknak nevez, összeolvadtak a szláv törzsekkel, s nyelvüket elveszítve bolgárokká váltak; addig a magyarok megőrizték nyelvüket, és magukba olvasztották a Kárpát-medencében talált néptöredékeket. Ez történt a Dél-Erdélyben és a Bánságban talált bolgárokkal is, akiknek emlékét nem egy dél-erdélyi és bánsági helynév őrzi még a mai napig is. Az István ellen lázadó Ajtony bolgár segédcsapatokkal védelmezte magát a királyi hadak ellen. Sámuel cár, akivel Géza fejedelem igyekezett jó kapcsolatokat kialakítani, a magyaroktól várt segítséget a bizánciak ellen. Ennek elmaradása nyilván közrejátszott abban, hogy Sámuel segítséget nyújtott Ajtonynak, s elzavarta fia, Gavril Radomir magyar feleségét, István testvérét, akinek a Magyarországon született és nevelkedett fia, Peter Deljan a bizánciak elleni 1040-41. évi felkelés