Századok – 1984
TÖRTÉNETI IRODALOM - Lukács Lajos: The Vatican and Hungary 1846-1878. Reports and correspondence on Hungary of the Apostolic Nunction in Vienna (Ism.: Balázs Péter) 397
399 TÖRTÉNETI IRODALOM Ι 1863-1874 és Jacobini Ludovico 1874-1880) mind felkészültség, mind az egyházpolitikában való gyakorlati jártasság szempontjából a Vatikán legkiválóbb diplomatái közé tartoztak. A bécsi nunciusok illetékessége ugyanis a Habsburg-birodalom területén túlmenően - Bajorország kivételével - Németországra is kiterjedt, a Vatikánnak tehát elsőrendű érdeke volt, hogy ezen terület helyzetéről, eseményeiről a legmegbízhatóbb és a legalaposabb értesüléseket kaphassa, illetve törekvéseinek, elgondolásainak a nunciusok megfelelő képviselői legyenek. Az időrendben közölt szövegek Viale nuncius 1846. október 3-i bizalmas jelentésével (Lützow gróf, Ausztria szentszéki követe Bécsbe utazásának okairól, az osztrák monarchia vallási ügyei megreformálásának szükségességéről, Metternich herceg ez irányú szándékairól) kezdődnek, és Jacobini nuncius 1877. június 6-i jelentésével (Rónay Jácint jelöléséről a székesfehérvári püspökségre, amelynek előre látható kivihetetlenségéről Trefort kultuszminisztert tájékoztatta) végződnek. Ezen időhatárok között a jelentések - természetesen a nunciusok és rajtuk keresztül a Vatikán nézőpontjából értékelve - végigkísérik a monarchia vallási és politikai eseményeit. Aligha kell mondanunk, hogy a legizgalmasabb olvasmányt 1848-1849 drámai eseményeinek kommentálásai jelentik. A szöveggyűjteménynek ez a része a legjelentősebb, ami a közölt dokumentumok számában és arányában is tükröződik: a 368-ból 92 (25%) ebből a két évből való, de az 1850. évi iratok is gyakran visszautalnak a 48—49-es eseményekre, illetve annak következményeivel foglalkoznak. Viale nuncius sohasem rokonszenvezett a magyarországi liberális politikával (már 1847 elején, József nádor halálakor megjegyzi, hogy nádorsága alatt ütötte fel fejét a „gyászos következményekkel járd liberalizmus"), és vezetőinek tevékenységét kezdettől fogva gyanakvással kísérte. Az 1848. szeptemberi fordulat után magyarországi jelentéseiben már egyszerűen Kossuth pártjáról (la fazione del Kossuth) ír, 1849-ben pedig a forradalom vezetőit csak mint lázadókat (ribelli) emlegeti, akiket meg kell semmisíteni. Az ő szemében a forradalom „abuso di libertá", s jelentéseinek alaphangját egészen Világosig a magyar szabadságharc leverésének óhaja hatja át, annál is inkább, mert észreveszi, hogy itt az európai felkelések egyik láncszeméről van szó, s a kontinens népeinek újbóli forrongásától még évek múlva is tart. Még folynak a harcok az ország területén, amikor a császári seregek győzelmében reménykedő nuncius már a pacifikáció várható nehézségeivel foglalkozik. A forradalom leverése után Viale elfordul a megtorlás brutális formáitól, s Haynau visszahívásának és nálánál alkalmasabb személy Magyarországra küldésének szükségességét hangsúlyozza. Erre különös okot szolgáltatott az a körülmény is, hogy a megtorlás sodrába nem kis számban papi személyek, sőt főpapok is belekerültek. Viale nunciusnak — Lukács kötetében közölt — jelentései fontos forrásai a magyar forradalom és szabadságharc történetének, bár a kötet terjedelme határt szabott annak, hogy ez a rendkívül gazdag anyag teljes terjedelmében publikálásra kerülhessen. így csak sajnálhatjuk 1848-ból az új püspöki kinevezésekkel foglalkozó (Veseovi in Ungheria, július 13. - Veseovi Ungaresi, július 23.), az új püspökökről, különösen Horváth Mihályról informáló (Informazioni dei nuovo veseovi Ungaresi, augusztus 1. Informazioni sopra il Rd. ο Horváth, augusztus 30.), a püspöki kinevezésekkel kapcsolatosan felmerült általános kérdésekről (Sedi vacanti in Ungheria, augusztus 1.), a tervezett nemzeti zsinatról (Sinodo Nazionale Ungarese. Lettere del S. Padre pel nuovi primate, augusztus 1.), a magyar katolikus egyháznak a tized elvesztése miatti „siralmas helyzetéről" (Beni ecclesiastici in Ungaria, augusztus 1.), továbbá 1849-ben a megtorlásokról (Condanna ed esecuzione di ribelli ungheresi, október 8. - Esecuzione di ribelli ungheresi a Pest e in Arad, október 13.) írt jelentések hiányát. A korábbi, illetve a későbbi évekre - a publikálás lehetőségeinek határain belül - a szelekció még inkább érvényesült. A válogatás mégis szerencsésnek mondható. A közölt szövegekből nyomon követhető, hogy a szabadságharc bukását követő években a bécsi nunciusnak az üldözött egyházi személyek, különösen a főpapok érdekében végzett fáradozásai eredménnyel jártak: a börtönbüntetés helyett a püspökök kolostori fogságba kerültek, később innen is kiszabadultak (Lonovics józsef utóbb a kalocsai érseki székbe kapott kinevezést). A nunciusok gyakran vállalkoznak magyarországi utazásokra (Pozsony, Győr, Pannonhalma, Esztergom, Vác, Buda-Pest, Erdély, Bánát, Kalocsa stb.), s jelentéseik az egykori társadalmi, vallási helyzetről figyelmet érdemelnek. A közölt szövegek között olvashatjuk Viale nuncius jelentését Ferenc József 1852. évi magyarországi látogatásáról, amelyben az annyira óhajtott megbékélés bíztató jeleit véli felfedezni. Az ifjú uralkodóhoz való ragaszkodását több jelentésben, de különösen a „szent személye" elleni 1853. évi merénylet kapcsán juttatja kifejezésre. 9 Századok 84/2
