Századok – 1984
TÖRTÉNETI IRODALOM - Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata (1540-1690) (Ism.: Szakály Ferenc) 157
157 TÖRTÉNETI IRODALOM per mediam Turcorum aciem perrupit atque incolumis abiit." (Egyháztörténeti emlékek a magyarországi hitújítás korából. IV. 1542-1547. Szerkesztette Karácsonyi János és Kollányi Ferenc. Β pest 1909.450.1.) Ε híradás szerint, amelynek információi pompásan beilleszkednek a két, fentebb említett török fonás közlései közé, Simontornya és a vele szomszédos várak 1545 novemberében kerültek a törökök birtokába. A környékbeli török parancsnokok eszerint nemigen siettek az áprilisi szultáni parancs végrehajtásával; a hadjárathoz közvetlenül a tél beállta előtt kezdtek hozzá. (Megemlítendő itt, hogy az előző évben Ahmed székesfehérvári bég is télidőben kísérletezett Ozora kézrekerítésével. Lásd Káldy-Nagy Gy. i. m. 8. L). Ezúttal láthatóan jól számítottak: Simontornyánál sem kényszerültek rendszeres ostromra, a többi vár pedig - ezt sugallja Torda Zsigmond előadása - talán egyenest ellenállás nélkül hullott az ölükbe. Szakály Ferenc TRÓCSÁNYI ZSOLT ERDÉLY KÖZPONTI KORMÁNYZATA (1540-1690) Akadémiai Kiadó, Budapest 1980. 349 1. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai III. Hatóság- és hivataltörténet 6.) A történettudomány sok tekintetben arra a rosszul kalkuláló gazdára emlékeztet, aki évről évre nagyobb és nagyobb területeket von művelés alá anélkül, hogy rendelkezne a betakarításhoz és értékesítéshez szükséges erőkkel. A századforduló óta lepergett háromnegyed század sem volt elegendő rá, hogy a magyar történetírás a dualizmus-korban kibocsátott forráskiadványok hatalmas anyagát a kívánatos mélységig kiaknázza. Az idők folyamán - ha lassabb ütemben is, de mégis folyamatosan -tovább növekvő, kiadott forrásmennyiség, illetve a feldolgozás viszonylagos visszamaradottsága közti feszültség általában hatalmas felhajtó erőként hat a tudomány belső mozgásaira, sőt, mondhatni, ez a fejlődés egyik legfontosabb ösztökéje. Ugyanakkor viszont előfordul az is, hogy a kezdeti aránytalanságok konzerválódnak, sőt időhaladtával egyre növekszenek. Különösen talál ez a megállapítás Erdély történetére, s azon belül is főként a 15-17. századra. Az itteni forrásanyagnak az országos átlagot messze meghaladó mennyisége és gazdagsága, valamint történetírásunknak az erdélyi fejedelemség sorsa iránti hagyományosan megkülönböztetett érdeklődése magyarázza, hogy mind a Magyar Történelmi Emlékek, mind pedig a Török-Magyarkori Történelmi Emlékek sorozat jócskán az országrész területi arányát meghaladó mértékben merített az erdélyi levéltárakból. Az Erdélyi országgyűlési emlékek huszonegy kötete - szemben az 1606-nál elakadt magyarországi testvérvállalkozással - lefedi a fejedelemség fennállásának egész időszakát; se szeri, se száma az Erdély törökkori diplomáciai kapcsolatait illusztráló köteteknek -, amelyekhez értékes kiegészítésekkel szolgálnak a Történelmi Tár közleményei is -; erdélyiek tolla alól került ki a 17. század java krónika- és emlékirattermése és - végül, de nem utolsósorban - szépen képviselteti magát Erdélyország a családi és magánlevelezés-kiadványok közt is. A századvég és a századelő feldolgozó munkája jószerivel csak az életrajz-irodalom és a kultúrtörténet területén tudott - úgy-ahogy - lépést tartani a forrásközléssel, s az ekkor kialakult lépéshátrányon lényegében véve a legutóbbi időkig alig-alig sikerült csökkenteni. Hogy csak a leglényegesebbeket említsük: mindmáig nem készült rendszeres feldolgozás az erdélyi államiság sajátos vonásairól, az azt nagyban meghatározó, állandóan változó török-erdélyi viszonyról, az erdélyi fejedelemség egyéb külkapcsolatairól, s - néhány vetülettől és időmetszettől eltekintve - az erdélyi fejedelmi hatalom gazdasági alapjairól és a fejedelemség katonai potenciáljáról sem. Pedig a fentebb felsorolt témák közt nemigen akad olyan, amelynek - persze jócskán kiegészítendő - alapvetése ne lenne megtalálható az előbbiekben csak sommásan említett forráskiadvány-sorozatokban. Éppen ezért kétszeresen is örvendetes, hogy a 16-19. századi Erdély forrásanyagának és történetének legkiválóbb ismerője, Trócsányi Zsolt az utóbbi évtizedben hozzákezdett a 16-17. századi erdélyi államiság és rendiség meghatározó vonásainak rendszeres és módszeres leírásához. Miután az erdélyi kormányhatósági levéltárak (Bpest 1973.) ismertetésével elvégezte minden sziszte-
