Századok – 1984
TÖRTÉNETI IRODALOM - Bürokrácia és közigazgatási reformok Magyarhonban (Ism.: Urbán Aladár) 149
150 TÖRTÉNETI IRODALOM zatok (vármegyék, városok) megelégedtek számadáskönyvekkel; az igazgatási és civiljogi aktusokat rögzítő jegyzőkönyvek (protokollumok) csak a 16. századtól maradtak ránk." (Uo.) A modern értelemben vett hivatali rend hazánkban azonban csak a török kiűzése után, a Habsburgok uralma alatt szilárdult meg. Ez a magyarázata annak, hogy Csizmadia professzor a szemelvények bemutatását Kollonics bíboros 1688. évi Einrichtungswerkjével, a magyarországi igazgatás és gazdaság megreformálásának tervezetével, pontosabban annak egy részletével kezdi. Ezt Mária Teréziának a főispánokhoz intézett 1768. évi körlevele követi, melyben mai szemmel nézve kétségtelenül érdekes az az érdeklődés, amivel az uralkodó a szociális kérdések felé fordul. Ez után sorol egy névtelen, feltehetően 1777 előtt kelt latin nyelvű tervezet (Opinio Regni Hungáriáé), amelynek szerzője erős merkantil érdeklődést árul el, s egyszerre száll síkra a kereskedelem szabadságáért és a monopóliumokért. Majd II. Józsefnek 1784. évi, az állami hivatalnokokhoz intézett levele következik, amelyből nemcsak a császár hivatalnok-ideálja - és önarcképe - rajzolódik ki, hanem jól érzékelhető a legfelsőbb vezetés tehetetlensége és ingerültsége a rendeletek hanyag teljesítése, sőt szabotázsa miatt. Az 1792. évi, az ügyintézést szabályozó királyi rendelkezés és Hajnóczy Józsefnek az 1790. évi országgyűlésen megalkotandó törvényekre kidolgozott előzetes javaslata teszik a 18. századi anyagot teljessé. Ez utóbbiból figyelmet érdemel az, hogy az 1789 nyarán elfogadott francia Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatát milyen gyorsan adaptálta a nemesi adómentességgel szemben álló Hajnóczy, amikor így írt: „A szabadság nem abban áll, hogy nem fizetünk adót, és nem vállaljuk a ránk kiszabott terheket, hanem abban, hogy nem viselünk más terhet, mint amelyet személyesen vagy képviselőnk útján adott beleegyezésünkkelvetnek ki ránk." (135.1.) A francia forradalom időszakát még Berzeviczy Gergely 1809. évi - Napóleonnak ajánlott - alkotmány- és közigazgatási reformtervezete egészíti ki, amely az assignatákkal esett francia tapasztalatot visszájára fordítva, az elértéktelenedett papírpénzt bevonva, azok tulajdonosait elkobzott - de közelebbről nem definiált — birtokokkal kívánta kártalanítani. (146.1.) A reformkori dokumentumok érdekesebbjei közé tartozik az 1790. évi országgyűlés határozata alapján elkészített, de végleges formát csak az 1825—27-es országgyűlés után öltött tervezet a városok jogállásáról. De kétségtelen figyelmet érdemel Eötvös Józsefnek Reform című, 1846-ban megjelent röpirata is. Ez utóbbi foglalta össze a centralisták nézeteit az alkotmányosságról, a felelős kormányról és a közigazgatás korszerűsítéséről. (Kár, hogy Kossuth korabeli nézeteinek párhuzamos bemutatására nem került sor.) A képet árnyaltabbá teszi a megyei választásokról szóló 1843-44. évi törvényjavaslat, az 1845. évi, a vármegyei főkormányzókhoz (adminisztrátorokhoz) intézett királyi utasítás, valamint Metternich két — 1844. és 1846. évi — javaslata, amelyek érzékletes képet adnak a kancellárnak azokról az elképzeléseiről, amelyekkel alkotmányos engedmények nélkül akart bizonyos reformokat megvalósítani. Ezt követően az 1848-49-es év kísérletei következnének, de igazat kell adnunk a sajtó alá rendezőnek, hogy a márciusi törvények csak a kereteket építették ki, míg a részletek tisztázása az 1848 nyári népképviseleti országgyűlésre maradt: „A szabadságharcba kényszerült ország országgyűlésének azonban nem volt alkalma, hogy az igazgatás polgári kiépítésével foglalkozzék" - írja az előszó. (13.1.) Az egyes képviselőknek az igazgatás reformjára tett javaslatait pedig Beér János és Csizmadia Andor már 1954-ben kiadta a népképviseleti országgyűléssel foglalkozó dokumentumkötetben. A szabadságharc leverésétől a századfordulóig húzódó nagy korszak első dokumentuma Kossuth 1851. évi, a nemzetiségi megbékélést szolgáló alkotmánytervezete. Érdekessége a jól ismert javaslatnak, hogy az államgépezetet alulról, az ügyeinek intézésében „szabad és független" községektől kívánta kiépíteni. (Az alapjában federalista elképzelés forrása sem volna érdektelen, hiszen majd III. Napóleon bukása után, 1870-ben a francia politikai fejlődés - bár merőben más körülmények között — is eljut a császárság csődbe jutott centralizációjával szemben a decentralizáció: a szabad községek - a kommünök - federációjának követeléséhez.) Ezt követi Tisza Kálmán: Parlamenti felelős kormány és megyei rendszer c., 1865-ben megjelent röpiratának a területi önkormányzattal foglalkozó része, majd az ugyancsak Tisza Kálmán nevéhez fűződő 1880. évi közigazgatási ankét összefoglalása. A századvég azonban úgy érkezett el, hogy sem a községeknek, sem a városoknak nem volt korszerű közigazgatása, és változatlanul teljesen függő viszonyban voltak a megyétől, sőt annak — a kor centralizációs törekvései miatt - tovább nőtt a súlya. így a dokumentumok sorát a községek reformjáról 1894-ben, a városokéról 1897-ben, s a főváros igazgatásának átalakításáról 1899-ben kidolgozott — és részletesen bemutatott - javaslatok zárják.
