Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Buza János: Törökkori állattartás a ”vadszám" és az adózás tükrében 3
TÖRÖKKORI ÁLLATTARTÁSUNK ÉS AZ ADÖZÁS 23 — rétegének pénzterheiből túlzottan regresszív adózás körvonalai bontakoznának ki, hiszen a marhaszámmal kombinált adórendszerben 1679-re az 50-99,5 marhaszámmal jegyzettek — viszonylag megnyugtatóan mérhető6 1 — pénzterhei közel ötven, a 100 marhaszámtól számítottakéi pedig csaknem hatvan százalékkal növekedtek. A képhez azonban az is hozzátartozik, hogy az adózók eme 5%-a a mezőváros regisztrált marhaszámának közel 61%-át mondhatta magáénak, a főbb pénzterhekből viszont alig 20% nehezedett rá. Mind a 3. táblázat adataiból, mind a 2. ábra görbéiből a pénzterhek hosszú távon jellemző növekedése olvasható le, nyilvánvaló azonban, hogy az adózás csupán egyik — bár kétségtelenül igen fontos — eleme azon tényezőknek, amelyek a mezővárosi lakosság gazdasági és létfeltételeit befolyásolták. Ez alkalommal nem vállalkozhatunk arra, hogy minden — általunk fontosnak tartott — szempontot figyelembe vegyünk, csupán egyre, a jövedelmeket nagyban meghatározó ármozgásra leszünk tekintettel, azt remélve, hogy segítségével közelebb jutunk a marhaszám változásainak okaihoz. 4. Tehénárak Nagykőrösön 1626-1682 között Gazdaságtörténeti szempontból annak lenne helyi viszonyokon túli jelentősége, ha a legfontosabb kiviteli cikk — az ökör — árának éves adatait tehetnénk közzé. A számadáskönyvek azonban erre nézve oly kevés, ráadásul időben egymástól oly távoli adatot tartalmaznak, hogy azok alapján rmozgások elemzésére nem lehet vállalkozni. Rendszeresen követhetők viszont a tehénárak, mert az elöljáróság évről évre vásárolt néhány tehenet, amelyeket többnyire Budára hajtottak fel török adójuk befizetésével egyidőben, illetve néha a vármegyei tisztviselőknek is „kedveskedtek" néhány jószággal. Az eladók zömmel helyi lakosok voltak, akik a vizsgált időszak első felében a mezővárosi társadalom különböző rétegeiből, a török uralom vége felé azonban többnyire a gazdagparasztok soraiból kerültek ki. Elvétve arra is van példa, hogy Kecskeméten vettek néhány tehenet, szomszédos mezővárosról lévén szó, ez utóbbiak áraival is gyarapodott adataink száma. Akkor, amikor egy-két tucat tehenet hajtottak fel, az elöljáróság a székbíráktól is vett át teheneket, nem kizárt, hogy ők a környező települések lakóitól vásároltak ilyenkor, a jószág tenyésztésének helye azonban nem állapítható meg.6 2 Forrásaink nem mindig jelölik következetesen azt, hogy pásztormát (azaz meddő, vagy vágó),6 3 illetve borjas, esetleg fejős teheneket vett-e az elöljáróság. A mellékelt 4. táblázatban csupán meddő és borjas tehén megkülönböztetés látható, tehát az eredetileg 61 Az 1645-ben szintén kivetett agy-, fa- és vajpénzen kívül 1679-ben még ,karács"- és „árpapénz" is járult, ezekből az „aprólék"-adókból - tehát öt kisebb adónemből - összesen 974 forint 43 dénárt (406 tallért) szedtek be, amelynek 65,1%-a esett a 0-9,5 marhaszámmal összeírt 460 lakosra, az adózók 79,4%-ára. Ε kisebb tételeket azért nem vettem fel a táblázatba, mert a nagygazdák feltehetően természetben tettek eleget árpa- és vaj-beadási kötelezettségüknek, ugyanis az áipapénznek mindössze 7,1%-a esik az 5,2%-nyi tehetős adózókra. 61 1658. május 20-án a leköszönő székbírák 554,5 tallért és 80 dénárt számláltak le a városnak, továbbá „bevárandó restantsa" címén ígértek még 19 tallért és 80 dénárt, ugyanekkor az új székbíráknak „... attanak marhát száznegyvenhárom tallér árát". Szk. 1658. 169. Későbbi példa, 1679-ben a pásztormákból 12 darabot a székbírák adtak át a városnak. Szk. 1679. 191. 6 3 A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. Budapest 1976. III. 126.
