Századok – 1984
FOLYÓIRATSZEMLE - Williams; David: A Bureau of Investigation és bírálói; 1919-1921: a politikai tevékenységek ellenőrzésének kezdete 613
613 FOLYÓIRATSZEMLE DA VID WILLIAMS: A BUREAU OF INVESTIGATION ÉS BÍRÁLÓI, 1919-1921: A POLITIKAI TEVÉKENYSÉGEK ELLENŐRZÉSÉNEK KEZDETE Az amerikai kongresszus az FBI alapszabályainak megváltoztatását fontolgatja, hogy gátat szabjon a Szövetségi Nyomozó Iroda azon tevékenységének, amellyel a politikai eseményeket felügyeli. David Williams, a Cornell Law School liallgatója szerint optimizmusra nincs különösebb ok, hiszen a korábbi ilyen irányú intézkedések mind kudarcba fulladtak. A cikk szerzője tanulmányában egy 1924-ben lefolytatott vizsgálat tapasztalatait összegezi. Harlan Fiske Stone, az Egyesült Államok igazságügyminisztere 1924-ben elrendelte, hogy a Bureau of Investigation (BI), az FBI jogelődje vizsgálatait kizárólag a szövetségi törvények megszegésére korlátozza. Az igazságügyminiszter a kongresszus sok más tagjával együtt abban a hitben élt, hogy a BI a háború előtti időkben egyedül csak a szocialisták, kommunisták és a különböző radikális munkásszervezetek után folytatott nyomozást. A miniszter el sem képzelte, hogy a BI az amerikai politikai élet egy sor szereplőjének hivatali és magánéletét is nyomon követte. Az 1924-es reform előtti vizsgálat kiderítette, hogy már 1919-1920-ban ellenőrizték a politikailag másként gondolkodókat, vagyis a politikai ellenzék szemmeltartása nem a második világháború idején kezdődött, hanem már jóval korábban, az első világháború utolsó éveiben. 1920. január 2-án a BI ügynökei a helyi rendőrök segítségével egy országos akció során letartóztatták a Kommunista Párt és a Kommunista Munkáspárt tízezer „állítólagos" tagját. Az őrizetbevételekről frissen készült nyilvántartások mutatják, hogy a letartóztatottak egy jelentős részének semmi köze sem volt ezekhez a pártokhoz, de olyan legális politikai vagy társadalmi szervezethez tartoztak, amikről J. Edgar Hoover a General Intelligence Division (GID) vezetője és munkatársai azt tartották, hogy felforgató. Williams részletesen tárgyalja az eseményeket, a letartóztatások hatását, a különböző meghallgatásokat, az egyének és a tömegszervezetek visszhangját, reagálását. Végül a következő tanulságokat vonja le. A nyomozati jelentések hangja nemcsak a Bureau of Investigation antiradikalizmusát mutatja, hanem ellenszenvét az etnikai és vallási kisebbségek irányában is. Számukra azok, akik akármilyen mértékben szemben álltak a konzervatív politikai renddel, hazafiatlanok vagy Amerika-ellenesek voltak. A jelentések így azt sugallták, hogy az amerikai írek, akik kiálltak az ír függetlenség kérdése mellett, a zsidók, akik Palesztinában önálló államot akartak alapítani, a polgári szabadságjogok hívei, akik az ellenzék jogait védték, és mindenki, aki harcolt Szovjetoroszország diplomáciai elismeréséért, felforgató tevékenységet folytatott. Ezeknek a háború utáni években keletkezett jelentéseknek már a felületes vizsgálata is azt mutatja, hogy a Bureau of Investigation valamiféle olyan politikai rendőrségnek képzelte magát, amelynek tevékenysége nem korlátozódik kizárólag a köztörvényes bűncselekményekre. Figyelemre méltó, hogy noha a BI kihágásai az amerikaiak tömegeit megdöbbentette, sem az elnök, sem a kongresszus nem tett semmit, hogy gátat szabjon az olyan törvénysértéseknek, mint például amelyik ennek a tanulmánynak a tárgyát képezi. Csak néhány liberális képviselő, ügyvéd és egyházi személyiség tiltakozott, emelte fel a hangját, de abban az időben, amikor az amerikaiak többsége a „vörös veszély "-tői rettegett, és arról volt meggyőződve, hogy az alkotmány 1. számú módosításának korlátozása csupán az éberség ára, a tiltakozók nem kaphattak széles körű tömegtámogatást. A bíróságok azt a feltevést erősítették, hogy a kormánynak meg kell védenie a népet a radikális propaganda káros hatásaitól. Ezért kevés kivétellel a közönséges bűnözőkre alkalmazott rendeletek alapján ítélték el a vádlottakat. Jogi szakemberek töredéke vonta csupán kétségbe a Bureau of Investigation általános nyomozásainak jogosságát, és bírálta a nyomozás során alkalmazott durva eszközöket (lehallgatásokat, betöréseket). A jogi testület sok tagja viszont úgy érezte, hogy a háború utáni politikai helyzet szükségessé teszi a BI ilyen intézkedéseit. Ezért nem sikerült a liberálisoknak kiharcolni sem a megfelelő tömeg-, sem a kongresszusi támogatást a BI antiradikális politikájának felülvizsgálatára és reformjához. Felismerhető az is, hogy noha a BI nem törődött bírálóival, ezeknek a kritikáknak mégis volt és van jelentősége. Hoover tudta, hogy az elnök és a kongresszus addig tűri a BI tevékenységét, ameddig az ellenzéki hangok elnémítására irányul. Tisztában volt azzal, hogy a nyilvánosság előtt meg kell
