Századok – 1984

FOLYÓIRATSZEMLE - Monkkonen Eric H.: Randalírozó nép? Városi rend Amerikában a 19 és a 20 században 184

184 FOLYÓI RATS ZEMLE ERICH. MONKKONEN RANDALÍROZÓ NÉP? VÁROSI REND AMERIKÁBAN A 19. ÉS A 20. SZÁZADBAN Történészek szerint az amerikai városok zajosak, kaotikusak, erőszakkal és rendbontással terhesek. A szerző a bűnözési viselkedésformák utóbbi típusain keresztül vizsgálja a társadalmi szerkezet és a kulturális értékek változását. A cikk a városi társadalomra koncentrál, elsősorban a részegségből eredő utcai rendbontásokkal, garázdasággal foglalkozik. Olyan városok letartóztatási listáit dolgozta fel, ahol a társadalom összes rétege képviselve van. Ezekből a listákból persze nem derül ki, hogy az egyes helységekben mit tartott a közvélemény vagy a törvény részegségnek, illetve rendbontásnak, csak a letartóztatás tényét regisztrálják. A szerző a rendőr, illetve a letartóztatandó személy szemszögéből vizsgálja a kérdést a 19. és a 20. században. A 19. század 80-as éveiig a városok nem rendelkeztek elektromos kommunikációs rendszerrel. A rendőrnek egyedül, gyalog kellett az őrizetest a „dutyiba" szállítani, ha nem akarta igénybe venni a tömegközlekedési eszközöket. A rendőr még a század végén is a frissen letartóztatott rendbontóval együtt sétált el a telefonfülkéig, majd együtt várakoztak a rendőrség lóvontatta rabomobiljára. Addig jobb esetben kettesben, rosszabb esetben az érdeklődők, kíváncsiak gyűrűjében, legrosszabb esetben a letartóztatott barátai, ivócimborái társaságában várakoztak. A letartóztatás „látványosság", esemény jellegét csak az 1927-től alkalmazott urh-s riadóautók szüntették meg. Az utcai rendbontókat, részegeket a rendőrség beszállította, kiszabott némi bírságot, de tárgyalásra nem került sor. Az 1920-ig terjedő időszakban a városi letartóztatásoknak több mint a felét tették ki a részegek és a garázdák. Ez az arány az 1970-es évekre az összes letartóztatásnak körülbelül egynegyedére csőként. A szerző az 1860. és 1977. közötti időszakot tekintve egyértelműen bebizonyítja, hogy a részegség és rendbontás miatt letartóztatottak száma fokozatosan csökken, maga a jelenség eltűnőben van. A polgárháború időszakában 1000 fő városi lakosra 65-70, az 1970-es években 10 ilyen letartóztatás esik, a tendencia végig egyértelműen csökkenő, a II. világháborút követő néhány évtől eltekintve. A szerző logikai úton bebizonyítja, ez a csökkenő trend nemcsak a rendbontók és a részegek számának a csökkenését mutatja, hanem a rendőrök lankadó letartóztatási kedvét is. A rendőri munkát irányító szabályok növekedése, a letartóztatási procedúra bonyolultabbá, bürokratikusabbá válása is okozta, hogy egyre fogyott a rendőrök által kezdeményezett letartóztatások száma. A táblázatba foglalt adatok pontosan mutatják, hogy a letartóztatások számának ideiglenes növekedése - 1873, az 1890-es évek eleje, 1907, 1912-13 - általában a gazdasági válsággal, depresszióval együttjáró jelenség. Emellett a csúcsot a polgárháború jelenti. Ezek a kataklizmák, a belháború, a munkanélküliség, a depresszió általában a 15 -45 éves férfiakat szakította ki a családi közösségből, a munkahelyről. A különféle neveken emlegetett otthontalan férfiak, a csavargók, vándormunkások csoportjai a városok egy-egy részébe tömörültek. Nemcsak rendbontóbbak voltak az átlagnál, de ideiglenesen otthontalanságuk, a családi tűzhely hiánya eleve arra kárhoztatta őket, hogy a kétes csapszékek, panziók köré csoportosuljanak. A tramp, a leszerelt katona több volt, mint potencionális bűnöző: a családközpontú társadalom ellenpontját képviselte. A nagy gazdasági világválság meglepő módon nem eredményezte a letartóztatottak számának növekedését. A szerző ezt több okkal is magyarázza: a válság sokkal súlyosabb volt minden addiginál, s a régi szép „gyalogjáró" világ is elmúlt. A városok utcáiról eltűntek azok, akiket le lehetett volna tartóztatni részegségük miatt, de ugyanúgy eltűntek a járdákról azok is, akik megkövetelték volna a csend, rend megőrzését. A csökkenő trend az országos átlag alakulását mutatja, de a szerző emellett megvizsgálta 23 amerikai városban a letartóztatott részegek számának alakulását a polgárháborútól az I. világháború végéig. Mindössze néhányban figyelhetők meg az országos csökkenő tendencia ellenére a letartóztatások számának növekedése. Általánosságban a megvizsgált egyes esetek egybevágnak a kialakult országos képpel. A társadalmi rend, illetve a rend megbontásának kérdését többféleképpen közelítették meg a kutatók. A kulturális, etnikai és osztályellentétek az elidegenedés, vagy a viktoriánus korszak elmúltára helyezték a fő hangsúlyt a kutatás során. Monkkonen ismerteti és részben vitatja is ezeknek az irányzatoknak az érvelését, rámutat például arra, hogy az elmúlt évtized amerikai történetírása már