Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Buza János: Törökkori állattartás a ”vadszám" és az adózás tükrében 3
TÖRÖKKORI ÁLLATTARTÁSUNK ÉS AZ ADÖZAS 9 időszak végén, hanem annál jóval korábban, 1642-ben éri el a maximumot, amikor is 3,64-szerese az indulás évének, 1651-ben azonban a kétszeresét (1,79) sem éri el annak, viszont 1657-ben több mint két és félszerese. A marhaszám után fizetett adóról összegének ingadozó volta miatt is több mondandónk lehet, hiszen két olyan fogódzónk is van, ami a későbbiekre nézve némi támpontul szolgálhat. Az egyik magának a marha-, illetve vadszámnak szinte évről évre változó, de ismert összege, a másik pedig az egy marhaszámra kivetett 16444g emelkedő, majd néhány évi mérsékelt csökkenés után lassan ismét felfelé kúszó - bár egy idő után csak névértékben növekvő — adó, amely a forrásokban gyakran eleve adott, de kiszámítható az adókönyvek alapján akkor is, amikor mértékét nem tüntették fel az eredetiben. Bármennyire csábító is, ne mélyedjünk még el e két mutató kölcsönhatásának elemzésében, hanem pusztán leíró jelleggel arra hívjuk fel a figyelmet, hogy 1631-ben Nagykőrös fontosabb adóbevételeinek 2/5-e (40,1%) származott a marhaszám után fizetett adóból, 1687-ben viszont - amikor ismereteink szerint véget ért a marhaszámmal kombinált adózás — az egy marhaszámra kivetett 15 dénár nyomán az összebevétel töredéke, nem egészen 4%-a, származott az erősen lecsökkent 1100 marhaszámból. Bevezetőnkre emlékeztetve megemlíthetjük, hogy a török kiűzését követően felettébb megfogyatkozott a lakosság állatállománya, a mezőváros terhei viszont nyomasztóan súlyosakká váltak, így részben a „töröktől edzett" mezővárosiakat is próbára tevő katonai pusztítások, s részben a nyomukban járó — nemcsak helyi tényezőktől meghatározott - gazdasági nehézségek vezettek ahhoz, hogy 1687 után a marhaszám szerinti adózás — a jószágállomány drasztikus csökkenésének következményeként, valamint egyéb okokból is — elavulttá vált, a marhaszám utáni bevétel fokozatosan apadt, s így e hosszú múltra visszatekintő adónem kiiktatódott Nagykőrös adózási gyakorlatából. Az 1688. évi adókönyv még kétségtelenül a török uralom hatását tükrözi, az adózókra - számunkra ismeretlen szempontok szerint megállapított tallérösszeget és azzal egyező számú garast — harács címén - (pl. 5 tallér mellé 5 garast, pontosabban öreg garast, azaz XV krajcárost)3 7 vetettek ki, de a marhaszámot már nem tüntették fel. Egy évvel később pedig a megváltozott körülményeknek megfelelően az összeírás címében is jelzi, hogy a „porció" vált a legsúlyosabb teherré, s ennek elosztására az adóalany háza népének, jószágállományának minden korábbinál gondosabb számbavétele, s a szőlők és a mezei kertek egyidejű regisztrálása jelzi, hogy a mezőváros adószedése gyökeresen átalakult. 2. Nagykőrös marhaszámának és az egy marhaszámra kirótt dénár mennyiségének változása 1626-1687 között Fentebb már láttuk azt, hogy Nagykőrösön egy-egy marhaszám után - az eddigi kutatások szerint — 5-től 15 dénárig terjedő összeget kellett fizetni. Az alsó határt helyesen állapították meg, a felső határról azonban meg kell említenünk, hogy 1644-ben 31 Buza János: öreg garas (A hódoltság utolsó éveinek pénzforgalmához) Történelmi Szemle 1973. 151-159.
