Századok – 1984

TANULMÁNYOK - Erdődy Gábor: Egység vagy szabadság. A német liberálisok dilemmáinak megítélése a Pesti Naplóban 1858-1871 304

EGYSÉG VAGY SZABADSÁG 339 A német történelem sorsdöntő tizenhárom évének eseményeiről készített beszámolók alapján kísérletet tettünk arra, hogy rekonstruáljuk a Pesti Napló által képviselt politikai köröknek a liberalizmus németországi történetére vonatkozó felfogásának változásait. Az elemzésekből egy, a 48-as örökséghez kényszerből kötődő, annak őszinte vállalását azonban elutasító, kossuthi továbbfejlesztésére pedig alkalmatlan irányzat elvfeladásba torkolló útja rajzolódik ki. Láthattuk, hogy e folyamat korántsem volt egyenes irányú, azt előre- és visszalépések sajátos hullámzása jellemezte, amely fő vonalaiban a demokratikus továbblépéstől magukat szintén elhatároló, s ezzel légüres térbe zuhanó német eszmetársaik ingadozását követte. Hozzájuk hasonló, sokban naiv lelkesedéssel fogadták az Új Éra félreismert reformpróbálkozásait, s velük egyetértésben tagadták a német 48 történelmi jogosságát, haladó jellegét. /A 48-as alapállás magyar vonatkozásokban ekkor a politikai cselekvőképesség nélkülözhetetlen előfeltétele volt. Éppen ezért az érintett politikusok a forradalmi örökség megkérdőjelezésére nem is gondolhattak. Sokkal inkább törekedtek arra, hogy irányzatukat úgy tüntessék fel, mint 1848-nak a vereség tanulságait megértő realizálóját, s megpróbálkozzanak a negyvennyolcas hagyományok őrzői szerepének kisajátításával./ A vilmosi kísérlet lelepleződését a félmegoldásokat elutasító, következetes liberális platformra történő visszatérés követte, az 1863-ban kihirdetett szövetségi reformakta azonban ismét felszínre hozta a feloldatlan elméleti ellentmondásokat. A dokumentum konzervatív alapvonásait a Napló munkatársai ezúttal felismerték ugyan, a forradalomtól való görcsös félelmük azonban a konzervatív együttműködés igenlését eredményezte. S hogy a múlttal való szakítás nyílt beismerését elkerüljék, egyre erősebben hangsúlyozták a konzervatív alapok liberális továbbfejleszthetőségének önáltató, a közvélemény tudatában végzetes torzulásokat előidéző koncepcióját. A bismarcki belpolitika s a schleswig—holsteini fejlemények a vizsgált magyar politikusokat visszatérítették még ugyan a kompromisszumokat nem ismerő, az egység és a szabadság követelményének egyeztetésére törekvő álláspontra, de az abszolutizmus határozott elutasításával egyidőben megszólalt a Bismarck nemzeti tettét méltató, a behódoló német liberalizmus — a porosz állam militarista jellegének szükségszerűségéből kiinduló — érvelését elfogadó hang is. A sorsdöntő königgrátzi fordulat lezárta az ellentmondásos folyamatot. A hosszan elnyúló ideiglenes hazai állapotok megszüntetését egyre türelmetlenebbül óhajtó magyar politikusok mintegy önmagukat és küszöbön álló döntésüket is igazolva látva, hangos megkönnyebbüléssel nyugtázták a vaskancellár sikereit. Végéhez ért a töprengés időszaka. A reális választási lehetőséget csak a nyílt abszolutizmus és az alapvető liberális alkotmányos biztosítékok fontos elemeit kiküszöbölő alkotmányos rendszer között kereső, az alkotmány tartalmi mondanivalóját a külső formáknak egyoldalúan alárendelő német és magyar liberalizmus találkozott az 1848-at megtagadó, a szabadságjogok egy részét a nemzeti célkitűzések részleges realizálásáért feladó, a reformkonzervatív propaganda hamis állításait együttműködésükkel hitelesítő, s ezzel a kiútkereső próbálkozásokat sokáig bénító megoldásban.