Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Erdődy Gábor: Egység vagy szabadság. A német liberálisok dilemmáinak megítélése a Pesti Naplóban 1858-1871 304
326 ERDÖDY GÁBOR Adüppeli sáncokon aratott győzelem a porosz vezetés önbizalmát jelentősen megnövelte, ami az addig titkolt ambíciók nyílt felfedését vonta maga után. A vállalkozás mélyén húzódó megfontolásokat Falk március 25-i írása a következőképpen tárja fel: Bismarck „ki akarta mutatni a «regime personal« előnyeit, ki akarta mutatni, hogy Poroszország a parlamentarizmus nélkül is dicső tettekre képes, sőt éppen akkor legképesebb rá, a mikor a népképviselet beleszólása nem akadályozza. Félig-meddig Napóleon ösvényein járva, a porosz premier azon bizonyosságot akarta szolgálni, hogy Poroszország többre megy, ha egyedül a ... diplomaták vezényletére bízza magát, mintha holmi professzorok, ügyvédek vagy kereskedők szólnak bele a »magas«, politika ügyeibe". A fentiek alapján egyértelműnek tekinti, hogy az általa porosz Napóleonnak nevezett kancellár külpolitikai sikereivel az egység megteremtésére való rátermettségét akarta bizonyítani, s a németországi kezdeményezés visszaszerzésével a liberális elégedetlenség mérséklésére, az ellenzék kárpótlására törekszik.71 A merész tervek kivitelezhetőségében azonban kételkedik, mivel meggyőződéssel vallja, hogy nagy eredmények elérése csak „szabadelvű politika és népszerű szövetségek útján" lehetséges.7 2 A reakció nyütan hangoztatott jelszavát: „Egység — szabadság nélkül" tehát elutasítja, s bízva abban, hogy a német mérsékelt szabadelvűek is hasonló álláspontra helyezkednek, a liberális és a nemzeti szempontok összeegyeztetésének szükségét hirdeti. „A németek alkalmasint még különb egységért sem áldozzák föl szabadságukat, hát még olyanért, a milyennel Bismarck úr kínálja őket, és a mely nem állna egyébben, mint az önkény-uralom közösségében" — hangsúlyozza december 18-án. A Bismarck által kínált alternatívát 1864 végén a bemutatott magyar politikusok egyértelműen elvetették, a „sikerek kovácsával" kapcsolatos megemlékezésekben azonban pozitív felhangok szólalnak meg. Még az egyet nem értését előrebocsátó Falk is elismeri, hogy a speciális porosz érdekeket a kancellár ügyesen képviseli,73 Kemény Zsigmond pedig rendkívül erélyes politikusnak, eredeti gondolkozónak festi le, aki a közvéleménnyel dacolva a porosz hadsereg dicsőségvágyát felébresztette, s a reakció arzenálját megújítva úgy hat az egyénekre, „mintha népszerű lenne".74 Megpróbálja ugyanakkor a bismarcki lépéseket a porosz történelmi fejlődés egészében elhelyezni. Július 17-i elemzésében leszögezi, hogy „Poroszország úgy, a mint most létez, tulajdonkép nem is egészen nagyhatalom, neki terjedni kell. A Fortschritt párt nem egyedül a szabadelvűség miatt volt szálka a döntő befolyásnak szemében; hanem azért is, mivel a katonai erőknek az új organisatio általi emelését gátolta. A porosz állam, míveltsége, ipara, tudományossága daczára is, kiválólag katonai állam lehet csak, míg bin'ágya kielégítést nem nyer. Bismarck úr, minden eredetisége mellett, azon specifikus porosz hagyományok folytatója, melyek a spanyol örökösödési háború kiütésekor a brandenburgi választó fejedelmet királyi méltóságra emelék, JI-dik Fridrik alatt Sziléziát meghódíták", s 1814-15-ben „a berlini udvar a szász tartományokból és a Rajna körül szép területekkel gazdagíták". A szerző a bismarcki politikát tehát a porosz tradícióhoz szervesen kapcsolódó gyakorlatként ismeri el, s annak militarista alapvonásait — az 1866-ban behódoló német liberalizmus érveit felvonultatva - Poroszország speciális helyzetéből eredezteti. 71 PN 1864. ápr. 30., máj. 20., 22. 7 J PN 1864. szept. 13. 7 3 PN 1864. jún. 19. 7 4 PN 1864. jún. 19.
