Századok – 1984

TANULMÁNYOK - Kemény G. Gábor: Felsőoktatásunk a dualizmus korában 64

FELSŐOKTATÁSUNK A DUALIZMUS KORÄBAN · 77 Ehhez hasonló strukturális fejlődésről számolhatunk be a Műegyetem viszonylatában. Azzal a lényeges különbséggel, hogy míg az orvostudományi kar tantestülete állandó fejlesztésre, bővítésre törekszik, a Műegyetem ekkori fejlődését intézőknél ilyen tendenciát nem tapasztalunk. A Műegyetem tanácsában részt vevő oktatók tudatosan arra törekedtek, hogy az egyetemnek a nyolcvanas évekre kialakult szerkezeti „rendjét" újabb feladatokkal, munkaterületekkel ne terheljék. Országosan átgondolt egyetemszervező munkáról ebben a korszakban még nem beszélhetünk. Annál inkább az új intézmények alapítása körüli szervezési alaphibákról, melyek az 1872-ben létesített kolozsvári és az 1912-ben alapított debreceni és pozsonyi egyetemeket mindvégig jellemezték. A felsőoktatási szervezés további súlyos mulasztása volt, hogy a ,.harmadik egyetem" körüli egyetemalapító szakaszon nem valósították meg a második műegyetemet, megakadályozták a „gazdasági" (értsd: közgazdasági) és a mezőgazdasági egyetem létrehívását." Nem haladt lényegesen előre az egész korszakon át az egyetemi és főiskolai tanulmányi szabályzatok korszerűsítése, a magántanári kérdés rendezése, az egyetemi tanárok illetményrendezése. Az egyetemi ifjúság szociális helyzete — egyetemi szociálpolitikai gondoskodás hiányában - az időszak végére tarthatatlanná vált. Ez okozta, hogy az egyetemi és főiskolai képzés kétségtelen szintemelkedése az esetek többségében nem járt együtt a korszak felsőoktatási struktúrája fejlődésével, s ebben a szervezeti reformokat ellenző egykorú tanártestületi többségnek elhatározó szerepe volt. VI. Jórészt már az elmondottakból következik: arra a második kérdésünkre sem adhatunk egyértelmű választ, hogy a korszak felsőoktatása nagyjában-egészében felmérte-e az egyes tudományterületek szükségleteit. Az előző fejezetben felsoroltakhoz itt csak kiegészítésekre van szükségünk. A minden egyetemünkre és főiskolánkra érvényes tanulmányi reform, a „gazdasági egyetem", mezőgazdasági egyetem, második műegyetem elmaradásán kívül ide sorolhatjuk a tanítóképzésnek a korszak végéig megoldatlan és rendezetlen, valóban válságos ügyét. Külön tanulmányt érdemelne annak beható vizsgálata, miért nem fejlődhettek ki a korszerű agrártudományi képzés feltételei a vidéki gazdasági akadémiákon. Miért következhetett be az áldatlan, s az egykor nagyhírű főiskola tekintélyét aláásó több évtizedes belső villongás a Selmecbányái Bányászati és Erdészeti Akadémia két kara között stb. A problémák eredőjét nyilván abban kell keresnünk, hogy a szükséges felsőoktatási keretek jelentős része nem jött létre, másutt pedig az adott intézményi struktúra beszűkülése okozta a válságot. Előbbire a meghiúsított intézmények sora, utóbbira a budapesti egyetem bölcsészeti és jogi karán tudatosan és következetesen elhanyagolt társadalomtudományi képzés, ennek az egész korszakon át tartó elmaradása a szemléltető példa. S ha ennyire következetesen elhanyagolták a társadalomtudományi képzést, ennek egyenes következményeként elmaradt a gyakorlati teendők felmérése és megoldása is. Értve ezen az egyetemi ifjúság már jelzett ínséges szociális helyzetének könnyítését, a nők szélesebb körű egyetemi felvételét a Wlassics-féle 1895. évi rendelettől a világháborúig, a magyar és a nemzetiségi egyetemi ifjúság kapcsolatainak normalizálását, hogy csak a legfőbb idevágó teendőkre utaljunk.