Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Erdődy Gábor: Egység vagy szabadság. A német liberálisok dilemmáinak megítélése a Pesti Naplóban 1858-1871 304
332 ERDÖDY GÁBOR zászlódat és követni foglak. Mert bár nem helyeselhetném is mind az alkalmazott eszközöket — de belátnám, hogy vannak a népek életében pillanatok, midőn a hatalmi kérdés életkérdés: midőn előbb nemzetet, majd államot kell alkotni, hogy a szabadságnak és alkotmánynak hajlék készíttessék" - közvetíti Tanárky Gedeon „Magyar Bismarck" c. augusztus 14-én megjelent vezércikkében a kiegyezést megkötő Deák-párt önigazoló értékelését a német fejlődés nagy fordulatáról. A hosszan idézett cikk az egyidejű reagálásokkal összhangban arra mutat, hogy a 67-es kompromisszumot végrehajtó magyar politikai körök magukévá tették a behódoló német liberálisok Poroszország nemzeti missziójáról alkotott, a nemzeti szempont részleges érvényesítéséért cserében a liberális alkotmányos rendszer alapelveit feladó koncepcióját.9 1 A német liberálisok álláspontjával azonosuló magyar politikusok helyeselték a berlini kormány és a parlament együttműködését, sőt Bismarck lépéseiből egy liberalizálódási folyamat megindulására következtettek. A Königgratz óta tartó hallgatásból kilépő Falk Miksa Bismarckról az önmegtartóztató államférfi portréját rajzolta meg, egy olyan racionálisan gondolkodó politikusét, aki azt vallja: „tudom, hogy diadalaimat nem azért arattam, mert oly korlátolt vala a mi alkotmányosságunk, hanem daczára annak, hogy az volt."92 Meglepő és merész fordulattal az alkotmány továbbfejlesztésének szándékát olvassa ki abból a Bismarckból, akiben korábban maga is az alkotmány eltökélt ellenfelét, nyílt megsértőjét ismerte meg. Szinte magától értetődő, hogy ezek után a porosz parlamentben aktívan működő demokratikus ellenzékre a Pesti Napló alig fordít figyelmet. Szeptember 11-i számában közli ugyan Schulze- Delitzsch-nek a kormány liberális hajlandóságát tagadó, mindenfelé a régi rendszer töretlen továbbélését tapasztaló, az alkotmányellenes állapotok megismétlődése ellen biztosítékokat követelő beszédét, annak érdemleges kommentálásától azonban eltekint. A fentieknek megfelelően Falk elfogadja a több éve húzódó alkotmánykonfliktust lezáró, a háborús költségvetést utólag szentesítő parlamenti döntést is. Pozitívumának mindenekelőtt azt tekinti, hogy megfosztotta az abszolutizmus híveit legfőbb érvüktől, mely szerint „képviselettel nem lehet kormányozni", s ezzel megakadályozta egy olyan helyzet kialakulását, amelyben az ország „Ismét néhány hónappal tovább nélkülözte volna a teljesen /!/ alkotmányos állapotot". Nem talál kivetni valót az eljárásban továbbá azért sem, mivel úgy véli: „minden kormányrendszer csak eszköz, czél pedig a korona java, dicsősége, boldogsága; a kormányrendszer forma, melyet a szellem, igazi államférfiúi szellem által meg kell eleveníteni ... A porosz kamara eljárását tehát mi részünkről teljesen igazoltnak találjuk." Az idézett szeptember 7-i írás egyértelműen rámutat a szerző alkotmányfelfogásának merőben antiliberális vonásaira. A korábban már említett, az alkotmányt a politikusok által szabadon értelmezhető, sőt kifejezetten értelmezendő üres keretként felfogó bismarck-gerlachi koncepció adaptációján túl ezt bizonyítja az az érvelési mód is, amely visszamenően alkalmas az abszolutista eljárások utólagos igazolására, sőt előre felmentést ad a még be nem látható következményű, „jóindulatú" próbálkozásokhoz. Az eszmefuttatás leggyengébb láncszemét az a mozzanat képezi, amely a 91 L. PN 1866. júl. 29., aug. 10., Kemény Zsigmond az azonosulás legcsekélyebb jele nélkül könyveli el a nemzeti elvnek a liberális fölé rendelését PN 1866. okt. 18. 5 2 PN 1866. aug. 22., vö. aug. 24.. 26.
