Századok – 1984

FOLYÓIRATSZEMLE - Linsenmeyer; W S.: Olasz béketapogatódzások Mussolini bukása előtt 429

FOLYÓIRATSZEMLE 429 W. S. LINSENMEYER OLASZ BÉKETAPOGATÓDZÁSOK MUSSOLLNI BUKÁSA ELŐTT Mussolini már régen érlelődő bukását a halmozódó háborús kudarcok siettették. 1943. július 25 után III. Viktor Emánuel és Badoglio értékes időt pocsékolt el a szövetségesekkel folytatott titkos és nehézkes béketárgyalásokkal, amíg végre szeptember 3-án Szicíliában aláírták a fegyverszünetet. Már július 25-e előtt is voltak béketapogatódzások, azonban valamennyi Nagy-Britannia felé irányult, egy részükről a fasiszta kormány is tudott. A szövetségesek 1942 novemberi észak-afrikai partraszállása és Roosevelttől a pápán keresztül érkezett kedvező hangú állásfoglalás után a lisszaboni olasz követ Ciano hozzájárulásával, de Mussolini tudta nélkül a különbéke lehetőségének tisztázása érdekében kapcsolatba lépett a britekkel, de elutasító választ kapott. Hat nappal a sikeres szicíliai partraszállás után Roosevelt és Churchill üzenetet intézett az olasz néphez, kijelentve, hogy az olaszok egyetlen reménye a „tisztességes megadás". Bastiniani külügyminiszter-helyettes - aki járt ugyan Mussolininál, de az a kihallgatás során egy szóval sem válaszolt javaslatára - újrakezdte a tapogatódzást a Vatikánon és Lisszabonon keresztül, de ebből sem lett semmi, mivel a július 25-i puccs során őt is eltávolították. Néhány hónappal korábban a Savoyai-ház két tagja is próbálkozott; Aosta hercege és Maria José hercegnő, a király fiának belga felesége. 1942 tavaszán Aosta hercege Genfen keresztül lépett kapcsolatba a britekkel, a Sayoyai-ház egyik tagja által vezetett németellenes, liberális kormány létrehozására vonatkozó elképzelését Nagy-Britannia és az Egyesült Államok kedvezően fogadta. A tervezett fordulat végrehajtásához brit fegyveres segítséget kért, de a brit kormány nem volt hajlandó elkötelezni magát Olaszország háború utáni kezelésével kapcsolatban. A britek elutasító magatartása miatt Aosta hercege otthon nem tudott komoly támogatókat szerezni, a sikertelen genfi tárgyalások egészen a Badogliopuccsig húzódtak. Brit történészek szerint kormányuk 1942-ben úgy látta, hogy az olasz hadsereg és a fasiszta párt még nem volt olyan állapotban, mint ami egy sikeres átálláshoz szükséges, ezen kívül Jugoszlávia miatt nem tehetett ígéretet arra, hogy Olaszország határai változatlanok maradnak. Maria José hercegnő 1943 július elején ötpontos békejavaslatot juttatott el továbbítás végett Salazar portugál miniszterelnöknek, amelynek az volt a lényege, hogy a Savoyai-ház és az olasz fegyveres erők érintetlenül maradnak. Salazar a békeajánlatot nem az amerikai, hanem a brit kormánynak juttatta el, mivel a lisszaboni brit követ személyes barátja volt. A szövetségesek válasza augusztus 5-énérkezett meg Rómába; csak a feltétel nélküli megadásról hajlandók tárgyalni. A Badoglio-kormány ezt nem akarta elfogadni, pedig néhány hónappal korábban maga Badoglio is sikertelen béketapogatódzási kísérletet tett. Az olaszok béketapogatódzásai elég furcsák voltak. Az Egyesült Államok csak rövid ideig harcolt az olaszokkal, ezért sokkal enyhébben ítélte meg őket, mint a britek, akik már 1940 óta elkeseredetten küzdöttek az olasz fasiszták ellen. Egyes olasz történészek szerint az olasz politikai vezetés nem ismerte fel, hogy az Egyesült Államok katonai és politikai szempontból egyaránt jóval fontosabb Nagy-Britanniánál. A britek csak Aosta hercegét fogadták kedvezően, vatikáni nagykövetüket figyelmeztették, hogy a fasiszta kormánytól kiinduló minden béketapogatódzást utasítson el. Jórészt a Badoglio-korány tehetetlenségének köszönhető, hogy Olaszország a Németország elleni háborúhoz 1943. szeptember 8. után csak csekély mértékben tudott hozzájárulni, (Journal of Contemporary History. 1981. évi. 4. szám, 649-662. I.) M. T. A folyóiratszemlét írták: Cs. Koltra Györgyi (Cs. K. Gy.), Fekete Miklós (F. M.), Jemnitz János (J.), Molnár Tamás (M. T.), Stark Tamás (S. T.), Tímár Lajos (T. L.).